Paletta

Adás időpontja: 
2016. augusztus 08, hétfő, 19:15
Leírás: 

A Finucci Bros Quartet „Az én 20. századom” című koncertjének vendége Falusi Mariann, aki a legkedvesebb dalait hozta el, hogy azt „Finuccisra” hangszerelve elénekelje a közönségnek

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Augusztus 10. – Szent Lőrinc napja
Szent Lőrinc, legendája szerint II. Sixtus pápa diakónusa, vagyis szerpapja volt. A vértanú pápa elfogatásakor őrá bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza föl a szegények között. A pápa egyben azt is megjósolta, hogy három nap múlva ő is mártíromságra jut. Lőrinc a pápa végakarata szerint cselekedett. Amikor őt is letartóztatták és az egyház értékeit rajta követelték, a szegényeket vezette a bíró elé, mondván: Íme, az egyház vagyona! Kegyetlen halált szenvedett, ennek okán a tisztítótűzben szenvedő lelkek, tanulók, diákok, szegények, gondnokok, könyvtárosok, minden tűzzel kapcsolatos egyének, sörfőzők, üvegfúvók, szakácsok, cukrászok, fogadósok védőszentje lett. Jelképei: kereszt, könyv, nyitott szekrény evangéliumokkal, rostély, pálma, pénztárca, főzőedény.

B-COOL TÁBOR
A B-Cool Dance Team Sportegyesület tagjai nem csupán a szabadidejüket töltik hasznosan azzal, hogy táncolnak, hanem országos és nemzetközi táncversenyeken is részt vesznek. Mindehhez az kell, hogy akár a nyár folyamán is „formában” legyenek, hogy gördülékenyen induljon az őszi versenyszezon – ehhez kitűnő „adalék” egy intenzív nyári tánctábor, ahol kicsik és nagyok szinte egész nap hódolhatnak szenvedélyüknek. Mészáros Gáborral, az egyesület elnökével az idei táborokról beszélgettünk.
Megszólaló: Mészáros Gábor – a B-Cool Dance Team SE elnöke, vezetőedző

GOMBOLYAG TÁBOR
Nem csupán a gyerekek kedvenc nyári időtöltése a táborozás, hanem a felnőttek, pl. a Gombolyag klubosok is szívesen töltenek minden évben együtt néhány napot, amely során igazán kikapcsolódhatnak, valamint újabb és újabb kézműves technikát sajátíthatnak el, ill. meglévő ismereteiket gazdagíthatják.
Megszólaló: Uti Lajosné – a Gombolyag Klub vezetője

TÁNCOS-PRÓBA
Idén a Summerfest nyitóceremóniájára közös produkcióval készül az Ifjúforrás, a Nagyforrás és a Forrás Néptáncegyüttes Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf koreografálásában. Emellett a Pesovár Ferenc Néptánc Suli többi növendéke is megszólítást kap egy közös mezőföldi produkció előadásában, ahol a főszerepet az Apróforrás és Kisforrás adja, mint rangidős csoportok, melynek tagjai a Mezőföld táncait mutatják be a színpadon és az ügyességi eszközös táncokon túlmenően a jellegzetes ugrós táncok is bemutatásra kerülnek. Kameránkkal az egyik próbán jártunk.
Megszólaló: Nagy Péter Gábor – a PFAMI igazgatóhelyettese

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Augusztus 13. – Borsos Miklós születésnapja (1906)
A modern magyar szobrászat nagy jelentőségű mestere, Borsos Miklós száztíz éve az erdélyi Nagyszeben városában látta meg a napvilágot. Családja a román betörés elől 1916-ban Győrbe menekült és itt is telepedtek le. Borsos Miklós szobrászata az 1940-es évek végéig szorosan kapcsolódott a Ferenczy Béni és Medgyessy Ferenc által is képviselt modern magyar szobrászati irányhoz. Alkotásaiban az archaikus és klasszikus szobrászat, valamint a modern szobrászat főbb tartalmi és formai eredményeit ötvözte. Anyaga a márvány és a bronz. Művészete elképzelhetetlen a klasszikus görög szobrászat hagyományai és a Balaton ihlető ereje nélkül, hiszen 1943-tól nyarait Tihanyban töltötte és a természet közelsége határozta meg munkáinak témáit, hangulatát. Borsos Miklós műveinek egy része Győrött, az 1979-ben megnyílt Borsos Múzeumban találhatók.

