Paletta

Adás időpontja: 
2016. június 06, hétfő, 19:15
Leírás: 

Kisvasút és kimonó kiállítással, a Rutkai Bori Banda százhalombattai koncertjével és a görög-magyar kapcsolatrendszer jelentőségéről szóló előadással is várjuk nézőinket

KISVASÚT KIÁLLÍTÁS
Az idei Városi gyermeknaphoz kapcsolódóan kisvasút bemutatónak adott otthont a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpont. A két napon keresztül kiállított modellek elektromos árammal működnek és digitális irányítással közlekednek, sőt, az irányításra jelentkező gyerekek a szerelvényeket kézi irányítóval „vezethették” is.
Megszólaló: Veres István – LGB vasútmodell gyűjtő és forgalmazó

RUTKAI BORI BANDA
A Városi gyermeknapon a Szent István téren felállított szabadtéri kisszínpadon a programok sorát a Rutkai Bori Banda mesekoncertje zárta. A már Bori dalszövegei alapján készült és 2014-ben megjelent Sárkányjárgány című könyvben és lemezen ezzel a képzeletbeli közlekedési eszközzel járják be a zenebirodalom közeli és távoli tájait, utasaikkal bebarangolják szinte az összes földrészt, sőt még a világűrbe is kirándulást tesznek. A Rutkai Bori Banda koncert érdekessége ezúttal is az volt, hogy az énekesnő saját kezűleg készített, horgolt bábjaival, kellékeivel keltette életre a mesedalokat – a közönség, a gyerekek segítségével.
Megszólaló: Rutkai Bori  – énekes, képzőművész, dalszerző, szövegíró, mesekertész

KIMONÓ KIÁLLÍTÁS
„Barangolás a japán kimonók világában” – ezt, a bemutatókkal egybekötött kiállítást is a „gyermeknapos hétvégén” láthatta a közönség a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban. A kiállítás szervezői, vagyis a kimonógyűjtemény tulajdonosai mindkét napon nemcsak tárlatvezetést, táncbemutatót és teaszertartást is tartottak az érdeklődőknek.
Megszólaló: Holló Viktória – gyűjtő

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Június 6. – Gobbi Hilda születésnapja (1913)
Gobbi Hilda Kossuth-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész olasz családból származott, nagyapja ismert zeneszerző, karmester, apja amolyan életművész volt, akire a család nemigen számíthatott, ezért Hildát fiatalkorától kezdve édesanyja, Gréti néni nevelte a legnagyobb szegénységben. Iskolái elvégzése után a színészakadémián tanult tovább, ezekben az időkben került kapcsolatba az ellenállási mozgalommal, ami egész életére kihatott. Elkötelezett baloldali volt, de nála ez nem mások megtiprásában, a harácsolásban merült ki, épp ellenkezőleg: noha ő maga is óriási szegénységben élt, mindig a másokon való segítés motiválta. Már színészként munkát, lakhatást, élelmet szerzett nehéz sorsú kollégáinak, később ő volt a lerombolt Nemzeti Színház újjáépítésének legnagyobb élharcosa, küzdött – többek között – a Bajor Gizi Színészmúzeum és a Jászai Mari Színészotthon létrehozásáért.

BARKÓCA
A barkócaberkenye, barkócafa vagy csak „egyszerűen” barkóca: a berkenyék nemzetségébe tartozó középtermetű, lombhullató növényfaj. A furkósbot: egyik végén gömbölyűen kiszélesedő, másik végén elvékonyodó nagy nehéz bot, amellyel komolyabb sérülést is lehet okozni. És hol a kapocs e két meghatározás között? Egyrészt a barkócafából gyakran készítettek régen furkósbotot, másrészt pedig a Közép-Magyarországi Gyermeknéptáncosok találkozóján a Pannónia Néptáncegyüttes Barkóca csoportjának „Ott az ördög!” című koreográfiáját úgy ajánlották a közönségnek és persze a zsűrinek is, hogy remélik, nem kell majd őket furkósbottal kergetni, habár elevenek ők és kicsik, mint a bors – ami ráadásul még erős is.
Megszólaló: Szengyel István – együttes- és művészeti vezető, koreográfus

GÖRÖG KAPCSOLATRENDSZER
Százhalombatta Város Görög Nemzetiségi Önkormányzatának rendezésében
Dr. Diószegi György Antal művelődéskutató „A görög kapcsolatrendszer jelentősége a Hunyadiak dicsőséges koráig” címmel tartott előadást a görög-magyar kapcsolatrendszer jelentőségéről a HBVK-ban.
Megszólaló: Dr. Diószegi György Antal – előadó, művelődéskutató

AZORI-SZIGETEK
Az Azori-szigetek egy Portugáliához tartozó kilenc kicsiny szigetből álló csoport és az Atlanti-óceán közepén fekszik, 1500 km távolságra Lisszabontól. A vulkáni eredetű szigetcsoporton bámulatos és változatos tájakat alakított ki a természet. A levegő kristálytiszta, a Golf-áramlat pedig talán a világ legkellemesebb klímáját alakította ki itt. Megterem a tea, az ananász és sok más, Európában kuriózumnak számító növény. A BKK Világjáró Battaiak elnevezésű legutóbbi programján Kazal Ervin mesélt a hallgatóságnak az Azori-szigetekről.
Megszólaló: Kazal Ervin – előadó, utazó, túravezető

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Június 10. – Antoni Gaudí halálának évfordulója (1926)
Az 1852-ben született Antoni Gaudí katalán építész korai épületeire jellemző a mór, majd a gótikus stílus, arab-perzsa illetve francia neogótikus elemei, ám jellemzően az organikus építészet képviselője. Egyes szakírók ezt „katalán modernizmusnak” nevezik. Legtöbb művéhez ő maga készítette a belsőépítészeti munkákat, bútorokat, sőt, a míves csempéket is. Legismertebb épülete a mai napig
Barcelonában épülő Sagrada Família, vagyis a Szent Család temploma, Gaudí 1883-tól haláláig dolgozott az épületen. A keleti szárny 1891 és 1900 között, a nyugati szárny már posztumusz, 1954 és 1985 között épült. Ma is emelkedő tornyai közül a legmagasabb (az eredeti tervek szerint) 170 méteres lesz. A mai építészek a spanyol polgárháború egyházellenes anarchista katalán partizánjai által összetört és a legkorszerűbb eljárásokkal rekonstruált, eredeti makettek és a felgyújtott laboratóriumában megmaradt tervfoszlányok alapján folytatják a zseniális művet, amit a művész halálának centenáriumára akarnak befejezni.

ZENÉS TALK-SHOW
Két neves zenész, Takáts Tamás rock- és blues énekes, valamint Fejes Zoltán dalszerző, gitáros volt a vendége annak a zenés talk show-nak, amelynek a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpont adott otthont. A „Kreativitás, művészet, Biblia” elnevezésű est során a szervezők őszinte beszélgetést ígértek a művészek pályájáról, sikerekről, kudarcokról, nehézségekről és örömökről.
Megszólaló: Katona Tamás – a HIT Gyülekezete helyi vezetője; Takáts Tamás – rock- és blues énekes; Fejes Zoltán – dalszerző, gitáros