Paletta

Adás időpontja: 
2016. július 18, hétfő, 19:15
Leírás: 

Kéthetes tematikus kézműves gyermektábornak adott otthont a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Ház. Idén a spanyol kultúrát és életmódot kutatták a tábor „lakói”

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 20. – Rajz János halálának évfordulója (1981)
1981. július 20-án, 35 éve halt meg Rajz János Kossuth-és Jászai Mari-díjas színész, az Égigérő fű c. film Poldi bácsija. Rajz János pályáját táncos-komédiásként kezdte, főleg operettekben szerepelt, de néhány évig artistaként is fellépett. A Nemzeti Színházban kiváló karakterformáló képességét értékelték legnagyobbra. Alacsony termetű, jellegzetes, rekedtes orgánumú színész volt, egyszerű megoldásai, emlékezetes jellemábrázolásai, száraz humora tette felejthetetlenné. Sok filmben és tv-játékban szerepelt, szinkronizált és a rádió is foglalkoztatta. Szabó Ernő 1966-ban bekövetkezett elhunyta után – a közkívánatra föltámadt – Szabó bácsi szerepét 15 évre, azaz haláláig, mintegy 750 folytatásban, ő vette át a Szabó család című rádió-sorozatban.

TEMATIKUS KÉZMŰVES TÁBOR
2002 óta nyaranta egy kreatív szakmai csapat irányításával komplex tematikus kézműves gyermektáboroknak ad otthont a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Ház. Az elmúlt években feldolgozásra került az indián, az egyiptomi, a görög, a római, a középkori, a reneszánsz, a honfoglalás kori, a török, a japán, az afrikai, az óvárosi, a maja és az indiai kultúra, ill. a jövő is. Idén pedig a spanyol kultúrát és életmódot kutatták a kéthetes tematikus kézműves tábor „lakói”.
Megszólaló: Nagy Rozália – táborvezető, művelődésszervező

LE A CIPŐVEL!
Le a cipővel! – ezt a címet kapta Szélpál Stefi és Rédli Éva közkedvelt drámatábora, melyre 5 - 14 éves gyerekek jelentkezését várták.
Megszólaló: Rédli Éva – táborvezető, drámapedagógus; Szélpál Stefi – táborvezető, drámapedagógus

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 19. – Móra Ferenc születésnapja (1879)
Móra Ferenc író, újságíró, muzeológus pályáját versírással kezdte. Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója volt. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos stílus jellemzi. Később érdeklődése az ifjúsági irodalom felé fordult. 1905-től Az Én Újságom c. gyermeklapba írt. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták ezzel a magyar ifjúsági irodalom klasszikusává tették.

DOBJ EL MINDENT, ÉS OLVASS!
700 csendben olvasó, diákok és tanáraik Százhalombatta minden iskolájából, kollégák és barátok töltötték meg a könyvtár tereit június 10-én a „Dobj el mindent, és olvass!” akció keretében. Ennyi elmélyülten olvasó ember és könyv egy helyen – erre az „ünnepi pillanatra” a nyár közepén is jó visszaemlékezni.
Megszólaló: Kovács Marianna – a HBVK igazgatója; Sinka László – alpolgármester; Pap Miklós – képviselő

MUSLINCÁK
A Canticum Novum Kamarakórus évadzáró koncertjén a BKK kamaratermében – rendhagyó módon – vendégként a Muslinca Dalárda is fellépett és ezzel is színesedett a három téma köré csoportosított dalok köre.
Megszólaló: Damakné Ferenczi Anna – karnagy

TŰZZOMÁNC KIÁLLÍTÁS
A Szent István templom felszentelésének 20. évfordulója alkalmából Strauszné Könözsi Vera a Szent István Kórus karnagya és a kórus egyesületének tagjai négy programból álló zenei és képzőművészeti sorozatot szerveznek a katolikus templomban. Legutóbb Radóczy Mária tűzzománcművész kiállításának megnyitójára került sor.
Megszólaló: Strauszné Könözsi Vera – főszervező, a Szent István Kórus karnagya

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 24. – Bay Zoltán Lajos születésnapja (1900)
Bay Zoltán Lajos fizikus a 20. század világviszonylatban is meghatározó természettudósai és feltalálói közé tartozik, nevéhez fűződnek a sikeres Holdradar-kísérletek, a fotoelektron-sokszorozó és a fénysebességre alapozott méterdefiníció megalkotása. Úttörő munkásságának nagy eredménye, hogy megalapozta azt, hogy a radarcsillagászat, mint új tudományág létrejöhetett. Ő vezette azt a csoportot, melynek először sikerült radarvisszhangot észlelnie a Holdról. 1946-ban tudományos munkásságának elismeréséül megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Osztálya elnökének. Személyét ért támadások miatt 1948-ban emigrációba kényszerült és az Amerikai Egyesült Államokban a George Washington Egyetemen lett a kísérleti fizika professzora. A rendszerváltást követően 1989-ben a Magyar Tudományos Akadémia helyreállította teljes jogú tagságát.

SZAKCSI
A HIT Gyülekezete által szervezett zenés talk show-sorozat második állomásán
a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban az inspiráció, a Biblia, a generációk és az emberek közötti kapcsolódás volt a téma, az est vendégei pedig Szakcsi Lakatos Béla és Szatai Gábor voltak. Szakcsi Lakatos Béla Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész nem először érkezett városunkba. Legutóbb a Freedom idei, hetedik újévi hangversenyén találkozhatott vele a battai közönség, most pedig a zenés talk show vendége volt.
Megszólaló: Szakcsi Lakatos Béla – Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész