Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2013. november 26, kedd, 19:45
Leírás: 

OMNYE közgyűlés
Az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesülete, évről-évre október végén, november elején tart közgyűlést. Ezeken a találkozókon meghallgatják az adott évről szóló beszámolót, és értékelik az elmúlt évet is. Ilyenkor rendezik meg a műszaki nap programsorozatát is.

Pro Urbe köszöntés
Az Óvárosban a Zenálkó Etel Közösségi házban meglepetés ünnepséget szerveztek a Dubecz házaspárnak. Az ünnepségen a Pro Urbe díj kitüntetettjeit_barátaik, klubtársaik, köszöntötték.

Az órásmester
Még 27-kell aludni és itt a karácsony – persze, ha a délutáni szunyókától eltekintünk. Ha nem akarjuk az utolsó pillanatra hagyni az ajándékok beszerzését, már most érdemes nézelődni, érdeklődni kinek mi tetszik. Az unokának talán egy szép karóra, a nagymamának egy „kakukkos”, a nagypapának esetleg egy különleges zsebóra. Jöjjenek velünk, múltat idézni, régi órákat nézegetni.

Közös varrás
Az országos kezdeményezéshez kapcsolódva, évente egy nagy közös varrásra, hívja tagjait a foltvarró klub. A tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is az Óvárosi Közösségi Ház adott otthont a rendezvénynek, ahol a százhalombattai tagok mellett a városhatáron túlról is szép számmal érkeztek kézműveskedők. A vendéglátók az idei évben már a karácsonyi hangulatot kívánták megalapozni, ezért, textil fenyőfát illetve adventi naptárt készítettek az ügyes kezű asszonyok.

Mozgáskorlátozottakat érintő változások
Elmúlt adásunkban már láthattak egy beszélgetést Baki Szilviával, akkor a mozgáskorlátozottakat érintő változásokról volt szó. Mai adásunkban a Közép Magyarországi Régió tisztségviselőinek választásáról, és az új feladatokról is hallhatnak, a szervezet felügyelő-bizottságának elnökétől.