Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2014. február 04, kedd, 19:45
Leírás: 

OMNYE 1
Január közepén, az olajipari műszaki nyugdíjasok klubnapot szerveztek, amelyre több vendéget is hívtak.
Először Jankovics Márta bemutatta a Százhalom Kalendáriumot, majd egy különleges születésnap ünneplése következett. Homonnay Jenőt köszöntötték századik születésnapja alkalmából.

OMNYE 2
A klubnapok szervezésénél, az olajipari műszaki nyugdíjasok arra is figyelnek, hogy a meghívott vendégnek legyen százhalombattai kötődése. Így kerülhetett az előadók közé Majtényi Szabolcs többszörös vitorlázó világbajnok, akinek édesapja egykor a DKV dolgozója volt.

Kultúra Napja
Az Óvárosi közösségi ház adott otthont annak a kiállítás megnyitónak, amelyen a fiatalok képeit László Bandy mutatta be, a Százhalom Kalendáriumról pedig Jankovics Márta tartott előadást. A találkozón szóba került a fiatalok és az idősek kapcsolata is, Kiss Lászlóval, az utánpótlás nevelésről, Takács Péterrel a kultúra és a könyvek jellemformáló szerepéről beszélgettem.

Sportlövő Magyar Bajnokság
Mai adásunk kicsit sportosra sikeredett, de ne csodálkozzunk ezen, hiszen Nemzeti Sportvárosban élünk. A hétvégén megrendezett Sportlövő Magyar Bajnokságon az idősebb korosztály képviselőit a versenyről, a tisztességes küzdelemről, és a sporthoz fűződő kapcsolatukról és természetesen sportbarátságaikról is kérdeztem.

Mozgáskorlátozottak közgyűlés
A januári első találkozójukon a hagyományoknak megfelelően, közgyűlést tartottak a Százhalombattai Mozgáskorlátozottak. Ilyenkor a tagság meghallgatja az elmúlt évi beszámolót, valamint az előttük álló tervekről is egyeztetnek. Kirándulásokról, a társklubokkal szervezett közös programokról, és a továbbképzésekről is ilyenkor döntenek.