Híradó

Adás időpontja: 
2022. augusztus 05, péntek, 19:00
Leírás: 

KIKÖTŐ – Tíz nap múlva városunkba érkezik a római hajó

FRISSÍTŐ – Locsolással hűsíti az utakat a SZÁKOM Kft.
ÖSSZEVONTAN - Kevesen kértek nyári ügyeletet a Százszorszép Óvodában

Római hajó
Huszonnégy fős, korhű ruhákba öltözött legénységgel közeledik Százhalombatta, vagyis az egykori Matrica-tábor felé az a korhű római hajó, amely augusztus 15-én fog kikötni városunkban. Az eseményhez háromnapos programsorozat kapcsolódik. Ezekről, illetve a hajó sajátosságairól kérdeztük a Matrica Múzeum igazgatóját.
Megszólaló: T. NÉMETH GABRIELLA – IGAZGATÓ, MATRICA MÚZEUM

Locsolás
A hetek óta tartó hőségben felforrósodik az aszfalt, ami szinte visszasugározza a napsütést. Ha kis mértékben is, de javítja hőérzetünket, hogy a SZÁKOM Kft. locsolókocsija rendszeresen járja a város útjait, felfrissítve a talajt és a levegőt.
Megszólaló: TŐKE GYULA – KÖZTISZTASÁGI CSOPORTVEZETŐ

Százszorszép Óvoda
Ügyeleti rend szerint fogadja a gyerekeket augusztus végéig a Százszorszép Óvoda. Ma nyolcan voltak összevont csoportban, jóval kevesebben, mint az előző nyáron. Ha nem is a jól ismert óvónőkkel és csoporttársakkal, de mindannyian saját óvodájukban tölthették a napot.
Megszólaló: GYURKÓ KRISZTINA – ÓVODAPEDAGÓGUS

Sport tábor
Idén is megszervezte hagyományos úszó- és sport táborát Szél Nikolett. A gyerekek a mindennapos testedzés mellett izgalmas külső programokban vehetnek részt, és a játék sem hiányzik a strandon töltött napokból.
Megszólaló: SZÉL NIKOLETT – TÁBORVEZETŐ

Labdarúgás
Elkezdte a felkészülést a következő szezonra megyei II. osztályú labdarúgó csapatunk. Az együttest új edző irányítja. A csapatnál komoly építkezés kezdődött. Elsődleges céljuk a tisztes helytállás az ötödosztályban, de a feljutást sem tartja elképzelhetetlennek a klub vezetése.
Megszólaló: HORVÁTH LÁSZLÓ – EDZŐ

AJÁNLÓ: SZOMBATI MOZAIK
Holnap is ébredjenek velünk, Szombati Mozaik című műsorunkban ezúttal is érdekes összeállítással várjuk nézőinket. Ellátogatunk Réimajorba, bemutatjuk a Hazai Vizek Bajnokát, badacsonyi borokat kóstolunk, főzőiskolánkban pedig igazi ínyencfogást, bélszín steaket kínálunk. Képes ajánló következik.