Paletta

Adás időpontja: 
2014. március 10, hétfő, 19:15
Leírás: 

BÁBOS „MATRICA” MŰHELY
A legutóbbi „Matrica” Műhely foglalkozás a múzeum színháztörténeti időszaki kiállításához kapcsolódott – a Báb-szín-ház elnevezésű programon lehetett mesét hallgatni, játszani, kézműveskedni.
Megszólaló: Petró Magdolna – foglalkozásvezető, kézműves oktató

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Március 12. – Tiszai árvíz Szegednél (1879); Március 13. – Pesti árvíz (1838)
A szegedi nagy árvíz volt a török kor óta a legdrámaiabb esemény a városkép fejlődésére. 1879. március 12-én hajnali 2 órakor betört a víz, amely felbecsülhetetlen anyagi károkat okozott. Ugyanakkor a modern fejlődés páratlan lehetőségeit is megnyitotta, ezzel új időszámítás kezdődött Szegeden. Az 1838-as pesti árvíz március 13-a és 18-a között okozott súlyos pusztítást, főleg a pesti oldalon. Az árvíz szintjét és tetőzésének dátumát számos emléktábla jelzi több belvárosi épületen. A mentési munkálatokban részt vett Wesselényi Miklós gróf is, aki azokat az embereket mentette, akik nem tudtak ezért fizetni. A Ferences templom északi falán látható dombormű az ő emberségének és hősiességének állít örök emléket.

NEMZETISÉGI EST
A hagyományos Százhalombattai Nemzetiségi Bál legutóbb a Szekeres József Konferencia és Rendezvényközpontban került megrendezésre. A jó hangulatról a görög zenét játszó Mydros zenekar, ill. a délszláv zenei kultúrát képviselő Orkestar Selo gondoskodott. Az est kezdéseként a két zenekar együtt lépett a színpadra.
Megszólaló: Dimitrovics Uros – az Orkestar Selo vezetője

PAPP ZSÓKA KIÁLLÍTÁSA
Papp Erzsébet évekig a Budakalászi Lenfonó és Szövőgyár gyártmányfejlesztési osztályán dolgozott, a cég megszűnésével azonban véget ért számára az ipari textiltervezés. Ekkor kezdett el egyedi lakástextileket készíteni, amelyek kézi festéssel, applikálással születtek. És amellet, hogy ma már a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum textilrestaurálási feladatait végzi – továbbra is alkot. Papp Erzsébet textilből készült művei is láthatók a BKK emeleti Galériájának legújabb kiállításán.
Megszólaló: Papp Erzsébet – textil iparművész és restaurátor

SZÍNVÁLTÓ NOVELLÁK
A Színváltó novellák Vizsy Ferenc első könyve. A történetek főszereplője a legkülönbözőbb élethelyzetekbe került, ésszerűen gondolkodó, olykor meghökkentően cselekvő, ösztönösen érző, játékos, szeretni és gyűlölni, megismerni és felejteni, élni és meghalni tudó Ember. A novelláskötetet a HBVK „Találkozások” sorozatának közönsége író-olvasó találkozó formájában is megismerhette.
Megszólaló: Jakab Attila – vallástörténész

DYING CAESAR
A Dying Caesar egy 2013-ban alakult indie-rock zenekar, saját, egyedi hangzásvilággal. A fiatal csapat nyitotta a fellépők sorát a BKK-ban megrendezett Music Jungle rendezvényen.
Megszólaló: Győri Attila – a Dying Caesar frontembere, énekes, gitáros

NAPOS OLDAL
Ma, amikor televízió csatornák tucatjai ontják a különböző filmeket, multiplexek várják a nézőket, az interneten pedig minden előkereshető, mégis „mozizni” várják a HBVK-ba a látogatókat. Kameránkkal a könyvtárban működő filmklub idei első vetítésén jártunk.
Megszólaló: József Rozsnyai Júlia – könyvtáros, aFilmklub vezetője

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Március 10. – a Francia idegenlégió felállítása (1831)
A francia gyarmatbirodalom terjeszkedésének és védelmének elősegítésében fontos szerepet játszott Idegenlégió felállítását Lajos Fülöp francia király rendelte el 1831. március 10-én. A légió tisztjeit Napóleon seregének veteránjai adták, a toborzás egész Európára kiterjedt, a jelentkezők között voltak munkanélküliek és körözött személyek is. Az évek során a légió több hírességet is tudhatott soraiban, akik álnéven jelentkeztek szolgálatra. A légionáriusok több száz ütközetben és dzsungelháborúban vettek részt a világ minden táján. Manapság a légió mintegy 99
ország kalandorait egyesíti soraiban, a tiszteket leszámítva katonái nem franciák. A szervezet központja 131 évig idegen földön állomásozott, mígnem Algéria felszabadítása arra késztette, hogy a francia Aubagne-ba települjön át. Napjainkban 8-9000 katonája van. Manapság már szigorú feltételekhez kötik a felvételt, a jelentkezők felét általában elutasítják különböző okok, fizikai, pszichológiai, egészségügyi alkalmatlanság miatt. A jelentkezőknek tudni kell, hogy a minimális szolgálati idő öt év, a légiósnak nem lehet bankszámlája, nem lakhat a barakkokon kívül, nem lehet kocsija vagy motorja, és a házasság csak őrmesteri rangtól vagy kilencévi szolgálat után engedélyezett.

SINGSINGSING
Az idei Városi Nőnapon a BKK-ban a musical-eké volt a főszerep. A SingSingSing elnevezésű musical show sztárjai: Buch Tibor és Molnár Erik színművészek, Halas Adelaida színművésznő, valamint Vastag Csaba és Vastag Tamás énekesek a tánckar kíséretében számos slágerrel „ajándékozták meg” a hölgyeket.
Megszólaló: Buch Tibor – színművész