Paletta

Adás időpontja: 
2014. január 20, hétfő, 19:15
Leírás: 

GÖRÖG-SZERB CSALÁDI MATINÉ
2014-ben a BKK-ban a Családi matinék sorát a városunkban élő nemzetiségek közül, a szerbek és a görögök nyitották, hiszen az érdeklődők ezúttal e két nép hagyományaiból kaphattak egy kis ízelítőt – természetesen az alkotásé, a játéké és a finomságoké volt a főszerep.
Megszólaló: Németh Barbara – a Százhalombattai Görög Kisebbségi Önkormányzat elnöke

SZÍNISULI ELŐKÉSZÍTŐ
A Körúti Színház vezetője, rendezője – Galambos Zoltán által vezetett Kiskörúti Színisuli immár 6 éve működik Százhalombattán. A sikeres színiiskolának tavaly szeptember óta már van egy ún. előkészítő foglalkozása is, amelyben a legkisebbek ismerkedhetnek játékosan a színészmesterséggel.
Megszólaló: Galambos Zoltán – a Körúti Színház és a Kiskörúti Színisuli vezetője, rendező

KALENDÁRIUM
A HBVK idei első programján, a „Találkozások” c. sorozat első állomásán a Százhalom Kalendáriumot ismerhették meg az érdeklődők. A kiadványról a felelős kiadóval, Jankovits Mártával, a Faluvédő Egylet elnökével beszélgettünk.
Megszólaló: Jankovits Márta – a Faluvédő Egylet elnöke

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Január 25. – Virginia Woolf születésnapja (1882)
Virginia Woolf angol regényíró és esszéista Londonban született Virginia Stephen néven. Iskolába nem járt, szülei és nevelőnők tanították, kivételes műveltségét apja könyvtárában alapozta meg. Gyermekkorában sok megrázkódtatás érte, anyját korán elvesztette, majd miután apja és 2 évre rá bátyja is meghalt, idegösszeroppanást kapott. Első publikációi 1905-től jelentek meg egy folyóiratban, melynek harmincöt éven át rendszeres kritikusa volt. A fiatal írónő körül kezdett csoportosulni 1906-tól az a baráti társaság, amely Bloomsbury Group néven vált ismertté és évtizedekig a radikális értelmiségi elit legnagyobb hatású köre volt Angliában. Virginia 1912-ben feleségül ment Leonard Woolfhoz, majd miután a házaspár vásárolt egy kézi hajtású nyomdagépet, kiadót alapított. Virginia Woolf a modern angol próza, a lélektani regény egyik megteremtője. Az igazi elismerést „A világítótorony” című regénye hozta meg neki, leghíresebb műve pedig az „Orlando”. A második világháború, melyben londoni lakásukat, kertjüket
is bombatalálat érte, úgy megviselte egyébként is gyenge idegzetét, hogy önkezével
vetett véget életének.

„SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG”
Adásunkkal egyidőben nyílt meg a „Matrica” Múzeum „Színház az egész világ”c. sorozatának első állomásaként az a színháztörténeti kiállítás, amely Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán, e két nagyszerű színész művészi- és magánéletébe enged bepillantást. A kiállításban látható anyag nagy része Ruttkai Éva hagyatéka, melyet Gábor Júlia – a „Tündérkirálynő” lánya – és Szigethy Gábor bocsájtott a múzeum rendelkezésére.
Megszólaló: Szigethy Gábor – színháztörténész

JUTALOMJÁTÉK
A BKK Őszi-téli felnőtt színházi bérlete Bernard Slade: Jutalomjáték c. vígjátékával, a Budapesti Játékszín előadásával zárult. A Jutalomjáték a létformák drámája. Főhőse a felelőtlenség játékosa. Tehetségét és családját kockáztatta az azonnali örömért, így elvesztette a feleségét, haragot és bosszút ébresztett fiában. Ez a Jutalomjáték, meglehet az utolsó. Egy halálosan beteg ember vicceit beárnyékolja a szörnyű betegség. A vígjáték azonban a fordulatok műfaja és az izgalmakban bővelkedő komédia könnyes mosollyal békíti össze a családot.
Megszólaló: Gálvölgyi János – Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Január 26. – Selye János születésnapja (1907)
Selye János Bécsben született, édesanyja osztrák, apja pedig magyar katonaorvos volt. Mivel édesapját az első világháború után áthelyezték Komáromba, az ifjú Selye alap- és középiskoláit már Komáromban látogatta. Az akkori bencés gimnázium befejezését követően, a családi hagyományokat folytatva, a prágai német egyetemen kezdett orvosi tanulmányokat, itt szerzett orvosi valamint kémiai doktorátust, majd a kutatói pályát választotta. Először Prágában dolgozott, ezután a Rockefeller-ösztöndíj elnyerésével az Egyesült Államokba távozott. Miután Kanadába költözött a montreáli egyetemen biokémiát oktatott, később az intézet igazgatója is lett. Selye János nevétől elválaszthatatlan a stresszelmélet, amelyet hosszú és nagyon alapos kutatómunkával dolgozott ki, mindemellett nagy figyelmet szentelt korunk betegségének, a szívinfarktusnak is. Stresszelméletéért
közel 10 éven át jelölték orvosi Nobel-díjra, de végül nem kapta meg.

EZ EGY PORTUGÁL DOLOG
„Ez egy Portugál dolog” címmel egy sok-sok képpel és élménybeszámolóval illusztrált „képzeletbeli utazást” tehettek mindazok, akik meghallgatták Kovács Máté Gergő előadását, a BKK Kamaratermében.
Megszólaló: Kovács Máté Gergő – előadó

BOR, MÁMOR, SZERELEM
„Mi is kell egy felejthetetlen estéhez? Bor, mámor, szerelem?” A BKK Délutáni színházi előadásainak sorát, sőt az új évet is – egy igazán hangulatos és fergeteges sikerű színházi előadás, a székesfehérvári Vörösmarty Színház „Bor, mámor, szerelem” c. vendégjátéka nyitotta. Az előadás során bepillanthattunk egy kis vidéki fogadó életébe, közben pedig a legnagyobb operett slágerek csendültek fel a kitűnő művészek tolmácsolásában és mindehhez a talpalávalót egy virtuóz zenekar húzta.
Megszólaló: Keller János – színművész; Váradi Eszter Sára – színművésznő; Mahó Andrea – sznművésznő, énekesnő;Buch Tibor – színművész