Híradó

Adás időpontja: 
2019. november 08, péntek, 19:00
Leírás: 

A jövő alapjai – 38-an jelentkeztek a Vezér Mihály polgármester által meghirdetett közéleti kurzusra

Átgondolták – Mégsem lesz kötelező a nyelvvizsga a felsőoktatásba történő jelentkezéshez
Csordultig tele – Már háromszor kellett kiüríteni a Piac tér melletti kupakgyűjtő szívet
Állás pontok – Pályaválasztási fórumot tartanak kedden a Kőrösi iskolában

Polgármesteri képzés
November elsején járt le a jelentkezési határideje annak a Vezér Mihály polgármester által kezdeményezett képzésnek, amelyen olyan fiatalok vehetnek részt, akik szívesen tevékenykednének a közéletben vagy önkormányzati területen. Harmincnyolc 20 és 35 év közötti fiatal jelentkezett a kurzusra, ők mindnyájan részt vehetnek a képzésen, ha idejük engedi és kitart ambíciójuk. Az első foglalkozáson többek között Százhalombatta gazdaságának rendszerváltás előtti és utáni helyzetével ismerkedhetnek meg a tanulók.
Megszólaló: Vezér Mihály PhD – polgármester

Nyelvvizsga
A héten jelentették be, hogy a kormány visszavonja korábbi rendeletét, mégsem lesz kötelező a nyelvvizsga a felsőoktatásba történő jelentkezéshez, miután számos oktatói és hallgatói szervezet kérte ezt. Az előző évek felvételi statisztikái is azt mutatták, hogy diákok tömegei szorulnának ki a felsőoktatásból. Sok diák a napokban érettségizik emelt szinten idegen nyelvből, mivel az emelt szintű érettségi megfelel a középfokú nyelvvizsgának. De nekik sem kell bosszankodniuk, mert a legtöbb egyetemen kimeneti követelmény a nyelvvizsga, és a már megszerzett nyelvtudás nem vész kárba.
Megszólaló: Tőke Orsolya – az EU Nyelviskola vezetője

Vitaminok
A téli időszakban különösen fontos a megfelelő vitaminbevitel, hiszen a hidegben immunrendszerünk kiszolgáltatott helyzetben van, ráadásul a napfény és a szezonális gyümölcsök hiánya is tetézi mindezt. Utánajártunk, milyen vitaminokat, ásványi anyagokat érdemes pótolni azért, hogy elkerüljük a téli levertséget és a betegségeket.
Megszólaló: dr. Erős Éva – gyógyszerész

Kupakszív
Október 1-jén helyezték ki a Piac tér mellé a szív alakú kupakgyűjtő edényt. A „kupakszív” gyorsan megtelt, az elmúlt kicsit több mint egy hónapban már háromszor kellett kiürítenie a Szákom Kft. munkatársainak. A kupakokból befolyt összeg még nem nagy, de sok kicsi sokra megy, ezért tervezik több kupakgyűjtő kihelyezését a város különböző pontjaira.
Megszólaló: Vezér Mihály PhD – polgármester

Pályaválasztási fórum
Idén is a Kőrösi iskola ad otthont a városi pályaválasztási fórumnak. Az eseményen Százhalombatta és a környező települések középiskolái mutatkoznak be. A diákok és szüleik megismerhetik a könnyedén elérhető gimnáziumok, szakgimnáziumok és szakközépiskolák ajánlatát. A rendezvény november 12-én 17 órakor kezdődik.
Megszólaló: Szabó Zoltán – a Kőrösi iskola intézményvezetője

Ajánló (Szombati Mozaik)
Szombat reggelre is van egy jó ajánlatunk, ha a Halom Televízióra kapcsolnak, megismerhetik a városunkban működő lókórházat, megtudhatják, hogyan működik a komp, milyen szokások kötődnek Márton napjához, és azt is megmutatjuk, hogyan készül sokunk nyári kedvence, a hekk, egy kicsit megbolondítva: thai bundában.