Paletta

Adás időpontja: 
2015. március 30, hétfő, 19:15
Leírás: 

A Táncoló tavasz című ifjúsági színházi előadásra és Csóka László festőművész kiállítására is bepillantunk mai Palettánkba

KEZESLÁBAS
A BKK legutóbbi Baba-Mama napján a Kezeslábas Társulat előadásában élőzenés, bábozós kavalkádot hallhattak, láthattak a legkisebbek. A Kezeslábas című előadás csecsemőknek, babáknak szól és a műsort úgy állították össze, hogy a kicsik számára is ismerős tárgyakból, a szemük előtt alakuljanak ki a bábok, ismerősek legyenek az elhangzó dalok és mondókák.
Megszólaló: Szuromi Bernadett – a Kezeslábas Társulat tagja, színésznő

ÖTLETEK HÚSVÉTRA
Közeleg a húsvét – biztosan Önök is már ünnepi díszbe öltöztették otthonukat… Íme, még néhány ötlet, amit ellestünk a legutóbbi, felnőtteknek szóló Manó Műhelyben.
Megszólaló: Varró Ágnes – foglalkozásvezető, textiljáték-készítő

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Április elseje
A népszokás szerint Április bolondja az, akit április elsején rászednek, a bolondját járatják vele. Biztosan nem tudjuk, hogy honnan ered ez a vicces szokás, de szerte a világon ismert. Eredete nem tisztázott. Egyik magyarázata szerint kelta népszokás volt, hogy április kezdetén vidám, bohókás tavaszi ünnepeket ültek. Más magyarázat szerint IX. Károly francia király egyik rendeletéből ered, amelyben 1564-ben az új esztendőt április 1-jéről január 1-jére tetette. Az akkor szokásban lévő újévi ajándékozás megmaradt, de a rendelet után április elsején már csak bolondos ajándékot adtak egymásnak az emberek. Tegyenek Önök is így!

TÁNCOLÓ TAVASZ
A BKK idei Ifjúsági bérletének utolsó, ráadás előadása a Táncoló tavasz volt, amely a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (a volt Honvéd Táncszínház) Folklór-kalendárium-sorozatának egyike és a tavaszi ünnepkört, vagyis a farsang végétől egészen május végéig tartó időszakot öleli fel. Az előadás nem csupán a magyar népszokásokat ismerteti meg a közönséggel, hanem bemutatja hazánk soknemzetiségű népének hagyományos táncait, dalait, öltözetét és szokásait.
Megszólaló: Zsuráfszky Zoltán – rendező-koreográfus, művészeti vezető

CSÓKA LÁSZLÓ
Takács Péter műgyűjtő Csóka László festőművész közel egy évvel ezelőtt a „Matrica” Múzeumban nyílt „Jelek az útról” című tárlatáról így írt: Csóka László „közel két évtizedes figuratív festészet után megtalálta a számára újdonságot és teljességet jelentő ’lírai absztrakt’ világot, így ez a kiállítás jelentős állomás a festő életében, hiszen Százhalombattán először tárja nyilvánosság elé vízióit, új alkotó korszakát”. A múzeumban nyílt tárlatot követően az alkotások „útra keltek” – most pedig következzék a második úti beszámoló.
Megszólaló: Csóka László – festőművész

FÜVESKÖNYVEK
Füveskönyvek címmel „Az élet nagy kérdései” – vagyis három szellemi óriás, Márai Sándor, Hamvas Béla és Weöres Sándor bölcseletei hangzottak el a BKK színpadán Dunai Tamás színművész tolmácsolásában, közreműködött Binder Károly zongoraművész és Barkóczi Beáta táncos. A Gyulai Várszínház produkciójáról a rendezővel, Gedeon Józseffel beszélgettünk.
Megszólaló: Gedeon József – rendező, a Gyulai Várszínház igazgatója

INFEKTOLÓGUS
A „Matrica” Múzeum „Ebola, a járvány nyomában” című időszaki kiállításához kapcsolódóan „Afrika, Ebola, oltások, utazás” címmel ismeretterjesztő előadást tartott a fertőző betegségekkel foglalkozó Dr. Jelenik Zsuzsanna infektológus, az Országos Epidemiológiai Központ keretében működő Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpont létrehozója és vezetője – az utazásaink során fertőzéssel szerezhető betegségekről.
Megszólaló: Dr. Jelenik Zsuzsanna – infektológus

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Április 1. – Puskás Ferenc születésnapja
Puskás Ferenc, 88 évvel ezelőtt Purczeld Ferenc néven született. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai arany és világbajnoki ezüstérmes labdarúgót, edzőt, az Aranycsapat kapitányát – leginkább csak így becézték: Puskás Öcsi, Spanyolországban pedig a Pancho névvel illették. 1945 és 1956 között volt a magyar válogatott tagja, legnagyobb sikereit az Aranycsapatban érte el. Nyolcvannégyszeres válogatottsága során 83 gólt lőtt, ezzel minden idők legeredményesebb csatárának számít. 1956-ban külföldre költözött, Spanyolországban telepedett le és a Real Madrid játékosaként további jelentős sikereket ért el. Páratlan játékát a rendkívüli robbanékonyság, a tökéletes labdakezelés, a kiismerhetetlen cselek, a szellemes megoldások, a pontos átadások, a nem mindennapi helyzetfelismerés és a briliáns lövőkészség jellemezte.

SZABÓ RICSI
Szabó Richárd egyszerű, ugyanakkor érzékeny embernek tartja magát. Imádja a pörgést. Humoros, szórakozott, ugyanakkor tudatos ember. Ricsi 2014-ben jelentkezett az X-Faktor műsorába, ahol bejutott az élő adásokba és sokan megkedvelték őt. Közvetlenségével az Arany Iskola Alapítványi Bálján is elnyerte a közönség szeretetét.
Megszólaló: Szabó Richárd – énekes