Paletta

Adás időpontja: 
2017. július 03, hétfő, 19:15
Leírás: 

„Tánc közben az lehetsz, ami csak akarsz lenni abban a pillanatban” – ez volt a mottója a Batta Balett Stúdió idei tanévzáró táncgálájának

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július – aratás – kenyér
A július az aratások ideje. Ekkor készítik be a gabonát egész következő évre. Legfontosabb gabonanövény a búza, ebből készül a legtöbb kenyér. Mostanában újra divatba jött a házi kenyérsütés. Most a háziasszonyok dolgát megkönnyítik a háztartási robotgépek és a kenyérsütő készülékek, korszerű sütők, ám régen hatalmas munka volt a család kenyerének megsütése és úgy tartották, Isten áldása a kenyér. Eleink tisztelték és nagy becsben tartották a kenyeret. Életnek, Isten áldásának nevezték, a legfontosabb népi eledel volt. Szinte minden étel mellé fogyasztották, így a főzelékfélékhez, levesekhez, húsokhoz is. A házi kenyér búza- és rozs-,vagy búza- és kukoricaliszt keverékéből, máskor tiszta búzalisztből készült és nagysága vidékenként változott.

BATTA BALETT ÉVZÁRÓ
„Tánc közben az lehetsz, ami csak akarsz lenni abban a pillanatban” – ez volt a mottója a Batta Balett Stúdió idei tanévzáró táncgálájának, amelyen a vendég fellépő művészek mellett a „főszerepben” a Batta Balett Stúdió növendékei voltak.
Megszólaló: Házi Tamás – a BBS vezetője, koreográfus, táncművész

B-COOL TÁBOR
Az idei első B-Cool Dance Team tábor után az egyik szülő – köszönetét kifejezve – azt emelte ki, hogy mennyire nagyon jó, hogy gyerekeiket „terelgetik a helyes irányba (még ha néha a saját fejük után is mennek) és átadják nekik minden tudásukat, miközben megtanítják őket a küzdeni akarásra, a kitartásra, az összetartásra, a sport szeretetére”. Ennél talán nem is lehetne jobban összefoglalni – miért is jó „B-Coolos-táborozónak” lenni, akár egy igazán forró nyári héten is…
Megszólaló: Mészáros Gábor – szakosztályvezető, vezetőedző

RÉGÉSZETI PARKOS MESETÁBOROS
Ser Gergely a Szent László Lovagrendnél dolgozik, ahol tapasztalati úton történő katonai hagyományőrzéssel, kísérleti régészettel és életmód-rekonstrukcióval foglalkoznak, kiemelten a népvándorlás korának idejéből. Ser Gergely mesemondó is, hisz a népmesék igazságában és – ahogy ő fogalmaz – keresi a sárkányt. Az idei első, a júniusi Mesehét alatt a Gyermekkönyvtárban táborozó gyerekek egy napot a Régészeti Parkban töltöttek, ahová vendég-mesemondóként Ser Gergely is ellátogatott.
Megszólaló: Ser Gergely – mesemondó

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 9. – Jan van Eyck halálának évfordulója (1441.)
Jan van Eyck flamand festő, a németalföldi festészet legendás alakjának fő műve a Gentben őrzött Bárány imádása-oltár oly nagy hatású volt, hogy a festők, műkedvelők, de az egyszerű emberek is tömegesen zarándokoltak oda, hogy lássák a művészet e csodáját. A kortársak figyelmét Ádám és Éva monumentális alakja ragadta meg legjobban és a naturalista megfogalmazás eddig sohasem látott illuzionisztikus hatást keltett. Ez a lenyűgöző valószerűség Jan festményeinek összetéveszthetetlen sajátossága, amelyet az olajfesték használatával és a technika tökélyre fejlesztésével ért el. Az egyházi megrendelések mellett Jan van Eyck arcképfestőként is működött. Leghíresebb portréja az Arnolfini házaspár eljegyzési képe. A szobabelsőbe helyezett kettős portré látszólag hétköznapi jelenetnek tűnik, a háttér egyszerű használati tárgyai azonban a korabeli szokások ismeretében elárulják szimbolikus tartalmukat, ill. a falak és a tárgyak tökéletes rövidülése mellett a tér láthatatlan, a nézőpont mögé eső részének a megmutatása – amit a tükör segítségével valósított meg – a tükröződés olyan technikai bravúr, melyet kevesen tudtak utánozni, ezért Jannak mintegy „kézjegyévé” vált.

