Híradó

Adás időpontja: 
2022. augusztus 04, csütörtök, 19:00
Leírás: 

TÖRVÉNYES ESZKÖZÖK – Százhalombatta közbiztonságáról tartottak sajtótájékoztatót

MUSTRA – Ma értékelte a zsűri a „Tiszta udvar, rendes ház”-versenyre benevezett kerteket
TÁNCOS LÁBAK – Célegyenesben a Summerfest előkészületei

Sajtótájékoztató
A hétvégén történt rablási kísérlet után közösségi fórumokon többen is a város romló közbiztonságáról írtak. Ezért elsősorban a Százhalombattán dolgozó vendégmunkásokat okolták, néhányan pedig utcai mozgalom szervezésébe kezdtek a jelenséggel kapcsolatban. Mindezekre reagálva városunk és a rendőrség vezetői ma délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a békés együttélés, illetve a tényszerű bűnügyi statisztikák ismertetése érdekében. 
Megszólaló: TÖRÖK SÁNDOR – ALPOLGÁRMESTER
BÁTYI LÁSZLÓ – R. ALEZREDES, ŐRSPARANCSNOK
NOGULA TAMÁS – R. ALEZREDES, RENDŐRKAPITÁNY
SZALAI ATTILA TITKÁR, SZÁZHALOMBATTAI POLGÁRŐR EGYESÜLET

Zsűrizés
Ma délelőtt nézte meg és értékelte a zsűri a „Tiszta udvar, rendes ház” elnevezésű városszépítő versenyre jelentkezők előkertjét, ablakát és erkélyét. A rendkívüli szárazság ellenére is szépen gondozott, szemet gyönyörködtető helyszíneket találtak. A díjak átadására a Battai Napok megnyitóján kerül sor.
Megszólaló: DOBOS ÁGNES – PR-MUNKATÁRS, POLGÁRMESTERI HIVATAL
KOVÁCS-BORBÉLY ZSUZSA – VÁROSI FŐKERTÉSZ

Summerfest
Az idei évben sem a 2019-ig megszokott Summerfest várja a városlakókat és a környező településről érkezőket. Külföldi vendégek nem lesznek más országokból, csak határon túli honfitársak lesznek jelen, de online messzebbről is csatlakoznak. A fesztiválon idén is a Magyar kincsestárból válogattak a szervezők.
Megszólaló: SZIGETVÁRI JÓZSEF – FESZTIVÁL IGAZGATÓ

Zöldség-gyümölcs
A gyümölcsök mennyiségén is érződik az aszálykár, de a zöldségeknél még rosszabb a helyzet. A kukorica és az uborka termés sem elegendő, így az árak is magasabbak, mint az elmúlt években. A nyári időszaknál az üzletek vezetői szerint az őszi és a téli helyzet rosszabb lesz, hiszen a hagyma és a burgonya termés sem megfelelő, és az euró árfolyam miatt az import árú minden eddiginél magasabb áron lesz kapható.
Megszólaló: HAVASI LÁSZLÓ - TULAJDONOS

Vízilabda tábor
Második hete tart a Százhalombattai Vízilabda Sportegyesület nyári tábora a Városi Strandon. A gyerekek a nagy meleg ellenére lelkesen edzenek, és játszanak a medencében. Stábunk tegnap délután látogatta meg őket. 
Megszólaló: KOPÁNYI LÁSZLÓ – EDZŐ

AJÁNLÓ: Zorall beszélgetés
A Zorall zenekar 20 éve működik töretlen sikerrel. Az együttes túlélte a COVIDOT, a tagcseréket, és a két alapító úgy érzi, hogy újra olyan banda áll a színpadon, akikben bőven van lendület. Az idei évben két lemezük is megjelenik. A Fordított Világ album holnap kerül a boltok polcaira. Erről a lemezről és a közelgő Tábor fesztiválról is beszélgetünk Lévai- Hangyássy Lászlóval és Barbaró Attilával.