Híradó

Adás időpontja: 
2016. január 14, csütörtök, 19:00
Leírás: 

Szívdobbanás – Százhalombattán tavaly több fiú született, mint lány és kicsit csökkent a születésszám

Évindító – Megjelent városunk közéleti lapjának idei első száma
Épül-szépül - Második lett Érd az építőipari cégek által meghirdetett városszépítő pályázaton
Alpesis – Közös sítábort tartott Ausztriában három battai iskola

Babastatisztika
172 százhalombattai kisgyermek született 2015-ben, ami valamivel elmarad az átlagos születésszámtól. Tavaly a kisfiúk voltak többségben, születtek ikrek és óriásbébi is.
Megszólaló: Csókásiné Herman Anna – vezető védőnő

Sítábor
Hazatértek a diákok, a tanárok és a szülők az Egyes és a Kőrösi iskola valamint a SZISZKI közös sítáborából Ausztriából. A hagyományokhoz híven Gerlitzen-ben síeltek, legalábbis addig, amíg el nem kezdett szakadni az eső...
Megszólaló: Kiss Ferenc – az Egyes iskola pedagógusa

Legszebb tanterem
A Kőrösi iskola is indult a Függönyország.hu internetes versenyen, amelynek első helyezettjét 50 ezer forinttal jutalmazzák. A pályázat során az adott osztály tantermének dekorációját pontozza egy zsűri és a közönség is szavazhat a legnagyobb közösségi oldalon. 

Hírtükör
Egy hónapnyi szünet után ma vehettük kezünkbe a Hírtükör idei első számát. Az újságban beszámolnak a gumifeldolgozó üzem elleni demonstrációról, az idei első százhalombattai újszülöttről és az elmúlt hetek kulturális eseményeiről is.
Megszólaló: Czifrik Katalin – a Hírtükör munkatársa

Megszépül a városom
Lezárult a Megszépül a városom elnevezésű internetes szavazás, amelyen arról döntöttek, hogy melyik településen újuljon meg a nyertes által kiválasztott közterület. A pályázatot hét építőipari vállalkozás hirdette meg, amely a kivitelezés költségeit és lebonyolítását is vállalja. Érd a második helyen végzett.

Iskola bemutató - VMG – ajánló
Híradónkat követően ismét az iskolaválasztáshoz adunk praktikus tanácsokat a nyolcadikosonak és a kisgimnáziummal „kacérkodóknak”. Sorozatunk befejező adásaként az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium múltját, helyzetét és aktuális kínálatát mutatjuk be.
a Híradó után