Eurovelo – Tovább késik az Érd és Batta közötti kerékpárút építése
Teltházas program – Elfogytak a mellkas átvilágítási akció időpontjai
Főhajtás – A november 4-ei megemlékezésen szentelték fel az új főtéri kopjafát
Együtt – Gimnazisták és SNI-tanulók is részt vettek az Arany iskola legutóbbi Erasmus-találkozóján
Múltidéző – A Hét témájaként a Régészeti Park szezonzárása apropóján készítettünk összeállítást
Kerékpárút
Hétfőn, Barna Zsolt közúti közlekedésért felelős államtitkárnál tárgyalt Török Sándor alpolgármester. A környező települések vezetőivel közösen egyeztettek az EuroVelo6 kerékpárút Budapest-Érd-Százhalombatta közötti szakaszának kivitelezéséről. A tervek és engedélyek elkészültek, de a megbeszélésen kiderült, hogy a szükséges állami források hiánya miatt a bicikliút 2027-ben sem valósulhat meg. A 20 éve letett alapkő tehát tovább várhatja, hogy egyszer út is épül majd mellé.
Megszólaló: Török Sándor - alpolgármester
SZEK
Olyan népszerű a lakosság körében a mellkasröntgen vizsgálat, hogy a kampány időszakra már nem lehet időpontot foglalni. Meglehetősen sokan álltak értetlenül, amikor az Univerzo időpont foglaló felületén azt a választ kapták, hogy nincs szabad időpont az elkövetkező 12 hónapra. A helyzet tisztázására Dr. Berzéki Ferenc főigazgatót kértük meg.
Megszólaló: Dr. Berzéki Ferenc – főigazgató, SZEK
Tűzifa
A kormány döntése értelmében 2026. szeptember 15-étől 5 százalékra csökkent a tűzifa áfája. Ellátogattunk egy érdi fatelepre, hogy megkérdezzük, hogyan változtatta ez a keresletet és az árakat, és az aktuális tűzifahelyzetről is tájékozódtunk. Sokan még csak most keresik fel a telepeket, pedig a friss vágású fák fűtőértéke nagyon alacsony.
Megszólaló: Szegedi Zsolt - telepvezető
SZÁKOM
Megkezdte járműveinek felkészítését a téli üzemmódra a SZÁKOM Kft. A szükséges útszóró anyagok beszerzése is elkezdődött, hiszen a következő napokra már gyenge hajnali fagyokat is jeleznek a meteorológusok. A téli felkészülés még eltart a hónap közepéig, mivel az adapterek javításához, karbantartásához szakcégeket is igénybe kell venni.
Megszólaló: Tőke Gyula - főmérnök
Megemlékezés
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének hetvenedik évfordulóján, november 4-én megemlékezést tartott a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, nemzeti gyásznapunkon. A rövid esemény részeként Arany Ferenc plébános felszentelte az új főtéri kopjafát, amelyet a forradalom hőseinek emlékére állítottak fel idén ősszel, a Szent István-templom mellett.
Megszólaló: Tóth Ernő
Szivárvány Óvoda
A Szivárvány Óvodában az előző nevelési év óta működik a szülői klub, ahol informatív, érdekes előadások várják az édesanyákat és édesapákat. Nem csak az óvodába járó gyerekek szüleit várják, más intézmények gyerkőceinek hozzátartozói is látogathatják ezeket az egyre népszerűbb eseményeket. A héten az iskolaérettség volt a téma és a résztvevők száma is kimagasló volt.
Megszólaló: Jagicza Zsuzsanna – a Szivárvány Óvoda igazgatója
A Hét témája: Régészeti Park
A Régészeti Park sokak számára nem csak az őskor felidézésének különleges helyszíne, hanem fontos közösségi tér is, ahol jókat lehet játszani, beszélgetni, bográcsozni vagy éppen rendezvényeket tartani. Az áprilistól október végéig nyitva tartó park idei szezonális programjai a skanzen fennállásának 30 éves születésnapja köré csoportosultak. A rendezvényeket a múzeum dolgozói mellett sok külsős munkatárs is segíti. A park már bezárt a látogatók előtt, és a „Matrica” Múzeum dolgozói elkezdték az őspark téliesítését. Az elmúlt hónapok történéseiről, valamint a mögöttünk álló szezonról szól a Hét témája.
Megszólaló: T. Németh Gabriella – igazgató, „MATRICA” Múzeum és Régészeti Park, Tóth Zsuzsanna – múzeumpedagógus, „MATRICA” Múzeum és Régészeti Park, Jobbágy Miklósné – idegenvezető, külsős munkatárs, „MATRICA” Múzeum és Régészeti Park, Petró Magdolna - idegenvezető, külsős munkatárs, „MATRICA” Múzeum és Régészeti Park, Szél Pál önkormányzati képviselő, Kővári László, Pálóczi Horváth András – régész, muzeológus
Erasmus
Különleges lehetőséget kaptak az Arany iskola SNI-tagozatának, illetve a Regionális Autista Központ tanulói, akik októberben gimnazistákkal együtt vehettek részt egy szicíliai Erasmus-találkozón. A diákok és tanáraik megismerhették vendéglátóikat és iskolájukat, majd közös témájukkal, a kerámiakészítés történetével foglalkozhattak a sok élmény, kirándulás, tengeri fürdőzés mellett.
Megszólaló: Adorjánné Káldi Boglárka – főigazgató; Vasadiné Bánovics Adrienn – gyógypedagógus; Fogas Anna Sára; Forgács Márk
Rémtúra
Október 31-én immár hetedik alkalommal szervezett halloweeni „rémtúrát” Százhalombatta Önkormányzata. A résztvevőket ügyességi feladatok, mászófal, ugrálóvár, és sok édesség várta a város több helyszínén. Újdonság volt a korábbiakhoz képest, hogy nappal rendezték meg és hosszabb ideig lehetett igénybe venni az élményelemeket, így több gyerek és felnőtt élhette át játékos formában a halloweeni hangulatot, amelyet – az önkormányzati esemény mellett – csokigyűjtések is erősítettek.
Megszólaló: Horváth Kristóf – szervező
Labdarúgás
A VUK SE labdarúgócsapatai nehéz bajnoki mérkőzéseken vannak túl. A második számú csapat továbbra is őrzi veretlenségét, viszont a megye 1-es fiúk ezúttal pont nélkül tértek haza idegenbeli meccsükről. A találkozókról és a teljesítményekről Katona Istvánt a klub elnökét kérdeztük, aki a közelgő találkozókra is kitért az interjú során.
Megszólaló: Katona István – a VUK SE elnöke
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni


