VÁROSSZÉPÍTŐK - Közösségi összefogással újítják meg a Sirály játszóteret a Duna partján
CSOPORTSZOBA - Hétfőtől minden óvoda visszaáll a normál működésre
FEKETÉN- FEHÉREN – A papír-írószer kereskedéseket kiemelten ellenőrzi Pest megyében a NAV
Városszépítés
Lakossági összefogással újítják meg az Óváros közkedvelt játszóterét a Duna partján. A városrészben már volt hasonló kezdeményezés, akkor a korlátok festését végezték, most a játszóeszközöket csiszolják le és festik újra. Természetesen városunk önkormányzata is támogatta az akciót, és az egyéb felajánlásoknak köszönhetően étel és ital is várja azokat, akik szombaton segítenek a park szépítésében.
Megszólal: SZABÓ GÁBOR – ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ
Óvoda
Az utolsó ügyeleti hét ért véget a mai nappal a százhalombattai óvodákban. Az intézmények két hétig voltak zárva, két hétig pedig ügyeleti rendszerben fogadták a gyerekeket. Hétfőtől minden visszaáll a normális kerékvágásba, de még így sem lesz szükség az összes csoport kinyitására hiszen sok gyerek még a nyári szünetét tölti.
Megszólal: RACZKÓ TAMÁSNÉ -A SZIVÁRVÁNY ÓVODA INTÉZMÉNYVEZETŐJE
NAV
Országos ADÓtraffipaxot vezetett be a közelmúltban a NAV. Az adóhatóság a következő időszakban – megyénként eltérő célterületeken – ellenőrzi a vállalkozásokat, elsősorban a számlaadásra és a legális foglalkoztatásra koncentrálva. Pest megyében a papír-írószer kereskedők készülhetnek fokozott ellenőrzésre.
Megszólal: SALGÓ ATTILA – A NAV SAJTÓREFERENSE
Százhalom
Összevont nyári számmal jelent meg a Százhalom magazin legutóbbi száma. A lapban interjút olvashatunk Rónai Attilával, Százhalombatta katolikus kántorával, Trianon centenáriuma apropóján pedig az Erdélyből áttelepült Fazekas Major Gizellát és Balla Károlyt kérte fel emlékidézésre az újság. Természetesen ezúttal sem maradtak ki az aktuális információk és a közelmúlt eseményei sem, többek között Szabó Gábor óvárosi képviselő is felidézi a közelmúlt legfontosabb helyi történéseit.
Megszólal: JANKOVITS MÁRTA – A SZÁZHALOM MAGAZIN FELELŐS SZERKESZTŐJE
Tenisz
Jól szerepeltek a nyár folyamán rendezett versenyeken a battai teniszezők. A lányok és a fiúk is kiemelkedő eredményeket értek el, többször is a dobogó legfelső fokára állhattak a mieink. Az eredményekről Dénes Tibort a szakosztály vezetőjét kérdeztük.
Megszólal: DÉNES TIBOR – A VUK SE TENISZ SZAKOSZTÁLYÁNAK VEZETŐJE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni