Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2014. szeptember 30, kedd, 20:00
Leírás: 

Az Európai Virágos Városok és Falvak Verseny díjkiosztó ünnepségének városunk adott otthont. A rendezvény egyik programja a főtéren megrendezett Európa Piac volt

Battai Napok: Arany Fakanál Főzőverseny
A Battai Napok rendezvénysorozatának egyik közkedvelt versenye, az Arany Fakanál Főzőverseny, ahol évek óta számos csapat mérkőzik meg egymással. A verseny zsűrielnökét, Szabó Pált az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Főkancellárját az étkekről, valamint azok zsűrizésének szabályairól kérdeztem.

OMNYE
Az OMNYE legutóbbi klubnapján Dr. Vezér Mihály polgármester, Sinka László alpolgármester tartott beszámolót a város elmúlt négy évének fejlődéséről, a város alakulásáról. Majd Fasimon Sándor a MOL Magyarország vezérigazgató-helyettese tartott közel egy órás előadást a kutatásról, fejlesztésekről, a MOL jelenlegi helyzetéről.

Dunafüredi Nyugdíjas Klub: 50. házassági évforduló
A Dunafüredi Nyugdíjas Klubban már hagyomány, hogy a jelentős családi ünnepeket együtt tartják. Nem ritka a találkozóikon a 40, 50, 60.-ik házassági évfordulók ünneplése. Ezen alkalmakkor már szinte hagyomány, hogy Dr. Vezér Mihály polgármester, valamint Szél Pál képviselők is köszöntik az ünnepelteket.

Harmónia Nyugdíjas Klub: Ebéd a gátőrházban
A Harmónia Nyugdíjas Klub nagyon jó kapcsolatot ápol a Sérültekért Alapítvány munkatársaival, gondozottjaival. Ha tehetik, elviszik őket kirándulni, vagy közös programokat szerveznek. Jó példa erre a legutóbbi találkozó, amikor is a klub tagjai főztek, a Felhőjárók pedig egy kedves kis előadással ajándékozták meg vendégeiket.

Virágos Százhalombatta, Európa Piac
Az Európai Virágos Városok és Falvak Verseny díjkiosztó ünnepségének városunk adott otthont. A többnapos rendezvény egyik programja a főtéren megrendezett Európa Piac volt, ahol a résztvevő országok, valamint városunk kézművesei mutatkoztak be.