Paletta

Adás időpontja: 
2017. augusztus 21, hétfő, 18:10
Leírás: 

A XXIV. Summerfesten fellépő zenekarok sorát a Guca Partyzans, Magyarország első balkán rezesbandája nyitotta meg a Fesztiválsátorban

GUCA
Az idén – rendhagyó módon – a Nyitóceremóniát megelőző napon is már koncertekkel várták az érdeklődőket a Fesztiválsátorban, a fellépők sorát pedig a Guca Partyzans, Magyarország első balkán rezesbandája nyitotta. A „magyar Boban Markovic Orkester”-nek is nevezett formációt négyen alapították, Nenad Golub, mint ötletgazda, Koós-Hutás Áron, Avar Anna és Tulkán Péter. A cél mindigis a szerb népi fúvószene hagyományainak ápolása és eseteleges új utak, fúziók keresése volt. A balkáni népzene magyarországi nagykövetei kezdték tehát az idei nagysikerű koncert-sorozatot a Világzenei sátorban.
Megszólaló: Tulkán Péter – a zenekar egyik alapítója és vezetője, trombitaművész

PLETYKÁS
A BaHorKa Társulat interaktív meseelőadásait szerte az országban csillogó szemek fogadják és a lelkes közreműködők teszik még szórakoztatóbbá – így volt ez a Summerfesten is, ahol az első napon a Weöres Sándor versei nyomán készült Pletykázó asszonyok című interaktív zenés-mesés előadást hallhatták a gyerekek.
Megszólaló: Balogh Melinda – a BaHorKa Társulat tagja, énekes-táncos; Kaszai Lili – a BaHorKa Társulat tagja, énekes-táncos

JÁTSZÓ-TÉR
Az elmúlt évek során, a Summerfest ideje alatt a Fesztiválsátorban a Ramazuri Bábszín-játszóház játékterén számos játékot próbálhattak ki már a gyerekek és a felnőttek is. Az idén két napon élvezhették a „ramazuris-játékokkal” az érdeklődők az együttjátszás boldogságát, rájöhettek a csapatmunkában rejlő örömre és természetesen ezúttal is volt kézműves foglalkozás is.
Megszólaló: Szűcs József Szöcske – a Ramazuri Bábszín-játszóház vezetője

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Augusztus 21. – Sajdik Ferenc születésnapja (1930.)
Sajdik Ferenc Kossuth-díjas grafikus, karikaturista, rajzfilmrendező nyomdásznak készült, de érezte, valami más lesz az igazi. A nyomdában, mint litográfus egyszer egy karikatúra kliséjét, vagyis a kép sokszorosítására készített nyomólemezt maratta. Ekkor egyik pillanatról a másikra döbbent rá arra, hogy az ő pályája alighanem a karikatúra lesz. 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója lett és hamar közölni kezdte karikatúráit a Ludas Matyi, majd 1965-ben belső munkatársa lett a szatirikus hetilapnak. Harminc évig hétről hétre ontotta a szellemes rajzokat. Sajdik híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy ho-ho-horgász és a Pom Pom meséi pl. Csukás István meséi alapján készültek. Pályáján átível az általa illusztrált könyvek sora. Gyermek- és ifjúsági kötetek, pénzügyi vagy épp egészségügyi témák – Sajdik Ferenc grafikáinak stílusa kompakt módon illeszkedik minden műfajhoz. Képein vonzó stílusjegyeivel megteremti azt a sajdikos világot, amellyel rabul ejti a szemlélőt.

GYÖNGYMANIFAKTÚRA
A Summerfest nem csupán Nemzetközi Folklórfesztivál, minden évben Népművészeti Vásár, igazi „vásári hangulat” is fogadja a városlakókat és a városunkba érkezőket. A kézműves portékák kedvelőit az idén is várta Veres Ági, vagyis a Gyöngymanufaktúra standja, ahol gyöngyékszereket, dekupázsolt alkotásokat és igazi egyedi ajándéktárgyakat vásárolhattak.
Megszólaló: Veres Ági – kézműves

ANNA NÉNI
Anna néni évek óta árusítja a Summerfesten a saját maga készített termékeket és várja mindazokat, akik számára mindez még „igazi érték”.
Megszólaló: Nagy Anna – árus, kézműves

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Augusztus 23. – Szabó Ervin születésnapja (1877. )
Szabó Ervin – eredeti nevén Schlesinger Sámuel Ármin – társadalomtudós, könyvtáros, könyvtárigazgató, 140 éve született. Jogi tanulmányokat végzett; a képviselőház, a Kereskedelmi-és Iparkamara, majd 1901-től a Fővárosi Könyvtár munkatársa, majd tíz év múlva igazgatója volt. Az ő szellemében indult meg a könyvtári hálózat kiépítése. Széles néprétegek számára igyekezett hozzáférhetővé tenni az intézményt, különös tekintettel a hátrányos társadalmi helyzetűekre. Vezetése alatt korszerű társadalomtudományi könyvtár született. Alig néhány évvel az egyetemes tizedes osztályozás könyvtári rendszer első, francia kiadása után, 1912-ben bevezette a Fővárosi Könyvtárban annak első magyar változatát. Budapest egyetlen közkönyvtár-hálózata, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár méltán viseli a nevét.

PARAGUAY-I ZENÉSZEK
A fesztivál során – minden évben – a BKK színháztermében négy napon át a Táncpanoráma elnevezésű programra várják a közönséget, de a műsorban fellépő együttesek a Fesztiválsátorban is fellépnek. Az ún. Világzenei sátorban a külföldi zenészek adnak egy-egy mini koncertet az estéről-estére a Fesztiválsátorba látogatóknak. A paraquay-i zenészekkel a fellépésük után beszélgettünk.
Megszólaló: Gaona Villanueva Joel Sandino – énekes, zenész; Delgado Chavez Brian David – zenész

PARNO GRASZT
A Parno Graszt „romani” fogalom, cigány nyelven azt jelenti „Fehér ló”, a fehér szín a tisztaság jelképe, a ló a szabadságé. A „Parno Graszt” együttest 1987-ben alapították és a zenekar hiteles cigányzenét játszik. Magyarul és romani nyelven is énekelnek, egy dalon belül is cserélik a nyelvet vagy egyszerre énekelnek mindkét nyelven. A zenekar a zenei gyökereit a közvetlen környezetben gyűjtötte a szabolcs-szatmári Paszab és környékéről, ahol a mai napig élnek, zenéjük így őrizhette meg ősi, eleven karakterét. A szabolcsi roma népzenei együttes a Guca Partyzans után lépett színpadra a Fesztiválsátor nyitónapján.
Megszólaló: Oláh József – a zenekar vezetője, énekes, zenész