Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2023. augusztus 08, kedd, 19:45
Leírás: 

Városunk, Egészségünkért díját június végén adta át Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az elismerést Korán Katalin vehette át

EGÉSZSÉGÜNKÉRT DÍJ
Városunk, Egészségünkért díját június végén a SZEK Semmelweis napi rendezvényén adta át Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az elismerést Korán Katalin nyugalmazott egészségügyi dolgozó vehette át, aki 1976-ban kezdett dolgozni Százhalombattán, Kerekes doktor mellett, majd 1986-tól Dr. Farkas Gábor háziorvos munkáját segítette.
Megszólaló: Dr. Farkas Gábor háziorvos, Vezér Mihály Ph.D. polgármester, Korán Katalin – díjazott

OMNYE JUNIÁLIS
Szellemi vetélkedő, sportesemények, bográcsozás, és jó hangulat. Ez mind fontos és jellemző része volt az OMNYE juniálisának, amelyet a Csónakházban tartottak.  Idén is előkerült a vörösréz üst, hogy még ízletesebbé tegye a székelykáposztát. A program népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több mint százan vettek részt az eseményen.
Megszólaló: Sziva Miklós – az OMNYE elnöke, Balai Mária

EMLÉKTÁBLA AVATÁS
Az Óvárosi Napok egyik emlékezetes pillanata volt, amikor felavatták Tóth Györgynek, Százhalombatta utolsó bírájának emléktábláját a Szent László templommal szemben álló ház falán, amelyet nemrégen újítottak fel. Tóth György közmegbecsülésének jele volt, hogy hosszú ideig újraválasztották. Tisztségét 1925-től 1945-ig töltötte be. Unokája Buzay József emlékezik vissza nagyapjára és a battai nyarakra.
Megszólaló: Buzay József

FRONTOK HATÁSAI
Hidegfront, melegfront, kettős fronthatás mind-mind hatnak az emberre valamilyen formában, hiszen mint minden élőlény, része a természetnek és folyamatos kölcsönhatásban áll vele. Gyakoriak a migrénes panaszok, az alvászavar, a megemelkedhet  pulzusszám, ízületi-, mellkasi fájdalmak a sok egyéb probléma mellett. A frontok hatásairól Dr. Tóth Béla beszél.
Megszólaló: Tóth Béla – háziorvos