Híradó

Adás időpontja: 
2018. május 18, péntek, 19:00
Leírás: 

Sziromszámra – Tegnap délután az önkormányzat jóvoltából elkezdődött a virágosztás

Biztonságban – Közel 100 polgárőr vett részt az Országos Polgárőr Szövetség által szervezett előadáson
Mi a meló? - Már a nyári diákmunkát is érinti a munkaerőhiány
Régi motorosok – Veterán motoros találkozó lesz holnap Ercsiben

Virágosztás
Már hagyomány a városban, hogy Százhalombatta Város Önkormányzata egynyári virágokat oszt a lakóknak. Két nap négy helyszínen osztják a színes növényeket, tegnap az Óvárosban és az Újtelepen került sor az alkalomra. Százhalombatta idén is versenybe száll a virágos város díjért, ezért arra kérik a lakókat, segítsenek a város kiszépítésében és vigyázzanak rá.
Megszólaló: Vezér Mihály PhD. -Százhalombatta város polgármestere;
Sinka László – Százhalombatta város alpolgármestere

Polgárőr előadás
Ismét Százhalombatta adott otthont egy az Országos Polgárőr Szövetség által szervezett programnak. A mai előadássorozat egyben egy pályázati kiírás eredményhirdetése is volt. A rendezvényen közel 100 polgárőr jelent meg, akiknek a nemzetvédelmi egyetemről érkezett professzorok tartottak előadást .
Megszólaló: Vezér Mihály PhD. - Százhalombatta Város polgármestere
Markos György – az OPSZ alelnöke
Szél Pál – az OPSZ Sport Egyesületének elnöke
Szalai Attila -  az OPSZ Sport Egyesületének titkára

Ünnepi tudnivalók
Ismét hosszú hétvége áll előttünk. Szokás szerint most is összeszedtük az ehhez kapcsolódó legfontosabb, praktikus információkat. A folytatásban a közösségi közlekedés, a vásárlási lehetőségek és az egészségügy aktuális tudnivalói következnek.

Nyári munka
A szünidő közeledtével sokan már azt tervezgetik, mivel fogják eltölteni a szabadidejüket. Vannak olyan diákok, akik nem láblógatással, hanem munkával szeretnék tölteni a vakációt. Erre rengeteg lehetőség van, olyannyira, hogy munkaerőhiány lépett fel a diákmunkák terén is. A százhalombattai középiskolásoktól érdeklődtünk arról, ők munkával töltik-e a vakációt, s ha igen, milyen szempontok alapján választottak maguknak ideiglenes állást.

Veterán motoros találkozó
Szombaton délelőtt Ercsiben veterán motoros találkozóra várják az érdeklődőket. Rengeteg restaurált és újraépített jármű, árusok, jókedv és a gyönyörű Duna-part látványa színesíti a programot, melynek nem titkolt célja, hogy kimozdítsa a fiatalokat a digitális világból.
Megszólaló: Lévai Árpád