Közügyek – Százhalombatta közbiztonságáról és gyermekvédelmi helyzetéről is tárgyalt csütörtökön a Képviselő-testület
Duna-parti szemle – Sürgős rekonstrukcióra szorul az óvárosi Duna szakasz ártere
Csobbanás – A Hét témájaként a szombattól látogatható strandon jártunk
Az egészség jegyében – Családi pikniket és sportnapot tartottak a Napsugár Óvodában
Labdajáték – A focisták és a kosarasok is sikeres heteken vannak túl
Testületi ülés
Csütörtökön ülésezett Százhalombatta Önkormányzatának Képviselő-testülete. Az ülésen napirendre került városunk közbiztonsága, elfogadták az önkormányzati cégek beszámolóit és üzleti terveit, és módosították a város költségvetését is. A legfontosabb döntésekről Vezér Mihály polgármester és Sinka László alpolgármester nyilatkozott.
Megszólaló: Vezér Mihály – polgármester; Sinka László – alpolgármester
Bizottsági ülések
A Képviselő-testület csütörtöki ülését megelőzően, a hét elején mindhárom önkormányzati szakbizottság megvitatta a hatáskörükbe tartozó napirendi pontokat, és átruházott hatáskörben is hoztak döntéseket.
Megszólaló: Szalai Attila – elnök, ISKKB; Szabó Attila – elnök, MOKB; Szabó Gábor – elnökhelyettes, PESZB
Duna-part
A Duna-parti séták során sokan felfedezték, hogy nagyon sok fa korhadt, vagy villám sújtotta, kiégett, kitört. Horváth Júlia Petra kezdeményezésére vízügyi szakemberek közreműködésével május 7-én bejárták az óvárosi Duna szakaszt. Sajnos a vízhiány itt is látszik, a part menti fák rehabilitációja is időszerű. A képviselő asszonyt tapasztalataikról és a megoldásokról kérdeztük.
Megszólaló: Horváth Júlia Petra – önkormányzati képviselő
Favágás
Mindenütt rendkívül komoly probléma a szárazság, annak ellenére, hogy mostanában eső is esett. Egyre több fa szárad ki városunkban is, különösen a régen ültetett, magas beépítettségű környezetben álló példányok. Az Önkormányzat munkatársai igyekeznek megmenteni a „gyógyítható” példányokat, vannak azonban olyan fák, amelyeket – balesetvédelmi okokból – ki kell vágni.
Megszólaló: Kovács-Borbély Zsuzsa – városgazda
A Hét témája: Strand nyitás
A változatos tavaszi időjárás meglehetősen megnehezítette a strand üzemeltetőinek döntését arról, hogy mikor érdemes kinyitni a fürdőlétesítményt. Az időjárási előrejelzések szerint meleg napok várhatók, így sokak örömére, május 23-án, a pünkösdi hétvégén, megnyitja kapuját az úszni, pancsolni és napozni vágyók előtt a Városi Strand. A Sporthalom Kft. dolgozói minden szükséges előkészületet megtettek, hogy holnaptól mindenki zavartalanul tudjon hűsölni a medencékben. Ráadásul a strandolást futóakcióval is segítették. A Hét témája következik.
Megszólaló: Tallér Zsolt – ügyvezető, Sporthalom Kft., Vizi Csaba – fürdőlétesítmény vezető, Budai Kurán Klaudia Lidia – létesítményvezető, Sportközpont, Tari Zsófia – koordinátor, sok-sok futó
Születés hete
Május 13-a és 16-a között immár harmadik alkalommal szervezte meg a Születés hete elnevezésű programsorozatot Schantl Judit. Az előadások és az interaktív foglalkozások révén a kisgyerekes és a leendő szülők hasznos elméleti tudással és gyakorlati készségekkel gazdagodhattak. A zárónapon az eseménysor értékelésére kértük a szervezőt.
Megszólaló: Schantl Judit - szervező
SZISZKI
Május 8-áig minden felvételiző diák megtudhatta, hol kezdheti el szeptemberben középiskolai tanulmányait. A SZISZKI-be idén is nagy volt a túljelentkezés, így igazán örülhettek azok, akik felvételt nyertek. A korábbi évekhez képest megnőtt a százhalombattai diákok száma, így ősztől a gólyák fele városunk lakója lesz.
Megszólaló: Horváthné Kaszás Zsuzsa – igazgató, SZISZKI
Szülők Fóruma
A hétvégi nagy esőzés okozta beázás komoly problémát okozott a Kodály sétányon található Szülők Fóruma Egyesületnél. A jelentős mennyiségű esővíz a szennyvíz hálózaton keresztül visszafolyt és elöntötte a teljes padlózatot. Falak, eszközök áztak el és valószínű, hogy a nemrég felújított sportpadlót is cserélni kell.
Megszólaló: Sápiné Virág Andrea – elnök, Szülők Fóruma Egyesület
Napsugár Óvoda
Családi pikniket tartottak szerda délután a Napsugár Óvodában. Az esemény középpontjában a mozgás és az egészséges táplálkozás állt. A gyerekek és a szülők közösen táncoltak, játékos feladatokban vettek részt, és egészséges finomságok várták a mozgásban megfáradtakat.
Megszólaló: Vlkovszki Ildikó – igazgató, Napsugár Óvoda
Labdarúgás
A múlt hétvégén újabb magabiztos győzelmet aratott a VUK SE felnőtt férfi labdarúgócsapata. A mieink öt gólt rúgtak az ellenfél kapujába és mindössze egyet kaptak. Hétvégi eredményüknek köszönhetően továbbra is szorosan tapadnak az Újhartyán csapatára, akik még mindig nem botlanak. A bajnoki cím matematikailag még megszerezhető, de a klub elnöke szerint ennek kicsi a realitása.
Megszólaló: Katona István – a VUK SE elnöke
Kosár
Ötödik helyen zárta a bajnokságot az SZKSE felnőtt férfi csapata. A mieink sok nehézséggel küzdöttek a bajnokságban, a technikai vezető elmondása szerint nem volt megfelelő a csapatkohézió sem. A szezon végére javult a helyzet, de a változtatás így is szükségszerű. A következő szezonra részben átalakul a keret és edzőváltás is történt a csapatnál.
Megszólaló: Macsali Róbert – az SZKSE technikai vezetője
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni


