Híradó

Adás időpontja: 
2016. január 19, kedd, 19:00
Leírás: 

Adóidő – Adózással kapcsolatos aktuális tudnivalókat gyűjtöttünk csokorba

Vízszín – Az utóbbi időben többször is zavarossá vált az ivóvíz Százhalombattán
Tűlevél – Hetente legalább egyszer összegyűjti a kihelyezett fenyőfákat a SZÁKOM
A mélység titkai - Búvár régészek eredményeiről nyílt kiállítás a Matrica Múzeumban

NAV – változások, teendők januárban
A január az adózás szempontjából minden évben kiemelten intenzív időszak, hiszen a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt vannak feladataik. Ráadásul az új év jelentős változásokat is hozott, amelyeket mindenképpen célszerű megismerni.
Megszólaló: Dr. Lambertus József – NAV szakmai tanácsadó

Dietetikus
Ismét elérhetővé válik a Százhalom Egészségügyi Központban az alkalmazott táplálkozástudomány szakorvosa, azaz a dietetikus. A páciens adottságaival, életmódjával összhangban álló étrend fizikai és mentális állapotunkon is sokat javíthat.

Vízzavarosság
Az elmúlt hetekben, elsősorban városunk lakótelepi részéről több bejelentés is érkezett, arról, hogy vízzavarosságot tapasztalnak a fogyasztók. Valkai György, a Mezőföldvíz Kft. százhalombattai főmérnöke kérdésünkre elmondta, hogy nem végeztek semmiféle munkát a hálózaton, ezért valószínűleg Ercsiből származik a probléma.
Megszólaló: Valkai György – a Mezőföldvíz százhalombattai főmérnöke

SZÁKOM
Továbbra is működik a SZÁKOM Kft. „örökzöld” járata, amely a kidobott fenyőfákat gyűjti össze. A tapasztalatok kedvezőek: a városlakók többnyire rendezetten helyezik ki a fákat. Ugyan vízkereszt már elmúlt, de van, aki még csak most válik meg a számára kedves örökzöldtől.
Megszólaló: Tőke Gyula – a SZÁKOM Kft. csoportvezetője

Magyar Kultúra Napja a Matrica Múzeumban
A Matrica Múzeum is kapcsolódik a Magyar Kultúra Napja városi rendezvénysorozatához. A helytörténeti gyűjtemény természetesen a magyar régészek eredményeit tárja a közönség elé, de valódi kuriózum, hogy ezúttal a víz alatt dolgozó búvár régészek segítségével. A ma megnyílt kiállítás közel egy hónapig tekinthető meg.

Ajánló – Heti Sport
Sport szerepel a ma esti menüben, ezúttal is félórában mutatjuk meg mindazt, ami a battai sport világában fontos és érdekes. Heti Sport a Híradó után.
a Híradó után