Híradó

Adás időpontja: 
2016. március 08, kedd, 19:00
Leírás: 

Ők a nők – A Nőnapról kérdeztük a járókelőket

Papírforma – Március 20-ig kell kérelmezni az új őstermelői igazolványt
Strófasor – Városi vers és prózamondó versenyt rendeztek a HBVK-ban
Hőhatás - Szauna szeánszot rendeznek a Szalai János Tanuszodában

Nyílt nap
Két napon is várják az érdeklődő szülőket az Eötvös iskolába. A felső tagozaton ma tartottak nyílt napot, szerda délelőtt pedig az alsósok szülei nyerhetnek betekintést a tanórákba, gyermekeik iskolai magatartásába.
Megszólaló: Izsóné Somossy Ilona  - felsős intézményvezető-helyettes

Őstermelők
Papír alapú helyett új, kártya alapú igazolványt kapnak az őstermelők, amelyet március 20-ig kell igényelniük. Fontos változás az is, hogy ezentúl az eladóknak fel kell tüntetniük őstermelői igazolványuk számát az áruk mellett, a könnyebb ellenőrizhetőség érdekében. 

Nőnap
Kitüntetett figyelem és szeretet övezi ma a lányokat, asszonyokat, nagymamákat, hiszen március 8-án, a Zoltánok mellett a nőket ünnepeljük. De vajon mit jelent számunkra ez a nap? Erről kérdeztük a nőket és a férfiakat... Engedjék meg, hogy felvezetésként ide idézzem Karinthy Frigyes örökbecsű gondolatát: „Férfi és nő ... hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit.”

Vers és prózamondó verseny
Kisiskolások szavaltak és meséltek a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. Tették mindezt a legjobbak, hiszen a városi verseny fináléját tartották a HBVK-ban. A legkiemelkedőbbek a megyei döntőbe jutottak tovább.

Szauna szeánsz
Az északi népektől származó szauna története több ezer éves múltra tekint vissza és a battai szauna szeánszok históriája is tovább íródik. Mostanra – kiindulva a hagyományos módszerekből – számtalan fajtája alakult ki a mesterséges „izzadásnak”. Ebből kapnak ízelítőt mindazok, akik részt vesznek a VSZK rendezvényén, amelyre csütörtökön este kerül sor a Szalai János Tanuszodában. Fontos, hogy a részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött.
Megszólaló: Cseh Péter – a VSZK munkatársa

Ajánló – Heti Sport
Híradónk után sportos félórával folytatjuk műsorfolyamunkat, hiszen kedd lévén a Heti Sport magazin aktuális adása jelentkezik. Minden, amit a battai verseny-, és tömegsportról érdemes tudni...
a Híradó után