Paletta

Adás időpontja: 
2017. december 18, hétfő, 19:15
Leírás: 

Az 1-es iskola alapítványi báljáról készült összeállítás mellett megtekinthetik, hogyan fogadták a gyerekek Mikola Péter adventi előadását

ADVENTI MESEDÉLUTÁN
Beköszöntött a tél és a téllel együtt az izgatott várakozás, mikor jön már a karácsony. A HBVK-ban Adventi Családi Mesedélutánra vártak kicsiket és nagyokat, a mesekedvelő családokat – a program során volt a mesélésen kívül karácsonyi kreatívkodás is.
Megszólaló: Kovács Marianna – mesemondó, a HBVK igazgatója

ADVENTI CSALÁDI NAP
Az Óvárosi Karácsonyi Családi Napon – a BKK szervezésében – közös készülődéssel várták az alkotni vágyó gyerekeket és szüleiket a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban.
Megszólaló: Gere László – foglalkozásvezető, drámapedagógus

MIKOLA PÉTER
Mikola Péter – ahogy ő fogalmaz egy igazi ’zenés játszótárs’, a gyermekekkel való kapcsolatteremtés magas művészetét űzi: pillanatok alatt játékos masszává gyúrja közönségét. Dalaiban a szeretetről, a békéről, a játékról, az álmokról, egyszóval: az embereket és családokat alapvetően megtartó és összetartó értékekről énekel. Így volt ez az idei Fenyőfadíszítésen való fellépésén is, amikor a Szent István téren óvodásoknak és kisiskolásoknak énekelt.
Megszólaló: Mikola Péter – ’zenés játszótárs’, előadóművész

SZIVÁRVÁNY OVISOK
Az elmúlt héten különféle Karácsonyi programok várták az érdeklődőket, a járókelőket, hozzátartozókat a Szent István téren is a késő délutáni órákban. A Szivárvány Óvoda kis tehetségei is felléptek a Zenepavilonban.
Megszólaló: Raczkó Tamásné – óvodavezető

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
December 20. – Greguss Zoltán halálának évfordulója (1986.)
Greguss Antal Zoltán színművész pályáját 17 éves korában sógora, Palágyi Lajos szegedi színtársulatánál kezdte. 1928-ban a Nemzeti Színház ösztöndíjasként szerződtette. A következő évben próba közben súlyos baleset érte, gyógyulása 4 évet vett igénybe. Utána ismét vidéken játszott, többnyire bonviván szerepeket. 1936-ban a Vígszínházhoz szerződött, majd 1940-től főként a Madách Színházban játszott, ahol 400-szor játszotta Lennie-t John Steinbeck: „Egerek és emberek” című drámájában. 1948 elején a Modern Színház igazgatója volt, de a Madách Színházban nyugdíjba vonulásáig, 1972-ig folyamatosan játszott. Rádiójátékokban, sok filmben és tv-játékban is szerepelt. Emlékére 1989-ben az özvegye által létrehozott Greguss Zoltán Színész Alapítvány megalapította a Greguss-díjat, amelyet minden évben a színész születésnapján adnak át „annak a fiatal színésznek, aki az előző évadban színészi alakításával, szép, szabatos magyar beszéd- és versmondási kultúrájával kimagasló teljesítményt nyújtott.”

JÁTÉKOS BORÜNNEP
A HBVK december 1-jén különleges boresttel ünnepelte, hogy 1999-ben felvette Hamvas Béla nevét. A Százhalombattai Könyvtárért Alapítvány szervezésében ebből az alkalomból „A nevezetes névtelen” címmel játékos borünnepre invitálták az érdeklődőket, akik az izgalmas ’bornyomozás’ során háromféle borból és Hamvas Béla filozófiájából is ízelítőt kaptak – Czifrik Katalin vezetésével.
Megszólaló: Czifrik Katalin – játékvezető, újságíró

ALAPÍTVÁNYI BÁL
A Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola „Gyermekekért” Alapítványának szervezésében immár hagyományosan minden évben bált is rendeznek, hogy egy kis szórakozás is jusson a sok munka után szülőnek, pedagógusnak egyaránt, ill. nem titkolt célja ennek az is, hogy növeljék az alapítvány vagyonát.
Megszólaló: Hegedüs Roland – iskolaigazgató

SASVÁRI ÉS LÁNYA
Sasvári Sándor neve összeforrt a Jézus Krisztus szupersztár című darabbal, amelynek 1986-os magyarországi bemutatóján Jézust alakította, ám a Jászai Mari-díjas és többszörös EMeRTon-díjas színészt, énekest számos nagy sikerű színházi darabban láthatja a közönség a mai napig. Sasvári Léna – csakúgy, mint apukája – kiskora óta rajong a zenéért. A büszke édesapa gyakran fel is lép lányával – így volt ez a Köztisztviselők karácsonyi ünnepségén is, a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban.
Megszólaló: Sasvári Sándor – Jászai Mari-díjas színművész, énekes;
Sasvári Léna – énekesnő

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
December 24. – Szenteste
Szenteste: december 24-e, Karácsony böjtjének estéje. Régen a szenteste fő jellemzője a várakozás volt a még böjtös, egyszerű vacsora után. A vacsora utáni órák meghitt családi együttlétében teljesedett be az advent minden várakozása. A téli napforduló, esztendőváltás, múlt és jövő, elmúlás és keletkezés, elevenek és holtak találkoznak egymással. Ezt az időt békességben, szeretetben kell eltölteni, hogy a kis Jézus áldására méltók legyünk. Az éjfél a napnak különben is a legtitokzatosabb pillanata, a néphitben a szellemek, hazajáró lelkek, sőt kísértetek ideje. A világ világossága, a Betlehemi Kisded azonban elűzi a sötétség hatalmait és megörvendezteti azokat, akik őt várják.