Paletta

Adás időpontja: 
2018. július 16, hétfő, 19:15
Leírás: 

Az Óvárosi Szent László Napokon a Maszkura és a tücsökraj is színesítette a zenei kínálatot

JP TÁBOR
A JP Dance Company táncstúdió az idei nyár első táborát a BKK-ban tartotta, az öt nap során számos élményben részesülhettek a táncoslábú táborozók – kicsik és nagyok egyaránt.
Megszólaló: Pap János JP – táborvezető, táncművész, koreográfus

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 19. – Móra Ferenc születésnapja (1879.)
Móra Ferenc író, újságíró, muzeológus pályáját versírással kezdte. Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója volt. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos stílus jellemzi. Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták, a magyar ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Legismertebb gyermekregénye a Kincskereső kisködmön, tele népmesékbe illő fordulatokkal, erkölcsi példázatokkal. Móra Ferenc tankönyvíróként is ismert.

MÚZEUMOS
Az Óvárosi Szent László Napok rendezvényeként a Katolikus Plébánia udvarán a „Matrica” Múzeum és Régészeti Park sátránál tárgyalkotás és középkori keresőjáték várta a gyerekeket. A közelben elrejtett megoldások megtalálása után egy-egy korabeli motívumot lehetett pecsételni aranyszínű festékkel egy textil bugyorra.
Megszólaló: Petró Magdolna – foglalkozásvezető, kézműves

FORR-MÁS
„Minden ami Mezőföld” – ez a címe annak a programnak, amelyen az idén közreműködött az Ifjúforrás Néptáncegyüttes, a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoport, a Muslinca Dalárda, a Városi Népdalkör, házigazda pedig – a hagyományokhoz híven a Forr-Más Hagyományőrző Együttes volt.
Megszólaló: Jencsel Noémi – tánckarvezető;
Heiger József – tánckarvezető

NÉPDALKÖR
A Városi Népdalkör repertoárját a környékről és egész Magyarország területéről, valamint a határon túli magyarlakta vidékekről összegyűjtött népdalok adják. Az idei Óvárosi Szent László Napokon immár az új karnaggyal, Homoki Tímea irányításával és ezúttal karádi dalokkal lépett a közönség elé az énekkar.
Megszólaló: Homoki Tímea – karnagy

HAM KO HAM
A Ham Ko Ham zenekar négy tehetséges fiatalból áll, akik autentikus cigányzenét játszanak. A Ham Ko Ham elnevezés (vagyunk, akik vagyunk) személyiségüket, felhőtlen zenélésüket tükrözi, amely meghatározza muzikalitásukat és fellépésüket. A Ham Ko Ham is színpadra lépett az Óvárosi Szent László Napokon.
Megszólaló: Rézműves Márkó – énekes

MASZKURA
A 2007-ben alakult Maszkura és a tücsökraj az újkori magyar dalszerző zenekarok egyik kimagasló művészi színvonalon zenélő bandája, amely folyamatos sikerrel koncertezik a hazai klubokban és fesztiválokon. Az erdélyi származású, cilinderes Maszkura egyedi megjelenése és zenei világa adja meg a csapat jellegzetes stílusát. Az Óvárosi Szent László Napokon a Maszkura és a tücsökraj is színesítette a zenei kínálatot.
Megszólaló: Bíró Szabolcs ’Maszkura’ – frontember, énekes

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 18. – Szent Hedvig napja
Július 18-a Anjou Hedvig királynő emléknapja, akit alattvalói már halála után szentként kezdtek el tisztelni. Hedvig I. (Nagy) Lajos király és Erzsébet boszniai hercegnő harmadik gyermeke volt és akit 1384-ben a lengyelek királynőjükké választották. Jagelló nagyfejedelemmel kötött házassága után a litvánok keresztény hitre térítésének pártfogója lett, aki az üdvöt és a kegyelmet hangsúlyozta férje világias, erőszakos módszereivel szemben. Szorgalmazta, hogy a zavargó, áttérni nem akaróknak ne vegyék el a jószágait. Fontosnak tartotta a meggyőzés elvét a kereszteléseknél, illetve a litván papság kiművelését. Prágában kollégiumot alapított litván teológusok számára, Krakkóban noviciátust hozott létre, Biecz városában kórházat építtetett. Szentté II. János Pál pápa avatta 1997. június 8-án.

PRINCESS
A Princess együttes egy 2001 óta működő magyar zenei együttes. A vonós trió dalaiban a klasszikus zenét ötvözi a modern hangzásvilággal. A három hegedűs lányból ma már csak az egyik alapítótag van a csapatban, ám – ahogy a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban való fellépésük előtt is elmondták – a két új lány új színt hozott az együttesbe.
Megszólaló: Pados Krisztina – alapítótag, hegedűs;
Ilosfai Dorottya – hegedűs
Molnár Bea – hegedűs