Városi Krónika

Adás időpontja: 
2016. április 29, péntek, 18:00
Leírás: 

Érvek és ellenérvek - Nem fogadta el az óvodák összevonását a képviselő testület, zárt ülésen született döntés a Kiss László ügyben

Résztartalék - Újabb 443 millió forintot kapott vissza városunk a Hungária Zrt-nél beragadt pénzből
Tavaszi nagytakarítás – Rendkívül sok hulladékot gyűjtött össze a  a SZÁKOM a családi házas övezetben
Tan-túra - A Hét témájában érettségi előtt álló diákokkal beszélgettünk a középiskolás évekről, a jövőről
„Ötkarikás” élmény - Az érzékenyítő projekt záróakkordjaként, ép- és sérült gyermekek sportoltak együtt

vendégek:
Mórucz Lajosné – a Gólyahír Egyesület elnöke
Mészáros Gábor  -  a B-Cool Dance Team S.E. elnöke, szakmai vezetője, edzője
Lengyel Bonita – táncos  

Testületi összefoglaló
Mégsem vonja össze a helyi óvodákat a Képviselő-testület, így döntött a többség az április 28-i tanácskozáson. Az ülésen eldőlt, hogy egy hónapon belül újabb Körzeti Megbízotti Iroda nyílik a Piac téren és két iskolavezetői pályázatot is elbíráltak. Zárt ülésen hoztak döntést magánszakrendelések engedélyezéséről és a Kiss László ügy is napirendre került, amely ismét több országos tv és újság érdeklődését felkeltette.
Megszólaló: Vezér Mihály Ph.D. - polgármester; Nagy Balázs - a Fidesz önkormányzati képviselője; Szél Pál - az ÉSZKE önkormányzati képviselője; Szalai Attila - független önkormányzati képviselő; Szabó Attila - a DK önkormányzati képviselője; Klimsa Arthur - független önkormányzati képviselő

Sajtótájékoztató
Újabb 443 millió forint került vissza városunkhoz a Hungária Zrt- nél „beragadt” pénzből. Az összeg hétfő délután érkezett az önkormányzat számlájára, ezzel 1,9 milliárdra forintra nőtt a visszaszerzett pénz összege. Az örömteli hírről sajtótájékoztató keretében számolt be dr. Vezér Mihály polgármester.
Megszólaló: Vezér Mihály Ph.D. - polgármester

Vállalkozói klub
A vállalkozók világa rengeteg lehetőséggel és persze sok-sok buktatóval van kikövezve. A Regionális Vállalkozói Klubnak többek között az a célja, hogy minél több hasznos információhoz juttassa a kis és középvállalkozókat. A héten, a Batta Intech Vállalkozói Központ adott otthont találkozójuknak. A résztvevők megismerkedhettek a Batta Ipari Parkkal, és tájékozódhattak a Közép-magyarországi Régió vállalkozói számára elérhető pályázatokról is.
Megszólaló: Sinka László- Százhalombatta alpolgármestere, Varga Imre- a SZÁKOM Kft. Ipari Park és Ingatlankezelési Munkatársa, Schneider Sarolta - Diósd önkormányzatának képviselője

Lomtalanítás
Az utóbbi évek egyik legtöbb feladattal járó lomtalanításán van túl a Szákom Köztisztasági részlege, ugyanis hatalmas mennyiségű hulladéktól szabadultak meg a kertes házak lakói. Négy napon keresztül folyamatosan járták a várost a gyűjtőautók.
Megszólal: Tőke Gyula 

A Hét témája: Ballagás
Ma valamennyi százhalombattai végzős középiskolás diák, könnyes-mosolygós hangulatban búcsúzott iskolájától. Különleges időszak ez a négy-öt év, hiszen  gyermekből ekkor válnak felnőtté, és a pályaválasztásról is dönteni kell. A Hét témájában a ballagások apropóján a végzősöket és az osztályfőnököket faggattuk, az együtt töltött évekről, a továbbtanulásról, az iskolához fűződő élményekről, az érdi és a százhalombattai középiskolákban.
Megszólal: Szatmári Kristóf – Arany János Általános Iskola és Gimnázium, Gilányi Evelin - Arany János Általános Iskola és Gimnázium, Tímár Richárd - Arany János Általános Iskola és Gimnázium, Majercsik Viktória - Arany János Általános Iskola és Gimnázium, Kiss Marcell – VMG, Harnberger Bianka – VMG,  Gerecz Péter – Kós Károly Szakképző, Cséza Kitti - SZISZKI, Tarsoly Dzsenifer Hedvig- SZISZKI, Lampert Virdzsinia - SZISZKI,  Badics Bianka -- SZISZKI, Wágner Bálint - SZISZKI,  Páhné Móré Anita - SZISZKI,  osztályfőnök, Bugir Zsolt - SZISZKI, osztályfőnök, Bödő Tímea – osztályfőnök, Kós Károly Szakképző, Schwindtné Katona Tünde - VMG, osztályfőnök, Sütő Gergő – VMG, Győrfi Vivien - Kós Károly Szakképző,  Németh Nikolett - SZISZKI, osztályfőnök,  Dósa Lajos – m.b. intézményvezető, Kós Károly Szakképző, Szatmári Márk - Kós Károly Szakképző, Szekszárdi Zoltán - Kós Károly Szakképző, Molnár Márk - Kós Károly Szakképző,  Csipkay Eszter – osztályfőnök,  Kós Károly Szakképző, Kovács Vivien- Kós Károly Szakképző, Adorjánné Káldi Boglárka - az Arany János Általános Iskola és Gimnázium intézményvezető helyettese

Érzékenyítő záró rendezvény
Záró rendezvényéhez érkezett az Arany Iskola SNI tagozatának érzékenyítő programja. Ez alkalommal az Olimpia lángjának szimbolikus fénye mellett sportoltak a Városi Szabadidő Központban. A diákok, a sérült és egészséges tanulók jó barátként játszottak, oldották meg az érdekes feladatokat.
Megszólaló: Gere László - szervező, pedagógus, Király Andrea - szervező, pedagógus, Mányi Beatrix – főszervező, gyerekek

Te szedd akció!
Az elmúlt hétvégén háztartási hulladékot gyűjtöttek a városban, ezen a hétvégén pedig szemétszedési akciót hirdet a város két szervezete a Hulladékkommandó illetve a Polgárőrség. Természetesen várják a segítséget, azokat akiknek fontos a környezetünk védelme.