Paletta

Adás időpontja: 
2013. január 07, hétfő, 19:15
Leírás: 

A DZSUNGEL KÖNYVE
A dzsungel könyve azon ritka produkciók egyike, mely mindenekelőtt az ifjúságnak szól, ám életmodell-jellege minden korosztály számára alapvető felismeréseket, élményeket, katarzist nyújt. Így vélekedik Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, akivel a BKK színháztermében karácsonykor bemutatott nagysikerű musical előadása után beszélgettünk.
Megszólaló: Vándorfi László – rendező, a Pannon Várszínház igazgatója

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Január 9. – Simone de Beauvoir születésnapja (1908)
A francia írónő, Simone de Beauvoir, a 20. század második felének egyik népszerű, meghatározó gondolkodója volt és a feminizmus jelentős képviselőjeként is maradandó érdemeket szerzett, valamint irodalmi tevékenységével, szociológiai munkásságával, memoárjával is jelentőset alkotott. 1949-ben jelent meg világhírű könyve, a feminizmus alapműve, „A második nem”, mely a világsikert is meghozta számára. Küzdelmét és lázadásait a konformizmus ellen az „Egy jó házból való úrilány emlékei” c. művében jeleníti meg. A 70-es évektől a feminista mozgalmak vezetője volt. Érdeklődése középpontjában morális kérdések, és a női sors, a nők szabadságharca állt.

VESZTERGÁM
Vesztergám Miklós gyermekkorában tanult meg citerázni, később pedig autodidakta módon megtanult számos más hangszeren is játszani, köztük tárogatón is. Ám annak ellenére, hogy a sz-i közönség hallhatta tárogatójátékát, a HBVK-ban tartott könyvbemutatón elsősorban nem zenészként lépett a hallgatóság elé, hanem mint „Az első lépcsőfok a Szentkorona tanhoz” c. könyv szerzője.
Megszólaló: Vesztergám Miklós – zenész, író

GERSHWIN
George Gershwin oroszországi zsidó származású amerikai zeneszerző, zongorista érdeklődése a zene iránt véletlenszerűen derült ki. Gyermekként nagyon komolyan vette a sportot és szinte semmi mással nem foglalkozott. Legalábbis egészen addig, amíg szülei vásároltak egy pianínót a bátyja részére, ettől kezdve George egész nap mellette ült és improvizált. Hogy miért éppen Gershwin zárta a HBVK Zenei estjének legutóbbi félévét, erre is választ kaphatnak most Nézőink.
Megszólaló: Csehák Izolda – előadó, karnagy

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Január 7. – Dolhai Attila születésnapja (1977)
Dolhai Attila EMeRTon-díjas színész, musicalénekes zene iránti rajongása már fiatalkorában megmutatkozott, ezért szülei zeneiskolába iratták, majd Postaforgalmi Szakközépiskolát végzett, ill. a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán folytatta tanulmányait ének-hittan szakon. A főiskola évei alatt egy rockbandában énekelt. 1999-ben tűnt föl először a Kifutó c. tehetségkutató versenyben, ahol különdíjat nyert. 2000-ben az Elisabeth című musicalben, a Miskolci Nemzeti Színházban kezdődött színészi karrierje, így ismerte meg Kerényi Miklós Gábort (a darab rendezőjét), az ő javaslatára felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Másodéves korában megkapta a Mozart! c. musical címszerepét a Budapesti Operettszínházban, ahol azóta is játszik – számos darabban, nagy sikerrel.

MÜLLER PÉTER
Az Útravaló sorozat Müller Péter legfontosabb gondolatait tartalmazza. Az író azt mondja: „Fényadó gondolatokat gyűjtött össze, úti lámpásnak; beszél a sorsunkról, lelkünk titkairól, életművészetről, a láthatatlan szellemvilágról, és arról, hogy valamennyien mágusok vagyunk: sorsteremtő hatalmunk van!” Müller Péter a BKK színháztermében a „Sorsról és életről” tartott igazi beszélgetős előadást az érdeklődőknek. Bár igen termékeny író, mégis azt vallja, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja nem az írás, hanem a beszéd.
Megszólaló: Müller Péter – író

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Január 10. – Medgyessy Ferenc szobrász születésnapja (1851)
Medgyessy Ferenc szobrász, kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész orvosdoktori oklevelének megszerzése után Párizsban festeni és mintázni tanult – ezután már ez lett a legfőbb foglalatosság számára. Termékeny művész volt, számos kisplasztikát, köztéri szobrot, épületszobrot alkotott. A 20. század egyik legnagyobb magyar szobrászának művészetét a népi realizmus, a plasztika műfajtörvényeinek tiszteletben tartása és sommás formálásmód jellemezte. Azon ritka szobrászok egyike, akinek kisplasztikáiban éppen úgy, mint monumentális alkotásaiban lélek és érzelem, melegség, finomság és érzékenység lakozik, ezért egyedi és utánozhatatlan. Nem elgondolkodtat, hanem megragad, magába vonzza a tekintetet.

ST. MARTIN
„St. Martin megint…. Húsz” címmel újévköszöntő ünnepi koncertre várták a zenekedvelőket a „Matrica” Múzeumban, ahol már hagyománnyá vált, hogy az arany-platina- és gyémántlemezes, eMeRTon-díjas művész koncertezik a Múzeum falai között. St. Martin ezúttal is különleges zenei világába kalauzolta el a közönséget.
Megszólaló: St. Martin – előadóművész, zeneszerző