Paletta

Adás időpontja: 
2013. július 01, hétfő, 19:15
Leírás: 

ANGOL TÁBOR
„Játékos nyelvtanulás, barátságos környezetben, családias hangulatban” – minden évben ez vár azokra a diákokra, akik részt vesznek a BKK immár 18 éve működő idegennyelvi-táborában. A Kszellmann Flóra Dunafüredi Közösségi Házban táborozó „angolos” gyerekeket az első héten látogattuk meg.
Megszólaló: Eve István; Tőke Orsolya – a tábor vezetője, angoltanár; Farkas Liza; Nagy Péter; Trojkó Gergely; Németh Lilla; Varga Levente; Ruff Anna Dorka

SZÍNI TÁBOR
Az idei évadban a Körúti Színház 10, a Kiskörúti Színisuli pedig 5 éves lett – talán ettől is különleges lesz az idei nyári tábor, amelyre a Színház, ill. a Színisuli vezetője, Galambos Zoltán invitálja az érdeklődőket.
Megszólaló: Galambos Zoltán – a tábor és a Körúti Színház vezetője, rendező

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 2. – Sarlós Boldogasszony napja
Sarlós Boldogasszony napja hiedelem- és hagyománykincse nagyon gazdag. Virágszentelés, szegények istápolása, anyaság, de legfőképp az aratás a tárgya. A régi hagyomány szerint az ezen a napon szedett fűszernövények és persze a gabonafélék szentnek számítottak, varázserőt tulajdonítottak nekik. E napon csak jelképesen dolgoztak, a szerszámokat megáldatták a pappal, a búzából koszorúnak, szobadísznek valót szedtek és az aratást másnap szent rítushoz illő áhítattal kezdték. Régi gyakorlat és hagyomány szerint sarlóval az asszonynép aratott és nyomukban járva a férfiak kötözték a kévét. Közvetlenül ebből ered, hogy a nép szimbolikus szemléletében a Szűzanya arat, Fiára hagyja, hogy gyűjtsön és a búzát a konkolytól elválassza.

A VÉN BAKANCSOS
Az idei Óvárosi Kulturális Napok is a hagyományok nyomában telt – és immár hagyományosan egy népszínművel kezdődött, mely a Körúti Színház szakmai vezetésével, valamint Kiskörúti Színisuli növendékei és százhalombattai lakosok közreműködésével jött létre. Szigeti József: A vén bakancsos és a fia, a huszár című népszínműve a hajdani parasztság korrajzát adja egy szerelem történetének megelevenítésével, melyben Ilon, a zsugori és nagyravágyó kocsmáros lánya a szegény bakancsos fiát, a huszárt szereti, ám hiába az atyai ellenvetés, végül természetesen a fiatalok szerelme győzedelmeskedik.
Megszólaló: Galambos Zoltán – rendező, a Körúti Színház vezetője

KAPÓCS KONCERT
A népszínművet követően Kapócs Zsóka és együttesének „Hamvadó cigerattavég…” c. műsorát hallgathatta meg a közönség, melynek varázsereje abban rejlik, hogy a régi dalok a múltat idézve, mégis a jelenben, a jelenkor titokzatos hangján csendülnek fel – egy sejtelmesen búgó női hang, egy zongora, valamint basszusgitár és dob kíséretében.
Megszólaló: Kapócs Zsóka – énekesnő

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 5. – Zichy Jenő születésnapja (1837)
Zichy Jenő politikus és Ázsia kutató volt, Magyarországon az alsófokú ipariskolák megszervezése kötődik a nevéhez. Politikai pályafutását Fejér vármegye főszolgabírájaként kezdte, majd országgyűlési képviselő lett. Ázsiai expedicióinak célja a magyarság vándorlási útvonalának feltérképezése, nyelvi, történeti, néprajzi, régészeti emlékek felkutatása volt. Expediciói során a Kaukázus területét, a Volga-deltát, a csuvasok, baskírok, osztjákok földjét járta be. Eljutott a Bajkál-tavon és a Góbi-sivatagon keresztül Pekingbe és Sanghajba is. Az út során gyűjtött gazdag anyagot az általa alapított múzeumban állították ki, az eredményeket pedig két nagy munkájában, „A magyar faj vándorlása” és a „Keleti kutatások a magyarság eredetének felderítése érdekében” című könyveiben összegezte.

GRIEVANCE
A Grievance városunk egyetlen metalcore/metal zenekara. A kemény riffek lágy, dallamos refrénekkel keverednek, így zenéjük sokkal fül-barátabb. Az idei Százhalombattai Ifjúsági Zenei Napokon is fellépett a Grievance.
Megszólaló: Szigeti Balázs - ének

COMPACT DISCO
A Compact Disco egy magyar elektronikus együttes, melyet 2008-ban alapított három különböző zenei hátterű zenész. Ők képviselték hazánkat a 2012-es Eorovíziós Dalfesztiválon és azóta is töretlen a pályájuk. A Százhalombattai Ifjúsági Zenei Napokon a pénteki napot a Compact Disco zárta. Még a fellépés előtt beszélgettünk a zenekar két tagjával.
Megszólaló: Walkó Csaba – énekes; Pál Gábor – zenész