Pozitív változások a vasúti közlekedésben

Számos lakossági bejelentés érkezett a 40a vasútvonal felújítási munkái okozta kellemetlenségekről. Az utazóközönség problémáit átgondolva változtatási kérelmet, javaslatot küldtem a KTI-nek a vasúti közlekedés átszervezésének ügyében.  A Társaság megtette a szükséges lépéseket, és jelezte, hogy az érintett vonalon a jövőben is igyekszik minden tőle telhetőt elkövetni a viszonylag zavartalan tömegközlekedés biztosításának érdekében.

 

A Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vasútvonalon 2018. február 26-án megkezdett felújítási munkák miatt érkezett lakossági bejelentések nyomán írásban kerestem meg a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Személyszállítási Közszolgáltatási Igazgatóság Központi Közlekedésszervező Irodáját a felmerült nehézségekkel, javaslatokkal kapcsolatban. Levelemben kitértem a vasútforgalom és a buszjáratok összehangolásának hiányára, a pótló buszok „körjáratként” való közlekedésére, illetve a bérletekkel kapcsolatos problémára.

 

A KTI a változtatásokról az alábbi tájékoztatást adta:

 

A VOLÁNBUSZ Zrt. 2018. április 3-tól 5 perccel később indítja a 701, 702, 703. számú vonalak Érd-Budapest, Budafok irányú járatait. A módosításnak köszönhetően a Pusztaszabolcs-Budafok irányú közlekedésben az Érd felsőnél történő átszállások nagyobb biztonsággal valósulnak meg.

 

A Budafokig továbbközlekedő autóbuszok, illetve a Budafokról induló járatok Budatétény vá. helyett a Lépcsős utcánál állnak meg, az azonos szakaszon közlekedő BKK járatok megállási rendjének megfelelően. További megállóhely bővítést nem terveznek, de az eddig kijelölt megállók megmaradnak.

 

A MÁV-Start Zrt. tájékoztatása alapján a bérletekhez szükséges utazási viszonylat megállapítására a diákigazolvány szolgál. Ha a diákigazolványból nem állapítható meg egyértelműen az igénybe veendő viszonylat, a vasúti társaság a diák írásbeli kérésére a külön kiadott „Igazolás a tanulók vasúti kedvezménye igénybevételéhez” yomtatványon tünteti fel. A tanuló a kedvezményt a lakóhely (tartózkodási hely) és a tanintézet (gyakorlati oktatás), illetve az óvoda székhelye közötti utazásra vehetik igénybe.

 

A Társaság tájékoztatása szerint minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a további problémákat mérsékelje. Rendkívüli zsúfoltság esetén sűrítőjáratok indulnak a szabad autóbuszok függvényében.

 

Többlet vasúti járat Budafokon történő megállítására a vasúti pályakapacitás miatt nincs lehetőség, de ajánlják a G43-as járatokat, amelyhez Tárnokon mindkét irányban menetrend szerint csatlakoznak a százhalombattai S40/42 vonatok.

 

Bízom benne, hogy a fenti intézkedések pozitív irányba terelik a lakosság vasúton történő közlekedésének minőségét,

 

Köszönöm eddigi türelmüket, és – természetesen – a továbbiakban is készséggel várom jelzéseiket.

 

Tisztelettel:

Vezér Mihály Ph. D.