PORTÉKA – Október 3-án, szombaton rendezik meg, az év utolsó bolhapiacát
ÁLOMBÓL VALÓSÁG – Közel kétmillió forint gyűlt össze a FÉSZEK jótékonysági futóakcióján
KÁRMENTÉS – Az őszi időjárásnak köszönhetően kicsit javult a helyzet Rétimajorban
Bolhapiac
Minden asztal elkelt az év utolsó bolhapiacára. Az érdeklődés most volt a legnagyobb, hiszen közel két nap alatt minden asztalt „elkapkodtak” az érdeklődők. Érdemes még próbálkozni az esetleges visszamondások miatt, de ha a vásárlók is ilyen sokan lesznek, és a kereslet találkozik a kínálattal, sikeres rendezvény várható.
Megszólaló: TŐKE GYULA – FŐMÉRNÖK, SZÁKOM KFT.
Fészek
Tizenkettedik alkalommal rendezte meg jótékonysági futóakcióját a Fészek Gyermekvédő Egyesület. Ezúttal a krízis otthon kerítésének felújítására gyűjtöttek, és eddig közel kétmillió forinttal gyarapodott az egyesület számlája. Az adakozni vágyók október végéig még segíthetik őket, hogy az álom megvalósulhasson.
Megszólaló: NYITRAI-HELL SZILVIA – TITKÁR, FÉSZEK GYERMEKVÉDŐ EGYESÜLET
Rétimajor
A forró nyár és az aszály soha nem látott károkat okozott augusztusban Rétimajorban. A tömeges halpusztulás és a kiszáradó tavak látványa a hozzá nem értők számára is egyértelművé tette, hogy a baj nagyobb, mint bárki gondolta volna. Az ősz és a hűvösebb idő javított a helyzeten, de a víz utánpótlása továbbra sem megoldott.
Megszólaló: LÉVAI FERENC – VEZÉRIGAZGATÓ, ARANYPONTY HALÁSZATI ZRT.
Judo
Beindult a szezon a SZVISE Judo Szakosztályában. Elkezdődtek a korosztályonkénti edzések, az alakformáló tornák, és a nagycsoportos óvodások is belekóstolhatnak a sportág szépségeibe. A versenyszezon is elkezdődött, a szakosztály sportolói jól szerepeltek a megmérettetéseken.
Megszólaló: RAJKAI RÓBERT – SZAKOSZTÁLYVEZETŐ
Időjárás
Tegnap beköszöntött a csillagászati ősz, amelyet az időjárás is hűen tükröz: a hűvös reggeleket kellemesebb délutánok követik. A következő napokban további melegedés várható, jelentősebb csapadék nélkül. A részletekről a HungaroMet szakemberét kérdeztük.
Megszólaló: VASZKÓ ANDRÁS – METEOROLÓGUS
AJÁNLÓ: PALETTA PLUSZ
Híradónk után dr. Fazekas Istvánt látjuk vendégül stúdiónkban, akivel – a Magyar Dráma Napja alkalmából – a „harmadik műnem” jellegzetességeiről, az alkotói folyamatról és a színházi előadások születéséről beszélgetünk. Maradjanak velünk!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni


