Híradó

Adás időpontja: 
2017. március 27, hétfő, 19:00
Leírás: 

Kompos idő - A hétvégi óraátállítást követően hosszabb ideig jár a komp Százhalombatta és Tököl között

Víz és Föld – Világnapokhoz kötődő szemétszedési akciót tartott a Százhalombattai  Hulladékkommandó
Lépésről lépésre – Pénteken került megrendezésre a Szivárvány óvoda tehetségnapja
Mesterdobás – Kétnapos, nyílt Masters Judo és „Kata” versenyt rendeztek a Városi Szabadidő Központban

Komp közlekedés
Hosszú, nehéz, küzdelmekkel teli téli időszakot tudhat maga mögött a komp üzemeltetője, de szerencsére beköszöntött a tavasz, így az utazóközönség száma is növekszik, és a jó idő miatt a közlekedés is kellemesebb. Az óraátállítást követően hosszabb ideig közlekedik a komp Százhalombatta és Tököl között. Az első járat reggel hétkor, míg az utolsó 19 órakor indul, persze csak akkor, ha van utas.
Megszólaló: Lerner János – a komp üzemeltetője

Szemétszedő akció és Föld órája
Szombaton ellepték a környezetvédő aktivisták a Duna partjának százhalombattai szakaszát. A Hulladékkommandó által szervezett szemétgyűjtési akción az Eötvös és az Arany iskola diákjai is részt vettek. A végeredmény 4 köbméternyi szemét volt. A nap a Föld órája rendezvény programjával zárult a Szent István téren.
Megszólaló: Tápai Mónika – a Hulladékkommandó vezetője

Tehetségnap
Ismét akkreditált tehetségpont lett a Szivárvány óvoda. Az erről kiállított oklevelet szombat délelőtt vehették át Budapesten. Ezt megelőzően tartották intézményükben a tehetségnapot, ahol előadásokat tartottak a tehetségműhelyek vezetői és a vendégek megtekinthették a műhelyek munkájáról készített kiállításokat is.
Megszólaló: Raczkó Tamásné- a Szivárvány óvoda intézményvezetője; Nagy Jenőné- az Óvodapedagógusok Tehetségsegítő Tanácsának elnöke

Zenés talkshow
Ismét különleges beszélgetésre invitálták a zenekedvelőket Százhalombattán. A Konferencia Központban megrendezett Zenés Talkshow vendége ez alkalommal Dr. Ruff Tibor filozófus, teológus és Szakcsi Lakatos Béla Kossuth és Liszt Ferenc díjas zeneszerző volt. A jó hangulatú beszélgetést, a művészek virtuóz játéka tette élvezetessé.
Megszólaló: Dr. Ruff Tibor – filozófus, teológus, Szakcsi-Lakatos Béla – Kossuth és Liszt Ferenc díjas zeneszerző

Judo verseny
A Városi Szabadidő Központ adott otthont immáron kilencedik alkalommal a Hungarian Open Masters Judo versenynek. Szombaton az erő és technika dominált, míg vasárnap a sportág szépségét kiemelő „KATA” gyakorlatokban mérték össze tudásukat a veteránok.
Megszólaló: Szél Pál – IV danos Judo mester, szervező, Flóri Miklós – a Hungarian Masters Judo Club elnöke, Péter Sándor – Világ- és Európa bajnok judos

Paletta – ajánló
Híradónk után következik kulturális magazinműsorunk a Paletta, benne az elmúlt hét kulturális eseményeivel. A Matrica műhely legutóbbi rendezvényén a Kürt megtisztításának ünnepén jártunk. Tárlat nyílt az 1900-as évek reklámjai által sugallt nőideál alakulásáról, illetve Hamvas Béla születésnapja apropóján sok eseményről, például a Hamvas emlékfa ültetéséről is szó lesz az adásban. Végezetül az V. Pesovár napok Gálaműsorának összefoglalóját tekinthetik meg nézőink a Paletta Kulturális magazinműsorban.