Híradó

Adás időpontja: 
2020. augusztus 27, csütörtök, 19:00
Leírás: 

VÁRÓTEREM – Néhány hónapon belül befejeződik a vasútfelújítás

MEDENCECSERE – Augusztus 30-án bezár a strand, szeptember 1-jén kinyit az uszoda
BECSENGETÉS – Az Arany iskolában is bevezettek néhány új szabályt a járványveszély miatt

NIF
A tervezett ütem szerint folyik a Budapest - Pusztaszabolcs vasútvonal felújítása. Év végéig, vagy a jövő év elejéig átadják a várost az Ipari Parkkal összekötő felüljárót, és a vasútállomás felújítása is befejeződik. A részletekről a beruházó NIF Zrt. szóvivője tájékoztatja nézőinket.
Megszólaló:  KISS BOGLÁRKA – A NIF ZRT. SZÓVIVŐJE

Strand
Ez az utolsó hét amikor teljes kapacitással nyitva van a városi strand. A tervek szerint augusztus 30-án bezárnak, ezt követően csak a versenymedence lesz nyitva a sportolók számára. Az uszoda szeptember 1-jétől látogatható, arról, hogy az iskolások úszás óráit megtartják-e, a Sporthalom kft. ügyvezetője nem tudott biztosat mondani. A lehetőségek adottak, a többi az iskolákon és a járványhelyzeten múlik.
Megszólaló:  FEKETE LÁSZLÓ – A SPORTHALOM KFT. ÜGYVEZETŐJE

Iskolakezdés
Az Arany iskolában is felkészültek a tanévkezdésre. A könyvek megérkeztek és a szükséges felújítási, karbantartási munkákat is befejezték. A tantestület a hét elején összeült, és meghozták azokat a döntéseket melyek ahhoz kellenek, hogy biztonságosan kezdődhessen a tanév.
Megszólaló:  DR. HORVÁTHNÉ DR. HIDEGH ANIKÓ – AZ ARANY ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETŐJE

Gólyatábor
Az Érdi VMG ezúttal is megtartotta hagyományos gólyatáborát. A járványveszély miatt néhány programelem megváltozott, de a diákok így is jó hangulatú beavatáson vehettek részt. Tegnap sárkányhajóztak a Velencei tavon, ma pedig akadályversenyen vettek részt az iskola udvarán.
Megszólaló:  MARÓTI ZSOLT – SZERVEZŐ PEDAGÓGUS
BROCK ALBERT – DÖK ELNÖK

Hírtükör
Az új tanév tudnivalóiról, az egészségügyi központ aktualitásairól és a közelmúlt városi eseményeiről is olvashatunk a Százhalombattai Hírtükör ma megjelent számában. Rövid lapszemle következik.
Megszólaló:  CZIFRIK KATALIN – A SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR MUNKATÁRSA

AJÁNLÓ: ARCOK ÉS VALLOMÁSOK
Híradónk után Arcok és Vallomások című műsorunk következik! A portré sorozat mai adásában  dr. Vicze Magdolnával, a Matrica Múzeum és Régészeti Park igazgatójával  beszélgetünk hivatásáról, pályaválasztásáról, a hétköznapokról a múzeumlátogatási szokások változásáról.