Paletta

Adás időpontja: 
2019. július 22, hétfő, 19:15
Leírás: 

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 22. – A Hold napja
Július 22-én van a Hold napja, annak emlékére, hogy az Apollo-program keretében az Apollo-11 legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin Aldrin 1969-ben ezen a napon léptek a Holdra. Érdekesség, hogy a NASA szerint a Hold nem teljesen gömb alakú, inkább egy tojásra hasonlít. Vagyis a valóságban nem úgy néz ki, ahogy a Földről látszik. Továbbá a Hold minden évben távolabb kerül a Földtől, évente 3,8-4 cm-rel, a Föld lassuló tengelyforgása mellett az árapály hatására. A Holdon nappal 127 celsius, éjjel -173 celsius fok körüli a hőmérséklet, a gravitáció erőssége pedig egyhatoda bolygónkénak. Ha nem lenne a Hold, a Földön körülbelül 6 órásak lennének a napok.

ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT
A Sérültekért Alapítvány több mint másfél évtizede kezdte el különleges költészetnapi estjeit, amelyeken egy helyi közösség (a város és környéke) jellegzetes arcai, meghatározó személyiségei lépnek színpadra fizikai, szellemi hátránnyal, betegséggel élő, „sérült” embertársaikkal együtt. Ez a műsor adja minden évben a Gátőrházban az Aranyszív ünnep alapját is.
Megszólaló: Szélpál Stefi – drámapedagógus;
Rédli Éva – drámapedagógus

BBS TANÉVZÁRÓ
A 2012-ben alapított Batta Balett Stúdió négy táncossal indult, jelenleg pedig már közel 40-en vannak. A fiatalabb növendékek 4 évesek és egy felnőtt balett csoport is működik a Stúdió égisze alatt. Az idén immár 4. tanévzáró táncgáláját tartotta a Batta Balett Stúdió a BKK-ban.
Megszólaló: Házi Tamás – a BBS vezetője

ÉKSZERES LÁNYOK
A MArtonvásári SZínjátszók Közössége, vagyis a MASZK Egyesület tagjaival elsősorban színházi előadások létrehozásában és különböző kulturális eseményeken történő prózamondásokban lehet találkozni, majd 2018-ban a gyereknevelés és a pedagógia is bekerült a profilukba. A ’maszkos’ fiatalok jelenlétükkel az idén is színesítették a battai Múzeumok Éjszakája elnevezésű programot.
Megszólaló: Rába Noémi – a MASZK Egyesület tagja;  
Halász Karolina – a MASZK Egyesület tagja   

KŐFARAGÓK
Az idei Múzeumok Éjszakáján is voltak ’MASZK’-os kőfaragó mesterek’ a „Matrica” Múzeum kertjében.
Megszólaló: Hlinyánszky Domonkos – „kőfaragó mester”, a MASZK Egyesület tagja

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 26. – Stanley Kubrick születésnapja (1928.)
Stanley Kubrick amerikai filmrendező és producer, a 20. század második felének egyik nagy hatású és innovatív filmkészítője. Filmjeire az újító technikai megoldások, eredeti történetmesélés és szellemesség jellemző. Kubrick különc
személyiség volt és sajtótól távol tartotta magát, kerülte a hírességekre jellemző nyilvános szereplést. Ezért aztán – főleg a bulvársajtóban – sok téves híresztelés jelent meg róla. Például azt írták róla egy időben, hogy félt a nőktől és kerülte őket, holott családi élete ennek ellentmond. Kubrick rendezőként személyesen részt vett a teljes gyártási folyamatban, mindeig a tökéletességre törekedett. Rugalmasan bánt az idővel, pl. ha egy jelenet tökéletessége a szokásos idő többszörösét igényelte, akkor nem sajnálta rá a többlet időt. Képes volt újrakezdeni és kidobni olyan munka részeket, amelyre korábban rengeteg időt, pénzt és energiát fordított. Folyamatosan új módszerekkel és technikákkal kísérletezett és erre beosztottjait is bátorította.

KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ
A „Matrica” Múzeum munkatársainak szervezésében kézműves játszóház várta a gyerekeket a Szent László Napokon a színpad melletti füves területen.
Megszólaló: Tóth Zsuzsanna – foglalkozásvezető, múzeumpedagógus

MUSLINCA
A Muslinca Dalárda 2013 márciusában alakult – jókedvet, vidámságot kedvelő, énekelni szerető férfiakból, akik a jó borokat is szívesen kóstolgatják. Repertoárjuk bordalokból, katonadalokból és a betyárvilágot idéző népdalokból áll. Ezekből válogattak a Szent László Napokon való fellépésükön is.
Megszólaló: Damakné Ferenczi Anna – karnagy

EDDA TRIBUTE
Az alapító tagokat, Havellant Szabolcsot és Varga Vilmost az EDDA Művek zenekar iránti közös érdeklődés késztetett arra, hogy megalapítsák az EDDA Tribute zenekart. Céljuk, hogy a lehető leghitelesebben adják elő a magyar rock történelem egyik legmeghatározóbb ikonja, az EDDA dalait. A Szent László Napok színpadán fellépett az EDDA Tribute zenekar is.
Megszólaló: Varga Vilmos – szólógitáros;   
Havellant Szabolcs – billentyűs;   
Gyimesi Bence – dobos;
Ármos Zoltán – énekes;