Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2015. március 17, kedd, 19:45
Leírás: 

Az OMNYE februári klubnapjának egyik előadója Cseh Béla egykori DKV-s, majd MOL-os vezető  volt, aki „a hegesztő főműhelytől a vezérigazgatói székig” címmel tartott előadást életpályájáról

OMNYE
Az OMNYE februári klubnapjának egyik előadója Cseh Béla egykori DKV-s, majd MOL-os vezető  volt, aki „a hegesztő főműhelytől a vezérigazgatói székig” címmel tartott előadást életpályájáról. Most, a még mindig aktívan dolgozó  Cseh Bélával készült beszélgetést láthatják. 

DERT Nyugdíjas Klub
Március első hétfőjén találkoztak az egykori erőműves nyugdíjasok. A találkozón Kovács Edina helytörténész tartott vetítéses előadást a Városi Archívum helyzetéről, és segítséget is kért a vetített képek beazonosításához, amin nincs mit csodálkozni, hiszen egy-egy erőműben készült fotó helyszínére, a munkát végzőkre, nagy valószínűséggel, elsősorban az ott dolgozók ismerhetnek rá.

Fazekas István: A megvádolt című könyvének bemutatója
A közelmúltban mutatták be, Fazekas István „A megvádolt”, című drámáját a Magyar Írószövetségben. A könyvbemutatón részletek hangzottak el a darabból,  és Pozsgay Imre, valamint dr. Béres József, a feltaláló fia is visszaemlékezett a 70-es 80-as évekre.

Mozgáskorlátozottak találkozója
Taggyűlést tartott a Mozgáskorlátozottak Százhalombattai Egyesülete. A találkozón áttekintették és értékelték az elmúlt esztendő programjait, és az idei év tervei is terítékre kerültek. A találkozón részt vett Török Sándor, aki a március 1-től megváltozott szociális törvényről is beszélt.

Az Őszidő Nyugdíjas Klub nőnapi köszöntése
Minden Nő örül a virágnak, akár különleges alkalomra, vagy csak úgy, szeretetből, tiszteletből kapja. Van azonban egy olyan nap is, amikor valamennyi nő kiemelt figyelmet érdemel, ez a nap, a nemzetközi nőnap. Műsorunkban az Őszidő Nyugdíjas Klub nőnapi köszöntőjéről számolunk be.