EGY ESZKÖZ TÖRTÉNETE
Dr. Antoni Judit szerint: a magyarországi újkőkori anyag alapján a korszaknak nevet adó szerszámok „életének” szakaszait a nyersanyag, vagyis a szikla beszerzésétől, a kész, nyélbe illesztett eszköz, vagyis a kőbalta használatának módjain át a néprajz segítségével ismerhetjük meg alaposabban; és e célra Új-Guinea modernkori, de a múlt század végéig technikailag újkőkori szinten álló társadalmainak szaktudását és tárgyait hívhatjuk segítségül. A „Matrica” Múzeumban „Sziklától a kőbaltáig” címmel időszaki kiállítás látható, amelyben Antoni Judit, a tárlat kurátora kalauzol el most minket.
Megszólaló: Dr. Antoni Judit – a kiállítás kurátora, néprajzkutató, régész

KARÁDY-EST
Az idei Óvárosi Kulturális Napok is az ún. Zenálkó Gálával, vagyis helyi tehetséges gyermekek műsorával kezdődött, majd a szabadtéri színpad Zenés szabadtéri színházzá alakult át, hiszen a Magyarországi Szerb Színház Karády Katalin emlékére íródott „Hamvadó cigarettavég” című magyar nyelvű előadását hallgathatta meg a közönség.
Megszólaló: Rusz Milán – a Magyarországi Szerb Színház ügyvezető igazgatója, színművész

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 9. – Tom Hanks születésnapja (1956.)
Tom Hanks, születési nevén Thomas Jeffrey Hanks kétszeres Oscar-díjas és négyszeres Golden Globe-díjas amerikai színész, producer, író, filmrendező, aki pályafutása során sok népszerű és elismert filmben szerepelt már. Tom az iskolában – saját bevallása szerint – szégyenlős volt és ezt azzal próbálta álcázni, hogy bohócot csinált magából. Középiskolás évei alatt kóstolt bele a színészetbe, majd később a sacramentói Kaliforniai Állami Egyetemen tanult színjátszást. Ez időtájt találkozott egy rendezővel, aki meghívta Ohióba, a Nagy Tavak Fesztiválra, ahol először lépett fel igazán nagy közönség előtt. Az egyszeri meghívásból egy hároméves fellépéssorozat lett. Shakespeare A két veronai nemesben alakított szerepéért a Cleveland Nemzetközi Filmfesztiválon díjat nyert. A fellépések miatt kimaradt az egyetemről és kirúgták – de persze ez nem tántorította el pályától. Hanks arról ismert, hogy képes a „szépfiús” szerepeket melegséggel megtölteni, mint például A szerelem hullámhosszán című romantikus vígjátékban, de képes egy bérgyilkos szerepét is hitelesen megformálni, mint például A kárhozat útjában. Az egyik legkeresettebb férfi főszereplő Hollywoodban. Két filmjével egyenként 20 millió dollárt is keresett. A Forrest Gumpban alakított szerepéért pedig 70 milliót kapott.

KÖKÉNY ATTILA
Kökény Attila 2000-ben kezdett el énekelni és hajókon, éjszakai bárokban zenélt évekig. Az igazi ismertséget a Megasztár 5 hozta el neki, amibe gyermekei nevezték be. A tehetségkutató versenyt ugyan nem nyerte meg, de 2010 legjobb férfi hangja ő lett. Kökény Attila is fellépett az idei Városi Majálison – ez az eddig még adásba nem került beszámolónk következik mai műsorunk zárásaként.
Megszólaló: Kökény Attila – énekes