ÁTMELEGEDTEK A RADIÁTOROK– Már valamennyi társasház és intézmény kérte a fűtés bekapcsolását
ELŐKÉSZÜLETEK – November 13-ig várja az önkormányzat a fenyőfa felajánlásokat
FŐPRÓBA –Érdekes műsorral és keringővel készülnek szalagavatójukra az Arany iskola végzősei
Fűtés
Ma hajnalban már Százhalombattán is három fokig hűlt a levegő hőmérséklete, így nem meglepő, hogy az elmúlt napokban valamennyi társasház és intézmény kérte a fűtés elindítását. A rendszer indításakor kisebb fennakadások voltak ugyan de ez leginkább az idén nyáron cserélt termosztatikus szelepkenek és a sok helyen elvégzett radiátorcseréknek volt köszönhető.
Megszólaló: TŐKE GYULA - FŐMÉRNÖK
Fenyő felajánlás
November 13-ig várják a fenyőfa felajánlásokat az önkormányzat műszaki irodájánál. Elsősorban a magas, szimmetrikus fenyőket keresik, hiszen a város közterein ezek a fák muatatnak majd jól a karácsonyi időszakban. Fontos, hogy az örökzöldek jól megközelíthetőek legyenek és „szépségük” alapján választják ki őket.
Megszólaló: DOBOS ÁGNES – SZÓVIVŐ, POLGÁRMESTERI HIVATAL
Szalagavató
Idén is a BKK színháztermében tartja az Arany iskola a szalagavató ünnepségét. Ezt a hetet fordították arra, hogy a már jól megtervezett esemény részleteiben is „összeálljon”. Ma megtartották a főpróbát amelyen mi is részt vehettünk kameránkkal.
Megszólaló: ADORJÁNNÉ KÁLDI BOGLÁRKA – FŐIGAZGATÓ, ARANY ISKOLA
MIÁKITS TÍMÁR ZSUZSANNA – SZERVEZŐ PEDAGÓGUS
CZAKÓ NIKOLETTE - SZERVEZŐ
Kipp-Kopp
Félmillió forintot nyert a Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda a Kincses Kultúróvoda programon. Az intézmény ebből a pénzből a tehetségműhelyekben használt eszközök cseréjét finanszírozza valamint a Matrica Múzeummal és a Pesovár néptáncsulival kötött együttműködés értelmében kulturális programokat szervez a gyermekeknek.
Megszólaló: RAPPAI SZILVIA – IGAZGATÓ, KIPP-KOPP ÓVODA
OMNYE
Az óvárosi Közösségi házban tartotta klubnapját az OMNYE. Az eseményen aktuális témákról, tagfelvételről beszélgettek és meghallgathattak két előadást is amit a klubtagok szoktak tartani. A keddi eseményen Cseh Béla Japán élményeiről, Galánfi Csaba pedig egy új világrend kiépüléséről tartott előadást.
Megszólaló: GALÁNFI CSABA – KOMMUNIKÁCIÓS SZAKÉRTŐ, A MOL EGYKORI PR VEZETŐJE
AJÁNLÓ: XXXIII. SUMMERFEST - TÁNCPANORÁMA I. - 2. RÉSZ
Híradónk után kicsit visszautazunk az időben. Az idei Summerfest számtalan éredekes és emlékezets programot tartogatott. A következőkeben a népszerű táncpanoráma előadásról készült felvételt vetítjük le Önöknek. Maradjanak velünk!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni


