Híradó

Adás időpontja: 
2020. június 30, kedd, 19:00
Leírás: 

Csúszásban – Várhatóan július 15-éig tart a Városkapu úti körforgalom építése

Napfény a vízen – A műszaki hiba elhárítását követően július 1-jén kinyit a Városi Strand
Édes kedvesség – Csokoládét adományozott több battai intézménynek a Családok Átmeneti Otthona
Kerekezők – Szombaton rendezték meg a Batta Bringát

Körforgalom-építés
Mint arról már többször beszámoltunk, körforgalom épül a Városkapu út és a Berzsenyi utca kereszteződésében, teljes útzár mellett. Az eredeti tervek szerint mára végeztek volna a munkálatokkal, ám az esős idő miatt még nem készült el a csomópont, jelen állás szerint július 15-én adják át a forgalomnak az útszakaszt. Az új vasúti felüljáró már majdnem teljesen elkészült, de annak használatára őszig várni kell.
Megszólaló: Kiss Boglárka – a NIF Zrt. szóvivője

Strand
A koronavírus-járvány, illetve egy műszaki meghibásodás miatt a tervezettnél jóval később, július 1-jén nyílik meg teljes szolgáltatással a Városi Strand. A létesítmény korlátozások nélkül látogatható, az üzemeltető Sporthalom Kft. ugyanakkor arra kéri a vendégeket, hogy tartsák egymástól a másfél méteres távolságot.
Megszólaló: Fekete László – a Sporthalom Kft. ügyvezetője

Semmelweis-nap és köztisztviselők napja
1818. július 1-jén született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. Az ő tiszteletére minden évben ezen a napon tartják a Semmelweis-napot, melyet az egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti nappá nyilvánítottak. Holnap ezért zárva lesz a Százhalom Egészségügyi Központ, sürgős esetben természetesen igénybe lehet venni az ügyeletet.
Szintén július 1-jén ünneplik a köztisztviselők napját, így a Polgármesteri Hivatal is zárva tart ezen a napon.

Csomagküldő automata
Csomagküldő és -fogadó szekrényeket szereltek fel az elmúlt napokban a százhalombattai Tesco külső falára. A szolgáltatás rendkívül népszerű mostanában, így valószínűleg városunkban is sokan használják majd a lehetőséget. Következő riportunkban a kezdeményezővel, Szabó Gábor települési képviselővel beszélgetünk.
Megszólaló: Szabó Gábor – önkormányzati képviselő

Adomány
Az Aldi Magyarország jóvoltából rengeteg, finomabbnál finomabb csokoládét kapott a Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete. A Százhalombattán működő Családok Átmeneti Otthona is részesült az adományból, melyet megosztottak más, városunkban működő intézményekkel is. „Megédesítették” többek között az óvodások, a bölcsődések, az Idősek Gondozóházában élők, de a Polgármesteri Hivatalban és a Rendelőintézetben dolgozók életét is.
Megszólaló: Récsi Dóra – a Családok Átmeneti Otthonának vezetője

Batta Bringa
A járványhelyzet miatt idén a megszokottnál kicsivel később, június 27-én rendezték meg a Batta Bringát. A sporteseményre rengetegen kilátogattak, az sem tartotta vissza a lelkes kerekezőket, hogy pihenőidő nélkül kellett letekerniük a 14 km-es távot. Az útvonal teljesítése után virsli és tombola várta a lelkes bicikliseket.
Megszólaló: Fekete László – a Sporthalom Kft. ügyvezetője
Szabó Gábor – önkormányzati képviselő
Szalai Attila – önkormányzati képviselő

Cirkusz
Ismét városunkba látogatott az Eötvös Cirkusz. A világhírű artistákból álló társulat a  Damjanich út melletti füves területen már készülődik a hétvégi műsorokra, csütörtöktől vasárnapig öt előadással várják a százhalombattai közönséget.
Megszólaló: Picard Lili – artista

Ajánló (Heti Sport)
Híradónk után Heti Sport című műsorunk következik, melyben részletesen beszámolunk a hétvégi Batta Bringáról. De azt is megmutatjuk, hogyan edzenek városunk karatésai a Csónakázó-tó partján, és az SZKSE táborába is bepillantást nyújtunk nézőinknek.

Elköszönés
Kedves Nézőink! Köszönöm, hogy ma is velünk tartottak! Ahogy azt már megszokhatták, júliusban nem minden nap jelentkezünk új műsorral, Híradónkat legközelebb augusztus 3-án láthatják. De azt javaslom, az elkövetkező hetekben is kapcsoljanak a Halom Televízióra, hiszen legérdekesebb műsorainkat ismételjük, a legfontosabb aktualitásokért pedig keressék fel Facebook-oldalunkat, ahol továbbra is mindenről beszámolunk. Minden kedves nézőnknek jó pihenést és kellemes nyarat kívánok! Viszontlátásra!