Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2021. szeptember 07, kedd, 19:45
Leírás: 

Az idei Summerfest első Táncpanoráma programja a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség gálaműsora volt, ahol színpadra lépett a Gencsapáti Hagyományőrző Táncegyüttes is

OMNYE 1
Az OMNYE legutóbbi klubnapján előkerültek azok a fényképek, amelyek még a COVID előtt, 2020-ban, és 2019-ben készültek a kirándulásokon. A képek segítségével felidézték az akkori külföldi és belföldi emlékeket. Idén az egyik kirándulást megismétlik, hiszen a csapat nemsokára utazik Hajdúszoboszlóra és a térségbe.
Megszólaló: Macsali Károly – az OMNYE elnökségének tagja

OMNYE2
Az OMNYE klubnapjának vendége volt Galambos László a Dunai Finomító egykori igazgatója, aki most a Downstream Termelés csoportszintű üzemeltetés vezetője a MOL-nál. Előadásában a MOL csoport hosszútávú stratégiáját ismertette, és az elmúlt két év járványhelyzetének tapasztalatairól is beszélt.
Megszólaló: Galambos László -  DS Termelés csoportszintű üzemeltetés vezetője

Városi Nyugdíjasok
A Városi Nyugdíjas Klub tagsága is kihasználta, hogy a nyári hónapokban már nyugodtan találkozhattak. Már mindenki ki volt éhezve arra, hogy végre együtt lehessenek jól megszokott közösségükben. Sajnos a Covid még éreztette hatását, hiszen jócskán megcsappant a létszám. Sokan a védőoltások ellenére is tartanak a sokaságtól, de szerencsére többen jelentkeztek hozzájuk más klubokból is. Megszólal: Horváthné Deák Anna Mária – klubvezető

Gencsapáti hagyományőrzők
Az idei Summerfest első Táncpanoráma programja a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség 30 éves jubileumi gálaműsora volt. Többek között színpadra lépett a Gencsapáti Hagyományőrző Táncegyüttes is. A 2018-ban, fennállásának 80., újjáalakulásának 25. jubileumát ünneplő együttes a lakodalmak hagyományát idézte fel.
Megszólal: Dr. Györke Eszter – a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes művészeti vezetője

Tánc a Főtéren
Nemrégiben egy százhalombattai fodrásznő felhívására jónéhányan táncra perdültek a főtéren, hogy felhívják a figyelmet az önzetlen segítségnyújtás fontosságára. Marcsi, fodrászként már a Covid alatt is segítette az egészségügyben dolgozókat abban, hogy megnövekedett teendőik mellett is ápolt legyen a frizurájuk. Most a nehezebb helyzetben lévő nyugdíjasokon szeretne segíteni, persze ingyen, és kéri, hogy azok akik tehetik csatlakozzanak az ilyen önzetlen segítségnyújtáshoz.
Megszólal: Horváthné Deák Anna Mária – klubvezető