Paletta

Adás időpontja: 
2019. július 01, hétfő, 19:15
Leírás: 

Az Iringó TáncStúdió évadzáró dupla-előadása előtt – Südi Iringóval beszélgettünk az idei gáláról, eredményekről, a táncosokról – kicsikről és ’nagyokról’ egyaránt

MESTERSÉGEK ÓRÁJA
Az idén immár negyedik alkalommal szervezett Battai Könyvünnepet a HBVK. A főtéri közös olvasást Szabó Kevin, a könyvtár által szervezett Városi Vers- és Prózamondó Verseny egyik győztese indította el, majd Kevin – színitanodás társával, Kovács Danival együtt – foglalkozást is tartott óvodásoknak.
Megszólaló: Kovács Dániel – foglalkozásvezető, színinövendék;
Szabó Kevin – foglalkozásvezető, színinövendék

FAZEKAS MAJOR GIZELLA
A Battai Könyvünnep célja, hogy az Ünnepi Könyvhét hangulatát varázsolja Százhalombattára. Az egésznapos rendezvény délutánján helyi, valamint környékbeli szerzőkkel, kiadókkal lehetett találkozni, beszélgetni. Fazekas Major Gizella még Nagyváradon kezdett verseket írni 1989-ben, azóta folyamatosan alkot és versmondóként is gyakran szerepel. Verseivel elsősorban szeretteit és közvetlen környezetét igyekszik megszólítani: ír a hazáról, hazaszeretetről, hitről, valamint a természet és a család szeretetéről, jelentőségéről.
Megszólaló: Fazekas Major Gizella – költő

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 1. – Semmelweis-nap, a magyar egészségügy ünnepe
1818. július 1-jén született Semmelweis Ignác Fülöp magyar orvos, az „anyák megmentője”, így lett minden év júliusának első napja a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Semmelweis jött rá, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után mentek át a szülészeti osztályra és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandós nőket. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmad annyiszor fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló klinikán. A klórmész-oldatos kézmosást ajánlotta kollégáinak és felfedezését még abban az évben közzétette. Kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti klóros kézmosásra, majd kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is. Így kezdődött szélmalomharca az akkori hivatalos, tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával sem jutott erre az egyszerű következtetésre.

CIPŐS
A Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti tanszakának diákjai alkotásaiból nyílt legutóbb kiállítás a BKK emeleti galériájában, ahol – a megnyitó előtti percekben – Regős Ágnes, a tanszak vezetője a tanév ’nagy élményéről’ is beszélt nekünk.
Megszólaló: Regős Ágnes – tanár, képzőművész

AZ ELÁTKOZOTT KÚRIA
Lehoczki Zsuzsanna történész a HBVK-ban tartott legutóbbi helytörténeti előadása során a Pannónia puszta különös eseményeit, a kúria tulajdonosainak életét, boldog és szomorú eseményeit ismerhették meg az érdeklők. Ahogy mondani szokták, minden régi épületnek – így tehát a Pannónia pusztai kúriának is – ’története’ van. 
Megszólaló: Lehoczki Zsuzsanna – előadó, történész

NAGY GÁSPÁR EMLÉKKIÁLLÍTÁS
Hullámzó vizeken kereszt címmel nyílt kiállítás a HBVK galériájában. König Róbert linómetszetei Nagy Gáspár költő előtt tisztelegnek. A megnyitón Baka Györgyi, József Rozsnyai Júlia és Szalai Gáborné idézték fel a költő személyéhez, verséhez fűződő emlékeiket és természetesen verseit is.
Megszólaló: Baka Györgyi – költő;
Szalai Gáborné – ny. könyvtárigazgató

FOLTHALOM TÁBOR
A Folthalom Varróklub nyári tábora során Magyar Márta egy ún. ’Vágott virág’ technikát tanított a résztvevőknek. A tanfolyamon bemutatott technika érdekes és szórakoztató játék az anyagokkal, színekkel, formákkal; szimmetriával és aszimmetriával, kicsinyítéssel és nagyítással, a szétvágott és újra összerendezett elemekkel.
Megszólaló: Magyar Márta – foglalkozásvezető, foltvarró

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 4. – Nándorfehérvár (ma Belgrád) ostroma
1456. július 4–21. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték a nándorfehérvári várat. II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket. Az egyesült magyar sereg visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztes sereg segítségével vereséget mért a török hadseregre. Az eseményt a magyar hadtörténelem az egyik legjelentősebb magyar győzelemként tartja számon. A győzelem mintegy 70 évre megállította a törökök további terjeszkedését. A déli harangszó az egész keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet.

IRINGÓÉK GÁLÁJA
Százhalombattán indult útjára az Iringó TáncStúdió, majd aztán Felvidéken is elkezdték oktatni a táncolni vágyókat, 2014 őszétől pedig már a MOM Sportközpontban is vannak foglalkozások. Az Iringó TáncStúdió évadzáró dupla-előadása előtt – Südi Iringóval beszélgettünk az idei gáláról, eredményekről, a táncosokról – kicsikről és ’nagyokról’ egyaránt.
Megszólaló: Südi Iringó – a TáncStúdió vezetője, tánctanár, táncos