KÖNYVSZOBROK
Kirinovits Éva szerint is, precíz tervezéssel és hajtogatással a megunt, nem használt könyveknek új megjelenést lehet adni és szemet gyönyörködtető lakberendezési tárgy válhat belőlük, sőt szoborként emelkedhetnek ki a többi könyv közül.
Mintaként elkészíthető szinte bármilyen név, monogram, dátum, szám, sematikus minta vagy nonfiguratív elem. Kirinovits Éva számára a könyvszobrászat igazi hobbivá vált és amióta kiállítása nyílt a HBVK-ban, furdal a kíváncsiság, vajon hogyan készülnek ezek az alkotások, hogyan lehet új élettel „megtölteni” a polcon porosodó könyveket.
Megszólaló: Kirinovits Éva – könyvszobrász

TALAJMIKROMORFOLÓGUS
A régészeti talajmikromorfológiai vizsgálatok 2002 óta képezik szerves részét a Százhalombatta-Földvár néven ismertté vált bronzkori lelőhellyel kapcsolatos átfogó kutatásoknak. A régészet ezen segédtudománya, a régészettudomány fejlődése során alakult ki, ugyanis az egyre összetettebbé váló régészeti kérdések megválaszolása a természettudományos vizsgálatok alkalmazásával vált csupán lehetővé. Kovács Gabriella régészeti talaj-mikromorfológus, az idei ásatáson való forgatásunk során elmesélte nekünk, ő hogyan lett régészeti talaj-mikromorfológus.
Megszólaló: Kovács Gabriella Ph.D. – régészeti talaj-mikromorfológus, a „Matrica” Múzeum munkatársa

HOGYAN KÉSZÜL A TŰZZOMÁNC?
A tűzzománc egy iparművészeti és képzőművészeti technika, melynek lényege, hogy porrá tört színes üveganyagot egy hordozó alapra – legtöbbször fémre – olvasztanak, amely az utóbbival szervesen összeforr és felületét színesen díszíti.
A Szent István templom felszentelének 20. évfordulója alkalmából „Tű és ragyogás” címmel kiállítás nyílt Radóczy Mária alkotásaiból. A tűzzománc-művésszel a hallatlanul műhelyigényes alkotás folyamatáról is beszélgettünk.
Megszólaló: Radóczy Mária – tűzzománcművész

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Augusztus 13. – Világosi fegyverletétel
A világosi fegyverletétel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végét jelentette. Az orosz közbelépést követően már csak idő kérdése volt, a jelentős túlerő miatt, a szabadságharc bukása. A Temesvári csata után már csak 2 út maradt a magyarok előtt, a teljes megsemmisülés vagy a megadás. A magyar hadakat Görgey Artúr vezette, akit tettéért a történelem sokáig árulóként kezelt, ám megítélése sokat változott, az utókor ugyanis megértette, hogy abban a történelmi helyzetben nem tehetett mást. 1849. augusztus 13-án, egy hétfői napon tette le a fegyvert a magyar honvédsereg Rüdiger orosz tábornok előtt és a Bohus-kastélyban írták alá a megadási okmányt. A magyarok megadásának módja bizonyos szimbolikus jelentést is hordozott. Görgey ezzel kívánta jelezni, hogy a magyarokat nem a Habsburg Birodalom, hanem a cári haderő győzte le.

FALUSI MARIANN
A Finucci Bros Quartet „Az én 20. századom” című koncertjének vendége Falusi Mariann, aki a legkedvesebb dalait hozza el, hogy azt „Finuccisra” hangszerelve elénekelje a közönségnek. Tette így a BKK által szervezett Hangulatkoncerten is, amelynek a Rendezvényközpont adott otthont.
Megszólaló: Falusi Mariann – Artisjus-díjas énekesnő, színésznő