Rendkívüli testületi - Pályázati pénzből újulhat meg a piac
Ünnepi hangulatban - Változatos programokkal, történelmi emlékezéssel és utcabállal ünnepelte Százhalombatta Augusztus 20-át
Búcsú – Véget ért a 25. Summerfest Nemzetközi Néptáncfesztivál
Nagyvizit - A Hét témája a Százhalom Egészségügyi Központ
Frissen festve - A nyári szünetben felújították a Napsugár Óvoda tornatermének épületét
Vendégek:
Zimmermann Krisztina – a Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
Simon Attila - Önkéntes Ördögök
Rendkívüli testületi ülés
Rendkívüli testületi ülést tartott kedden délelőtt Százhalombatta képviselő-testülete. A tanácskozást a szakbizottságok ülése előzte meg. Az ülésen döntés született arról, hogy városunk részt vesz egy pályázaton, amelynek célja a piacok fejlesztése. A pályázaton kívül egyéb fontos témák is megtárgyalásra kerültek.
Megszólaló: Vezér Mihály Ph.D. - polgármester
Augusztus 20.
Fesztiváli kavalkáddal és színvonalas programokkal várták a százhalombattaiakat az államalapítás ünnepén a fesztiválsátorban és környékén. Az esti programok a városi ünnepséggel kezdődtek, az ünnepi köszöntőket, a kenyérszentelést és a műsort is sok városlakó tekintette meg. Az ünnepség után a lezárt Damjanich úton éjfélig tartott az utcabál, majd a fesztiválklub várta azokat akik még szívesen folytatták volna a mulatozást.
Megszólaló: Vezér Mihály Ph.D. - Százhalombatta város polgármestere
Summerfest zárónap
Véget ért a 25. Summerfest. A fesztivál vendégei, vendéglátói és szervezői az együtt töltött felejthetetlen napok emlékére szerdán újabb fával gazdagították a Barátság Kulturális Központ mögötti füves területet. A faültetést követően a hazai és külföldi táncosok ismét fergeteges és változatos műsort mutattak be a Szent István téren. A Záróceremónia végén a fesztiválozók visszaadták a város jelképes kulcsát Vezér Mihály polgármesternek, másnap pedig útra keltek, hírét vinni országunknak, városunknak és Európa egyik legjelentősebb folklórfesztiváljának.
Megszólaló: Vezér Mihály Ph.D. - polgármester
Szigetvári József - fesztiváligazgató
Vízállás
Évek óta nem volt tartósan ilyen alacsony a Duna vízállása. Budapesten még nem, de több helyen megdőlt a legalacsonyabb vízállás rekordja. Ercsiben például mínusz 67 centimétert mértek, ami közel kétszer olyan alacsony, mint az eddigi, 1970-es rekord. A helyzetről Tóth Sándor, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója tájékoztatott bennünket.
Megszólaló: Tóth Sándor – műszaki igazgatóhelyettes, Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
A Hét témája: SZEK
A nyár a kikapcsolódás, a feltöltődés időszaka, hiszen a mindennapok elfogyasztják energiatartalékainkat, szükségünk van tehát pihenésre, kellemes élményekre. A kánikula, a megváltozott életmód és étrend, az utazások azonban sokféle egészségügyi problémát is okozhatnak. Ezt a területet térképeztük fel a Százhalom Egészségügyi Központban. A Hét Témája következik.
Megszólaló: Dr. Berzéki Ferenc – a SZEK főigazgatója, Török Sándor – egészségügyi, szociális bizottság elnöke, Cseh Márton – a SZEK munkatársa, Szegletesné Csák Tímea – a SZEK főnővére, Dr. Klemencsik Zoltánné Budánovics Noémi – a SZEK gazdasági igazgatója
Napsugár Óvoda
A Napsugár Óvoda régi vágya vált valóra, hiszen a nyári szünetben teljesen felújították tornatermüket. Nem csak szebb és korszerűbb, de jóval biztonságosabb és komfortosabb is lett az épület. Korszerűsítették a gyerekeknek szánt öltözőket, az óvónők öltözőjét és zuhanyzóját is. Kicserélték a csempéket és a járólapokat, és új játszóeszközöket is sikerült beszerezni.
Megszólaló: Balla Ildikó – a Napsugár Óvoda intézményvezetője
Láthatósági prizmák
Az 1-es iskola előtti zebra különösen iskolaidőben rendkívül forgalmas és veszélyes gyalogátkelőhely. A biztonság pedig kiemelten fontos, ezért forgalomtechnikai eszközöket telepítettek az aszfaltba. Ezek a napelemmel működő ledlámpák már messziről jelzik, hogy gyalogátkelőhely következik, így sötétben is biztonságosabbá válik az átkelés.
Megszólaló: ifj. Csepreghy István – a GHY Kft. műszaki igazgatója
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni