Paletta

Adás időpontja: 
2014. október 20, hétfő, 19:15
Leírás: 

A Kiskörúti Színisuli és a Körúti Színház közös előadását a „Légy jó mindhalálig” című színdarabot is felidézzük „Paletta” című műsorunkban

FÖLDINDULÁS
A „Matrica” Múzeum az első világháború centenáriumára Földindulás címmel egy kiállítás-sorozattal készül, melynek keretében évről-évre mutatják be az adott év jellemzően magyar vonatkozású eseményeit. A sorozat első része a Földindulás 1914 címet kapta és a kiállítás megnyitóját a 29. honvéd gyalogezred hagyományőrzői is megtisztelték jelenlétükkel.
Megszólaló: Horváth Lajos – a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának szakreferense

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Október 22. – Liszt Ferenc születésnapja (1811)
Liszt Ferenc zongoravirtuóz és zeneszerző a romantika egyik vezető alakja, 8 éves korában kezdett el komponálni és 9 évesen már koncertet adott Sopronban és Pozsonyban. A tehetséges gyermek zeneértő magyar mágnásoknak köszönhetően ösztöndíjat kapott és Bécsbe mehetett, majd családjával 12 évesen Párizsba költözött és ezzel megkezdődött több évig tartó európai hangverseny körútja. Párizsba hazatérve főként zongoratanárként kereste kenyerét és ekkor találkozott három olyan művésztársával – Berliozzal, Paganinivel és Chopin-nel – akik meghatározóak voltak művészi pályafutásának alakulásában. Az ezt követő években Liszt Ferenc bejárta Európát, koncerteket adott és 28 évesen, gyermekkora óta először Magyarországra is ellátogatott. Miután megismerkedett Wittgenstein hercegnével, felhagyott az utazó virtuóz élettel, Weimarban telepedett le és ez volt életének legtermékenyebb időszaka. Utolsó éveiben három város között ingázott: Weimar, Róma és Pest, mégis – miután az 1880-as években rendszeresen részt vett a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, egy ilyen alkalommal a már betegeskedő zeneszerző tüdőgyulladást kapott és meghalt. A Bayreuthi temetőben temették el,
emlékére mauzóleumot emeltek.

FURFANGOS CSODAVILÁG
Az elmúlt héten a BKK-ban 6 napon keresztül a diákoké volt a főszerep. A Felsősök és középiskolások hete a Játékos tudomány – Furfangos Csudavilág elnevezésű interaktív kiállítással kezdődött, melyen fizikai jelenségeket bemutató eszközökkel, logikai tárgyakkal és feladványokkal, furfangos találmányokkal és kísérletekkel találkozhattak az érdeklődők.
Megszólaló: Gyenes János – a kiállítás megálmodója

EMIL ÉS A DETEKTÍVEK
A 12 éves Emil szülővárosából vonaton Berlinbe utazik nagymamájához, akinek 140 márkát visz, ám a pénzt egy utastársa ellopja. Emil nem megy a rendőrséghez, hanem inkább ő maga követi a tolvajt, ebben pedig számos segítsége is akad…
Így kezdődik az Emil és a detektívek című regény, melynek színpadi változatát a Körúti Színház és a Kiskörúti Színisuli növendékeinek előadásában láthatta az Iskolások hete közönsége.
Megszólaló: Galambos Zoltán – rendező, a Körúti Színház vezetője

LÉGY JÓ MINDHALÁLIG
Móricz Zsigmond örök érvényű művét, a Légy jó mindhalálig-ot a Körúti Színház művészei a Kiskörúti Színisuli növendékeivel „újragondolva” adják elő és Turcsány András „angol-pop-os” zenéjével, filmes tempójú helyszínváltásokkal, látványos világítással teszik vonzóvá a fiatal generáció számára a darabot. A látvány- és hangzásvilág mellett a gyermeki humor, a személyiségek mai megvilágítása, a belső gondolatok megszemélyesítése teszi közelivé, kézzelfoghatóvá ezt a korban távolinak tűnő gyermektörténetet. A Légy jó mindhalálig című előadást is a BKK színpadán láthatták a sulisok.
Megszólaló: Kozel Dániel – színisulis növendék;
Karaivanov Lilla – színisulis növendék;
Endrei Lívia – színisulis növendék

FESTÉSZET NAPJA
A Magyar Festészet Napjához kapcsolódóan „A város festője” címmel általános- és középiskolás csoportoknak képzőművészeti vetélkedő került megrendezésre, majd pályázati kiállítás nyílt a BKK-ban. Idén Márton Béla festőművészre emlékeztek, az ő munkássága, életútja került játékos formában feldolgozásra, a kiállításon pedig bemutatásra.
Megszólaló:  Nagy Rozália – főszervező, a BKK igazgatóhelyettese;
Takács Péter – a zsűri tagja, műgyűjtő, festménybecsüs

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Október 25. – Pablo Picasso születésnapja (1881)
Pablo Picasso Málagában, lilán, légzés nélkül született, holtnak hitték és csak nagybátyja szivarfüstjére adott életjelet. A bal agyféltekéje nagyon rosszul működött a súlyos oxigénhiány miatt, ezért a jobb oldali, a kreatív művészi érzék irányítója akadálytalanul fejlődhetett. Az alapvető írás-olvasás-számolási készségeket csak tíz éves korában, magántanító vizuális módszerével sikerült elsajátítania, pl. a betűrendet sohasem volt képes megtanulni, kreatív vénája révén felnőttként mégis irodalmi műveket és szellemes mondásokat is alkotott. Picasso tizenhárom éves volt mikor első kiállítását megrendezték. Tanulmányait a madridi Királyi Akadémián kezdte, de hamarosan az iskolai kötöttséget felváltotta a nagyvárosi élet forgatagával és a Pradoban tanulmányozta a spanyol festészet remekeit, majd úgy döntött a művészetben a maga útját járja, nem törődik az akadémikus képzéssel és a család szándékaival, sőt nevét édesanyja családnevére, Picasso-ra változtatta, majd az évek során ő lett a XX. század egyik legsokoldalúbb művésze.

HANGOKBÓL KATEDRÁLIST
Dr. Pap János – mint akusztika tanár – az érdekes, kifejező hangokat keresi, a hangszerek zengését, kopogását, áradó futamait, az ének édes hatalmát elemzi. Az Óvodapedagógusok Teréz-napi találkozójához kapcsolódóan „Hangokból katedrálist – A zene (Hang–ember–hang)” címmel ismeretterjesztő előadást tartott a „Matrica” Múzeumban dr. Pap János, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenei akusztika tanára.
Megszólaló: dr. Pap János – zenei akusztika tanár, egyetemi docens, nevetéskutató

SZULÁK ANDREA KONCERT
„A közös történet” akkor kezdődött, amikor egy rendezvény alkalmából Szulák Andrea együtt muzsikált a hazai dzsesszélet két illusztris alakjával, Balázs Elemérrel és ifj. Szakcsi Lakatos Bélával. A magyar örökzöldek dzsesszes köntösbe való bujtatásának ötlete aztán odáig fejlődött, hogy összeállt egy hattagú zenekar Szulák Andrea Quintet néven. A „Szeretni bolondulásig” című koncertet e formáció előadásában a BKK közösségi terében hallhatták az érdeklődők.
Megszólaló: Szulák Andrea – EMeRTon-díjas énekesnő