Paletta

Adás időpontja: 
2016. június 27, hétfő, 19:15
Leírás: 

Az Iringó Táncstúdió tanévzáró gálájával, Véghelyi Balázs Ünnepi Könyvhéten tartott verses-zenés műsorával és Szent Lászlóról szóló előadással is várjuk nézőinket 

„ARANYSZÍVES” BANDY
A Sérültekért Alapítvány 1991 óta végzi sérült emberek között közhasznú, 2009 óta kiemelten közhasznú tevékenységét Százhalombattán és olyan képzéseket és rehabilitációs programokat kínál, ami nem csak a fogyatékossággal élő fiatalok számára biztosít megfelelő keretet a fejlődéshez, hanem lehetővé teszi, hogy a többségi társadalom tagjaival kapcsolatba kerüljenek, sőt a fogyatékosságuk ellenére megmutassák értékeiket. Az alapítvány munkatársai minden évben az Aranyszív-napján egy egész napos rendezvény részeként ünnepi műsorral is kedveskedik mindazoknak, akik segítik munkájukat és Aranyszív-díjat adnak át annak, aki kiemelkedően méltó erre az elismerésre. Az idén László Bandy képzőművész-tanár a „Felhőfestőkkel” végzett munkája elismeréseként kapta meg az Aranyszív-díjat.
Megszólaló: László Bandy – kitüntetett képzőművész-tanár

IRIGÓÉK GÁLÁJA
A tánc erősíti az izmokat, fejleszti az állóképességet és a koordinációs készséget. A koreográfia-építés közben formálódik a test, tónusosabbá válik az izomzat és csökken a zsírtömeg. Bármilyen táncstílus mellett is voksolunk, egy-egy táncóra szárnyakat adhat az önbizalmunknak. A közösségben való mozgás pedig már önmagában is jobb kedvre derít. Így vélekedik Südi Iringó is, aki számos más jótékony hatást is említett a legutóbbi beszélgetésünk során – kameránkkal az Iringó TáncStúdió tanévzáró gáláján jártunk.
Megszólaló: Südi Iringó – az Iringó TáncStúdió vezetője, tánctanár, táncművész

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Június 29. – Antoine de Saint-Exupéry születésnapja (1900)
Antoine de Saint-Exupéry francia író és pilóta legismertebb műve A kisherceg, amit 180 nyelvre fordítottak le és „a világ 50 legolvasottabb könyve” közt szerepel. Antoine de Saint-Exupéry egy régi vidéki nemesi család harmadik gyermekeként született, őseik a középkorban birtokolták az akvitániai Saint-Exupéry falut, ami ma Gironde megyében van és innen származik a nevük. Antoine 21 évesen kezdte meg katonai szolgálatát és miután megszerezte a pilótaengedélyt, áthelyeztette magát a légierőhöz. Első meséje A pilóta címet kapta és egy újságban jelent meg. 1928-ban adta ki első könyvét A déli futárgép címmel. A második világháború kezdetéig folytatta az írást és repülést. A háború alatt először a francia felderítőknél szolgált, később aztán Amerikába szökött, majd visszatért Európába, hogy Franciaország felszabadításáért harcoljon. 44 éves korában, visszavonulása előtt még egy utolsó küldetést vállalt: adatokat kellett gyűjtenie egy Rhône-völgyi német alakulatról. 1944. július 31-én éjjel indult el, de soha nem tért vissza.

VÉGHELYI BALÁZS
A HBVK az I. Battai Könyvünneppel csatlakozott a 87. Budapesti Könyvhét és a 15. Gyermekkönyvhét programjaihoz. Az egésznapos, igazán sokszínű rendezvény egyik állomásaként az alsótagozatos diákoknak szólt Véghelyi Balázs verses zenés, zenélt verses műsora.
Megszólaló: Véghelyi Balázs – költő, író, szerkesztő, zenész

MARS A MÚZEUMBA
2016-ban a Múzeumok Éjszakája országosan kiemelt tematikája a „Hősök, felfedezők, újítók” lett. A százhalombattai „Matrica” Múzeum hagyományaihoz híven az átlagostól eltérő, de mindenképpen aktuális, a mai embert érdeklő és érintő témához nyúlt: az űrutazáshoz. Programuk címe ez volt: MARS a Múzeumba’!
Megszólaló: Tóth Zsuzsanna – múzeumpedagógus

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Június 29. – Szarajevói merénylet (1914)
A szarajevói merénylet 1914. június 28-án történt. Egy nacionalista szerb diák követette el Ferenc Ferdinánd főherceg, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse és felesége ellen. Ez az esemény volt az első világháború kitörésének közvetlen ürügye, bár kétségtelen, hogy erre az európai nagyhatalmak versengése miatt került sor. A főherceg a figyelmeztetések ellenére a boszniai Szarajevóba látogatott, az ott tartott hadgyakorlat megtekintése végett. Látogatásának célja a Habsburg-ház iránti tisztelet helyreállítása volt a boszniai régióban. A szerb nacionalista körök már korábban merényletet terveztek a főherceg ellen. Ezt nagyban segítette, hogy a trónörökös Szarajevóba látogatásának időpontja és útvonala a sajtónak köszönhetően közismert volt. Az első, sikertelen merényletet 10 óra 10 perckor kísérelték meg. Ezt követően az útvonalat megváltoztatták, azonban a sofőrök tévedésből az eredeti útvonalat követték, ekkor egy másik merénylőnek sikerült „hatékonyan” elsütnie a fegyverét. A főhercegi pár a lövések következtében rövidesen életét vesztette. A merénylet következtében egy hónap múlva az Osztrák–Magyar Monarchia megtámadta a Szerb Királyságot. Ezt követően az európai országok sorra bekapcsolódtak a háborúba és kezdetét vette az első világháború.

ARS SACRA
Az idei évben nagyobb szerepet vállaltak a civilek az Óvárosi Napok szervezésében, az ő összefogásukkal és szervezésükben valósult meg a korábbi években megszokottól eltérően az Óvárosi Falusi Napok Százhalombattán. A két napos sokszínű programkavalkád Pleidell János festőművész alkotásait bemutató kiállítás-megnyitóval kezdődött a Szent László templomban.
Megszólaló: Takács Péter – műgyűjtő, festménybecsüs

ELŐADÁS SZENT LÁSZLÓRÓL
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Százhalombattai Csoportjának szervezésében és az Óvárosi Falusi Napok eseményeként Dr. Varga Tibor jogtörténész Szent Lászlóról tartott előadást Százhalombattán a Szent László templomban.
Megszólaló: Dr. Varga Tibor – jogtörténész

KŐNIG ISTVÁN
A Kőnig István táncművész által alapított amatőr együttes, a Corpo Anima Danza tagjainak hitvallása, hogy azok a tehetségek, akik a hétköznapokban mással foglalkoznak, de mégis olyan adottságok birtokában vannak a táncművészet területén, amelyeknek helyük van a színpadon, teret nyerjenek és megjelenhessenek a táncszínházi közegben. Kőnig Istvánnal a Batta Balett Stúdió növendékei számára rendezett tanévzáró gálán való fellépésük kapcsán beszélgettünk.
Megszólaló: Kőnig István – táncművész