Híradó

Adás időpontja: 
2014. november 20, csütörtök, 19:00
Leírás: 

Szerdán változatlan – December elsejétől csökken a nyitvatartási idő a battai Kormányhivatalnál

Tragédia - Gázolt az Intercity szerdán este Érden, emiatt jelentős késéssel közlekedtek a vonatok
Nagy háború – A Magyar Királyi Honvédségről tartottak előadást a Matrica Múzeumban
Kottán túl – Nyílt hetet tart a Művészeti Iskola

Kormányhivatal
December elsejétől változik a százhalombattai Kormányablak Kirendeltség nyitvatartási ideje. Az eddigi 20 óra helyett szerda kivételével korábban zár be a hivatal. A változtatás okairól a Pest megyei Kormányhivatal adott tájékoztatást.
Megszólaló: Koller Edit - a Pest Megyei Kormányhivatal Ügyfélszolgálati Főosztályának vezetője

Gázolás
Egy Budapestről Pécsre közlekedő Tenkes InterCity vonat gázolt halálra egy embert Nagytétény-Diósd és Érd-elágazás között. A rendőrségi helyszínelés idejére az egyik pályát le kellett zárni a forgalom elől, a vonatok a másik vágányon váltakozva közlekedtek.
Megszólaló: Kavalecz Imre – a MÁVINFORM sajtóügyeletese

Társasház-felújítás
Körülbelül három hónapja kezdődött a Bláthy utca egyik társasházának energiatakarékossági felújítása. A munkák eleinte a tervezett ütemben és minőségben folytak, az egyik lakó szerint azonban – aki az érintett társasház számvizsgáló bizottságának elnöke is – a kivitelezést jelenleg új alvállalkozók végzik, akiknek munkájával már nincsenek megelégedve.
Megszólaló: Varga István – lakó, a számvizsgáló bizottság elnöke

Tudomány a mindennapokban
Az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából, az első világégésben résztvevő Magyar Királyi Honvédségről tartott előadást a Matrica Múzeumban Irsay-Nagy Dénes, katonai szakértő. Korabeli fegyverekkel, a honvédek használati tárgyaival ismerkedhettek meg az érdeklődők, de az előadás kitért a háború előzményeire valamint annak első időszakára is.
Megszólaló: Irsay-Nagy Dénes – katonai szakértő

Nyílt hét
A héten bárki betekintést nyerhet az Alapfokú Művészeti Iskolában folyó képzésbe, - legyen szó hangszeres, vagy képzőművészeti tanórákról - mivel nyílt napokat tart az intézmény. A zenei tanszakokon hegedülni, zongorázni, klarinétozni, fuvolázni, furulyázni, gordonkázni, gitározni, szaxofonozni és dobolni is lehet tanulni.
Megszólaló: Adorjánné Visontai Katalin - az Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója

Ajánló – Zöld Zóna
Híradónk után folytatódik Zöld Zóna című műsorunk, amelyben ezúttal is az elmúlásról, annak feldolgozásáról beszélgetünk, elsősorban a gyermeki lélekre összpontosítva. Műsorunk vendége Bogdán Bence pszichológus, család- és párterapeuta.
a Híradó után