Híradó

Adás időpontja: 
2014. január 23, csütörtök, 19:00
Leírás: 

Elkeltek – Rendkívüli ülésen bírálta el az önkormányzat bérlakás pályázatát a szakbizottság

Erőforrás – Állami kitüntetést vehetett át a Forrás Néptáncegyüttes Balog Zoltán minisztertől
Értékmérték – Kulturális örökségi konferenciát tartottak a BKK-ban
Te kit választanál? - Esküvő kiállításnak ad otthont szombaton a főtéri Rendezvényközpont

Vörösmarty díj
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Csokonai Vitéz Mihály díjat vehetett át a Forrás Néptáncegyüttes Balog Zoltántól, az Emberi erőforrások miniszterétől. A Nemzeti Színházban tartott gálán Százhalombatta legnagyobb alkotó közösségének több évtizedes eredményeit ismerték el – különös tekintettel az elmúlt évre. Mint ismert a Forrás létrehozta első önálló táncszínházi előadását, amellyel a Művészetek Palotájában is felléptek.
Megszólal: Balog Zoltán – emberi erőforrások minisztere; Szigetvári József – a Forrás Néptáncegyüttes művészeti vezetője;

Bérlakás pályázatok
Rendkívüli ülés keretében bírálta el az önkormányzati bérlakás pályázatokra beérkezett igényeket az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság. Ezúttal a szociális és költségalapú bérlemények mellett három lakás értékesítésére is sor került.
Megszólaló: Török Sándor – bizottsági elnök

Konferencia
Nemzeti értékeink fontosságáról, azok megőrzéséről tartottak szakmai konferenciát a Barátság Kulturális Központban. Szó esett az úgynevezett Hungarikum törvényről és a fejlesztési lehetőségekről is. A rendezvényre a Magyar Kultúra Hete keretében került sor.
Megszólal: dr. Csonka-Takács Eszter - a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője; Dr. Gyaraky Zoltán: a Hungarikum Bizottság titkára

Esküvő kiállítás
Menyasszonyi ruha, teríték, helyszín, ételek-italok – aki esküvőre készül hosszú listával lát neki az előkészületeknek. A főtéri Rendezvényközpontban minden egy helyen intézhető: házasságot ugyan még nem lehet kötni, de a lehetőségeket alaposan föl lehet mérni. Az Esküvő kiállítás szombaton, 10-től 17 óráig tart.
Megszólal: Molnár Ágnes – a Korshak Kft. munkatársa

Hírtükör
A Képviselő-testület tagjainak évértékelőjét, a hamarosan megnyíló Kormányablakkal kapcsolatos tudnivalókat és a 2014. évi lakossági egészségügyi szűrőprogrammal kapcsolatos aktualitásokat is megtalálják a Hírtükör legújabb számában. Lapszemlénk következik.
Megszólaló: Czifrik Katalin – a Hírtükör munkatársa

Tűzoltó bemutató
A Pest Megyei Speciális Mentő és Tűzoltó Egyesület munkájával ismerkedhettek a Kipp Kopp óvodások.  A gyermekek megnézték a tűzoltó felszereléseket és azt is megtanulták, hogyan kell a tüzet biztonságosan használni.
Megszólaló: Riebel Bálint – szülő, a PMSM parancsnokhelyettese

Ajánló – Kerekasztal
A baloldali összefogás megállapodása alapján a 8-as körzetben Kuncze Gábort indítja országgyűlési képviselőjelöltként a Demokratikus Koalíció. Az egykori belügyminiszter terveiről, az ellenzék esélyeiről Közéleti Kerekasztalunkban beszél, az MSZP korábbi jelöltjével, Szentgyörgyi Józseffel és az MSZP helyi szervezetének elnökével, Molnár Attilával. Műsorunkat pár perc múlva láthatják.
a Híradó után