VOKS – Kisorsolta a szavazólapra kerülés sorrendjét a Helyi Választási Bizottság
SZÚRÓPRÓBA – Sikeres volt az önkormányzat által finanszírozott laborhét
KÖDBE VÉSZ – Kémiai szúnyoggyérítést végez szerdán és csütörtökön a SZÁKOM Kft.
Választási Bizottság
Május 6-án, 16 órakor lezárult az ajánlásgyűjtés időszaka, így kialakult a június 9-ei önkormányzati választások jelöltjeinek listája. Tegnap délután kisorsolták a választókerületi, illetve a nemzetiségi aspiránsok szavazólapra kerülésének sorrendjét is. Ennek ismertetésére kértük a Helyi Választási Bizottság elnökét.
Megszólaló: MAJER ISTVÁNNÉ – ELNÖK, HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Érettségi
A magyar nyelv és irodalom után a matematika tantárggyal folytatódott az érettségi vizsgák sorozata. Ezúttal az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumba látogattunk el, hogy a vizsgafolyamatról és a feladatokról érdeklődjünk.
Megszólaló: SZILASNÉ MÉSZÁROS JUDIT – IGAZGATÓ, ÉRDI VMG
Laborhét
Annak érdekében, hogy csökkentse a laborra várakozók listáját, városunk önkormányzata hárommillió forintot osztott szét a háziorvosi körzetek között, hogy ebből finanszírozzák a páciensek mielőbbi laborvizsgálatát. Az eredményekről Dr. Bencze Rita háziorvost kérdeztük.
Megszólaló: DR. BENCZE RITA - HÁZIORVOS
1-es iskola
Veszélyes álhír kezdett terjedni városunkban arról, hogy bezár a Százhalombattai 1-es Számú Általános Iskola. A rosszindulatú híresztelésnek semmi alapja nincs! Sem az Önkormányzat, sem a Tankerület nem tervez iskola bezárást, sőt városunk önkormányzata tavaly megkezdte az intézmény udvarának felújítását, amit a jövőben folytatni szeretnének.
Megszólaló: TÖRÖK SÁNDOR - ALPOLGÁRMESTER
Szúnyoggyérítés
Az elszaporodott szúnyogpopuláció miatt, két biológiai akció után, szerdán a lakótelepen és Dunafüreden, csütörtökön pedig Óvárosban és Újtelep-Urbárium városrészben végez földi kémiai szúnyoggyérítést a SZÁKOM Kft.
Megszólaló: DARÁZS PÉTER – ÜZEMELTETÉSI MUNKATÁRS, SZÁKOM KFT.
AJÁNLÓ: HETI SPORT
Híradónk után Heti Sport című magazinunkkal folytatjuk adásunkat, amelyben ezúttal kézilabdával és labdarúgással várjuk nézőinket, és beszámolunk a hagyományos Eötvös-futásról is. Maradjanak velünk, nézzék további adásainkat is!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni