Köszöntő

"Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn."

/Széchenyi István/ 

 

Tisztelt Százhalombattai Szépkorú Hölgyek és Urak!

 

Százhalombatta Város Önkormányzata nevében az Idősek Világnapja alkalmából szeretettel és tisztelettel köszöntöm városunk idős- és szépkorú polgárait.

 

Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét hivatalosan az Idősek Világnapjává, mely az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. A kormány az idei évet a családok évének nyilvánította, így még fokozottabban figyelünk arra, ami az összetartozáshoz, a megtartó erőhöz, vagyis a családhoz kapcsolódik. A család alappillérei Önök, kedves nagyszülők, édesanyák, édesapák, hiszen olyan értékeket képviselnek, amelyek minden generáció számára példát, útmutatást adnak! 

 

Az élet szerves része az idős kor, az idős emberek gazdag tapasztalataival. Kiváló bölcsességük, az élet nagy dolgainak az ismerete, a múltból táplálkozó tudásuk az, amivel csakis Önök rendelkeznek.  Önök azok, akik kitartásra, türelemre, elfogadásra tanítanak, nevelnek bennünket. A fiatalok a régi történeteken keresztül, észrevétlenül kapják meg a legnagyobb ajándékot: nagyszüleik élettapasztalatát. Általuk tanulják meg a felelősségteljes életet, és sajátítják el azt a képességet, hogy meglássák a valódi, el nem múló értékeket. 

 

Az Idősek Világnapja lehetőség arra, hogy megköszönjük az idős embereknek mindazt, amit a társadalomért, családjukért, gyermekeikért, értünk tesznek. 

 

Immár hagyománnyá vált, hogy évente két alkalommal találkozunk Százhalombatta szépkorú lakosaival, hogy együtt ünnepeljünk és kifejezzük szeretetünket, hálánkat Önök iránt, akik jól megérdemelt nyugdíjas éveiket töltik. Még frissen él bennünk a Battai Napokon való közös találkozás élménye, a kellemes műsorral egybekötött közös ebéd hangulata, amely mindig kedves emlék marad számunkra. 

 

A másik alkalom pedig az Idősek Világnapja tiszteletére rendezett városi ünnepség, melyet Százhalombattán több mint két évtizede ünnepelünk, és ahol városunk időskorúit köszöntjük.

 

Ebben az esztendőben október 5-én pénteken 12:00 órától rendezzük meg az Idősek Napja városi ünnepséget a Városi Sportközpont Sportcsarnokában, melyre szeretettel várjuk a 65 év feletti városlakókat. Névre szóló meghívóját remélhetőleg már mindenki megkapta egy kis ajándék kíséretében. Bízom abban, hogy most is nagyon sokan el tudnak jönni, és együtt tölthetünk ismét egy kellemes, jó hangulatú délutánt.

 

Kívánom, az idős- és szépkorúak az év minden napján érezzék a család, a társadalom megbecsülését. Élvezzék az életük minden egyes pillanatát, hiszen az élet hatalmas ajándék! 

 

Szívből kívánjuk Önöknek, hogy jó egészségben, szeretető családi környezetben éljék mindennapjaikat.

 

Vezér Mihály 

polgármester