Paletta

Adás időpontja: 
2020. március 16, hétfő, 19:15
Leírás: 

Bár most egy ideig nincs lehetőségünk kulturális rendezvényeken részt venni, a most következő Palettában felidézzük a közelmúlt eseményeit

KESZEKUSZA
Keszekusza varázsló és Teszetosza manó barátaikkal, Pillangóval, Katicával, Szentjánosbogárral és Hangyával együtt a Kerekerdőben élnek. A biztonságot nyújtó varázslólak a tavaszi ébredés után felbolydul, ugyanis az erdőbe látogató emberek, figyelmetlenségük miatt folyamatos galibát okoznak az ott lakóknak. A habókos varázslóra vár a feladat, hogy visszaállítsa a békét Kerekerdőben, de ugyan mihez kezd egy mágus a varázspálcája nélkül? Erről szól a Múzs-Art Színházi Egyesület Keszekusza varázspálcája című mese-musical. Kameránkkal a BKK legutóbbi családi színházi előadásán jártunk.
Megszólaló: Endrődi Ágnes – társulatvezető, színésznő

HANÁK ALÍZ KIÁLLÍTÁSA
Egy csepp Norvégia egy 15 éves lány szemével – ezt a címet kapta a HBVK kiállítóterében nyílt fotókiállítás. Hanák Alízzal készült a most következő beszélgetés.
Megszólaló: Hanák Alíz – kiállító

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Március 19. – Jékely Zoltán halálának évfordulója (1982.)
Jékely Zoltán író, költő, műfordító, könyvtáros, Áprily Lajos fia 1913. április 24-én született Nagyenyeden. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Bethlen Kollégiumban kezdte, majd a kolozsvári Református Kollégiumban folytatta és Budapesten fejezte be. 1935-ben a budapesti egyetemen szerzett doktori fokozatot magyar irodalomtörténetből, művészettörténetből és művészetfilozófiából. 1935 és 1941 között az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa volt, 1941 és 1944 között pedig a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban dolgozott, 1946-ban visszatért az Országos Széchényi Könyvtárba. 1954 után szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként dolgozott. 2000-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választotta Jékely Zoltánt.

GITÁROSOK A NŐNAPON
A Városi Nőnapnak idén is a BKK adott otthont. A színházteremben tartott rendezvényen fellépett – többek között – a Huff Zalán és Szegedi Dávid Máté gitáros-páros, akiket ’formációjuk’ nevéről is kérdeztük.
Megszólaló: Huff Zalán – énekes, gitáros;
Szegedi Dávid Máté – gitáros

ARANY DEKORÁCIÓ
Az Aranykapu Gyermeknevelési és Oktatásfejlesztési Alapítvány és a Szülői Munkaközösség összefogásával létrejött Arany bál az idén a „Francia pezsgés” jegyében telt, a dekoráció ’megálmodója’ pedig ezúttal is Feketéné Takács Rita volt.
Megszólaló: Feketéné Takács Rita – pedagógus                                 

LEHOCZKI ZSUZSA ELŐADÁSA
A HBVK-ban a Matta-család, azaz Egy battai gentry család élete címmel tartott előadást Lehoczki Zsuzsanna helytörténész, akit Százhalombatta egyik közismert városrészéről, a Matta-kert történetéről is kérdeztük.
Megszólaló: Lehoczki Zsuzsanna – előadó, helytörténész

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Március 16. – Bernardo Bertolucci születésnapja (1940.)
80 éve született Bernardo Bertolucci olasz filmrendező, forgatókönyvíró, költő. Édesapja a XX. század egyik legjelentősebb olasz költője, Attilio Bertolucci volt, testvére, Giuseppe Bertolucci pedig szintén filmrendező. A fiatal Bernardo filmrendezői pályafutását Pier Paolo Pasolini támogatásával kezdte, de már első önálló filmjében megpróbált kikerülni Pasolini árnyékából. Világhírnevét elsősorban az 1970-es években készült, sokat vitatott, kereskedelmileg viszont sikeres alkotásainak köszönheti. Legismertebb műve az Oscar-díjakkal elhalmozott Az utolsó császár című film. Érdekesség, hogy Bernardo Bertolucci szinte mindegyik filmje forgatókönyvének megírásában is közreműködött.

PITYPANGOS BÁL
A Pitypangos Palánták Alapítvány és az óvoda szülői közössége a Százhalombattai Pitypangos Óvoda munkatársaival együtt szervezték meg az idén is a bált az óvárosi tagintézmény épületében.
Megszólaló: Mikulásik Judit – tagintézmény-vezető;
Sebestyén Mihályné – intézményvezető;
Gátai Zsuzsa – a Szülői Munkaközösség vezetője

ENIKŐ
A Pitypangos bálon Raczkó Enikő énekét hallgathatták a vendégek, testvére Raczkó Balázs pedig gitáron kísérte őt.
Megszólaló: Raczkó Enikő – énekesnő

PITYPANGOS B-COOL
A SZVISE B-Cool Dance Team táncosai – természetesen – a Pitypangos ovi bálján is közönség elé léptek.
Megszólaló: Mészáros Gábor – vezetőedző, versenytáncos