Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2018. március 20, kedd, 19:45
Leírás: 

Az OMNYE tagjai múltidéző kabarét adtak elő. Színpadra lépett Lujza és Jenő, Hacsek és Sajó, akik az Egyesület életéből válogatták tréfás történeteiket 

OMNYE
Az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesületénél mindig remek a hangulat, de március első hétvégéjén különösen jól érezték magukat, hiszen múltidéző kabarét adtak elő az egyesület tagjai. Színpadra lépett Lujza és Jenő, Hacsek és Sajó – akik ezúttal az olajfinomító egykori és az Egyesület jelenlegi életéből válogatták poénjaikat, tréfás történeteiket.
Megszólaló: Pogány Gyula

Alkotóenergia pályázat - Cser János
Megtartotta szokásos klubdélutánját az Őszidő Nyugdíjas Klub. Volt mit megbeszélni, hiszen idén is rengeteg program várja a klubtagokat, például színházlátogatás és utazás. Kettős ünnepre is sor került, hiszen a hölgyeket köszöntötték nőnap alkalmából, és gratuláltak Cser Jánosnak a klub vezetőjének, akinek gyümölcsös ládákból készített járműmodelljei harmadik helyezést értek el a Paksi Atomerőmű „Alkotóenergia” pályázatán. A díjazott boldog volt, hogy hozzáértő közönségnek is bemutathatta alkotásait, de azt is hozzátette: „Én nem versengek senkivel, csak jobb akarok lenni, mint tegnap voltam.”.
Megszólaló: Cser János – az Őszidő Nyugdíjas Klub vezetője

Gyógyító növény: Boróka
A mai adásunkban bemutatott gyógyító növény, a boróka. Fűszer- és gyógynövény, legtöbbet használt faja a közönséges boróka, amiből borókapárlatokat, például borovicskát készítenek. Használható a magas vérnyomás ellen, a pangásos szívelégtelenség, nőgyógyászati problémák, ízületi gyulladás, reuma, csúz és köszvény ellen is.
Megszólaló: Baki Szilvi - kertészmérnök

Jóga: a két agyfélteke összehangolása hason-fekve
Következő jógagyakorlatunkat azoknak ajánljuk, akik már érzik a tavaszi fáradtságot, ami figyelemzavarral, szétszórtsággal is jár. Egyszerű, de mégis nagyon hasznos mozdulatsort végzünk hason-fekvésben, amellyel rá lehet venni a jobb és bal agyféltekét a megfelelő együttműködésre. Ráadásul kondicionálásra is jó, többek között a hátizmokat erősíti.
Megszólaló: Fazekas Zsanett – jóga oktató