EZÜST ÉVEK

Adás időpontja: 
2013. április 30, kedd, 19:45
Leírás: 

Hivatali Nyugdíjasok találkozója
Városunk „legfiatalabb” nyugdíjas klubja a Polgármesteri Hivatal nyugdíjasaiból alakult. Rendszeres találkozóik helyszínéül a dunafüredi közösségi házat választották, mint mondták a családias hangulat miatt döntöttek a Kszelmann Flóra Közösségi Ház mellett. Most még az egyeztetések, a megbeszélések ideje van, de már első klubnapjukra is hívtak vendéget, aki a Polgármesteri Hivatalból érkezett.

Városi Népdalkör
Választottak már programot május elsejére? Talán kisétálnak a főtérre? Ha igen, akkor számtalan érdekes koncerten, színpadi produkción vehetnek részt. Lesz hívogató, Májusfaállítás, a gyerekeknek hangszeres játék, Jó ebédhez szól a nóta, és fellép a Városi Népdalkör is, hogy csak a délelőtti és a kora délutáni eseményeket említsem. A siker érdekében már több hete új műsorra készülnek énekeseink, az idén gyors, ropogós dallamokat hallhatunk a Városi Népdalkörtől.

OMNYE klubnap
Az egyik teremben tavaszi virágok és rátétek készültek, míg a másikban számítógépes ismereteiket bővíthették az Olajipari műszaki nyugdíjasok.
A találkozónak az Óvárosi közösségi ház adott otthont.  

Baba Klub
A Baba klubban együtt játszanak a babák és a mamák, illetve nagymamák is, hiszen gyakran előfordul, hogy a már nyugdíjas nagyik, gondoskodnak az unokákról.
Ez alkalommal a már több mint 19-éve működő Baba klub lelkével, Németh Barbarával, és egy „kiváló” nagyival készült beszélgetést ajánlok a figyelmükbe.

Óvárosi Ki? Mit? Tud?
A tavaszi munkák már javában folynak a kiskertekben, talán ezért nem vettek részt teljes létszámban az Óvárosi Nyugdíjas Klub tagjai a legutóbbi találkozójukon.
Pedig az ötlet remek volt. A Ki? Mit? Tud? című rendezvényen énekeltek, verseltek, és vidám történeteket meséltek egymásnak a résztvevő nyugdíjasok.