Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2013. november 12, kedd, 19:45
Leírás: 

OMNYE klubnap 
Az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok, röviden az OMNYE tagjai klubnapra várták barátaikat az Óvárosi Közösségi Házba. A rendezvény október 29.-én Nádasy István élményteli beszámolójával kezdődött, a Dél-Amerikáról készült úti filmjének második részét láthatták az érdeklődők. Ezután, Gulyás András nagykövet vette át a szót és a politikai élet érdekességeiről mesélt.

40-éves  a Liszt Ferenc Vegyeskar
Megalakulása 40. –évfordulója alkalmából Jubileumi koncertre készül a Liszt Ferenc Vegyeskar . A koncert november 23.-án 19-órakor kezdődik a Szent István Templomban.
A kórustagok már hetek óta gyakorolnak a nagyszabású zenei rendezvényre.  Strausz Kálmánt az együttes vezetőjét az előkészületekről, a koncertről és természetesen, az elmúlt 40-esztendőről is kérdeztem.

Bon-bon készítés, közkívánatra
A nyugdíjas klubokban tett látogatásaink alkalmával többen mondták, hogy  látták  Szombati Mozaik című műsorunkban a bonbonkészítésről forgatott anyagunkat, és ők is szívesen megpróbálnák az édes csemegék elkészítését. Nagyon örülnének, ha Ezüst Évek című magazinunkban hasznos tanácsokkal, jó ötletekkel szolgálnánk ehhez. Így hát újra felkerestük házi cukrászmesterünket, és kértük adjon újabb praktikus tanácsokat a bonbon készítéshez. 

Mozgáskorlátozottak
Adásainkban gyakran foglalkozunk a százhalombattai mozgáskorlátozottakkal. Ez alkalommal arra hívjuk fel a figyelmet, hogy nem kell minden döntést automatikusan elfogadni, hiszen negatív döntéseknél, elutasításoknál, nem csak lehet, hanem célszerű is fellebbezni, mivel ez gyakran kedvező változást hozhat.

Márton nap
Péntek délután újbor kóstolásra, nótázásra, beszélgetésre és kiállítás megnyitóra is várták a Zenálkó Etel Közösségi Házba az érdeklődőket, a városlakókat, az Óvárosiakat.  A kora esti programon, a fellépők garantálták a jó hangulatot a Forr Más táncosai, a Muslinca dalárda énekesei, is részt vettek a programon. Mai adásunkat Márton napi összeállításunkkal zárjuk.