Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2018. október 30, kedd, 19:45
Leírás: 

Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak Hága László a Dunai Finomító egykori főmérnökének emlékére a család tagjai mellett, egykori kollégái és az OMNYE tagjai

Pro Urbe díjas
Az október 23-i városi Ünnepségen vehette át a PRO URBE díjat Nagy Lászlóné a Dunai Finomító egykori személyzeti osztályvezetője. Emberszeretete, a közösség iránt érzett elkötelezettsége, segítő szándéka révén mindig arra törekedett, hogy támogassa a hozzá fordulókat. Már hosszú ideje nyugdíjas, ezért rendkívüli meglepetésként érte az elismerés.
Megszólal: Nagy Lászlóné

OMNYE – Hága koszorúzás
Az egykor „M”-nek nevezett épületek között egy márványtábla emlékeztet Hága Lászlóra a Dunai Finomító egykori főmérnökére, aki egy végzetes munkahelyi balesetben veszítette életét, több kollégájával együtt. Emlékét egy százhalombattai utca neve és sokak emlékezete is őrzi. A család tagjai mellett, egykori kollégái és az OMNYE tagjai az esemény évfordulójának alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak.
Megszólal: Sziva Miklós – az OMNYE elnöke

Gyógyító növény: a tök
A vicsorgó töklámpások idején mi más szerepelhetne gyógyító növénykínálatunkban, mint a sokak által kedvelt csemege a sütőtök, amely a második világháborúban szinte népeledelnek számított. Nagyon sok cukrot, vitamint és fehérjét tartalmaz, rostjainak jótékony hatásáról nem is beszélve. A sütőtök rokona a főzőtök, amely sokkal kevésbé népszerű, mégis nagyon hasznos fogyasztani, mert levében szerves vegyület formájában nátrium és só is található, amiket a máj nagyon jól tud hasznosítani.
Megszólal: Baki Szilvia - kertészmérnök

Mindenszentek
November elseje Mindenszentek, november másodika pedig a Halottak Napja. A keleti egyháznál már a 4. században volt a szenteknek egy közös ünnepe, amelyet közvetlenül pünkösd után tartottak. Egyetemes novemberi ünneppé IV. Gergely pápa tette, hogy megemlékezzenek azokról, akik nincsenek benne a Liturgikus naptárban.
Megszólal: Illéssy Mátyás - római katolikus plébános