Városi Krónika

Adás időpontja: 
2013. január 18, péntek, 18:00
Leírás: 

Ha hó! – A Hét témája: a havazás örömei és nehézségei

Röntgen alatt - Még folyamatban van a decemberi tüdőszűrés kiértékelése
Szám-adás – Szombaton írják a nyolcadikosok a központi felvételit
Levajazva - Idén is kapnak pót-reggelit a battai óvodások
Tükörváros - Dráma napot tartott hatodikosainak az Arany iskola

Vendégek:
Tóthné Kurán Julianna – a HBVK vezetője
Kovács Mariann – a Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke
Zsille Dóra - a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója

Nem lesz erőmű bezárás
Eloszlatta a francia sajtóban megjelent híreket Csiba Péter a Dunamenti Erőművet tulajdonló GDF Suez általános vezérigazgató helyettese. A gazdasági napilap azt állította a nemzetközi vállalat több erőmű bezárására készül, többek között Magyarországon. Csiba Péter az MTI-nek elmondta, a GDF Suez nem tervezi erőmű bezárását Magyarországon, mindössze a Dunamenti Erőmű Zrt. négy, elavult blokkjára nem hosszabbíttatta meg a 2012 év végén lejárt működési engedélyt.
Megszólal: Bencsik János – államtitkár, Jászberényi Zoltán – a Dunamenti Erőmű Zrt. vezérigazgatója

A Hét témája: Havazás
Százhalombattát kevésbé tette próbára a tél , de az ország jelentős területein alaposan megnehezült az élet. A főváros közlekedésében is káosz volt hétfőn reggel, ütközések, parkolási nehézségek, akadozó tömegközlekedés tarkította a napot. Volt aki órákkal később ért munkahelyére, vagy éppen be sem tudott menni. A gyermekek viszont boldogok voltak, mert végre előkerülhettek a szánkók, bobok, és egyéb csúszásra alkalmas szerkezetek. Egy havas Hét téma következik.
Megszólal: Budiás János – a Budiás Autósiskola vezetője, Almási Zoltán  - a Szákom Köztisztasági részlegének vezetője, SudárLászló - a Szákom munkatársa

Tüdőszűrés
Közel 800 százhalombattai jelent meg tavaly év végén a Százhalom Egészségügyi Központba kihelyezett mozgó tüdőszűrő állomáson. Az elkészült felvételek az érdi Tüdőgondozóba kerültek, ahol még egy bő hónapig tart a filmek kiértékelése.
Megszólaló: Kovács Lászlóné – főnővér

Központi felvételi
A nyolcadikos diákok családjaiban valószínűleg fontos témává vált a továbbtanulás. Az optimális megoldás kiválasztása a korábbiaknál is nehezebb, hiszen az alapjaiban átalakuló oktatási rendszer körülményei között kell kiválasztani azt az iskolát, amelyben szívesen és eredményesen folytatnák tanulmányukat. A lehetőségeket a szombati központi írásbeli felvételi pontszámok is alapvetően befolyásolhatják.
Megszólal: dr. Horváth Béla – a Sziszki igazgatója

Pótreggeli
2013-ban közel hétmillió forintot fordít az Önkormányzat a város óvodásainak pótreggelijére. Egy gyermekre naponta 40 forint jut, amiből teát, kakaót, gyümölcslevet vagy épp friss gyümölcsöt vásárolnak a csemetéknek.
Megszólaló: Kovács Lajosné – a óvodavezetők munkaközösségének vezetője

Arany - Dráma nap
A hagyományokhoz hűen idén is a BKK színházterme adott otthont az Arany János iskola Dráma napjának . A tanulók vizsgaelőadásukra ezúttal a Tükörváros titka című regényt dolgozták fel és adták elő, amely nagy sikert aratott a szülők, a diákok és a pedagógusok körében egyaránt.
Megszólaló: Leszák Zoltánné – felkészítő tanár